Gusztáv rajzfilm: rovás rendszámtábla

Ugyan már hírt adtunk a népszerű rajzfilmsorozatban felbukkant rovásos rendszámtábláról, de most már el is olvastuk 🙂

Gusztáv koccan

A történet középpontjában a városi ember Gusztáv áll, akivel a leghétköznapibb dolgok történnek. Nőzni próbál, féltékeny lesz, legyet hajkurász, boltban szerencsétlenkedik, macskát nevel, hétköznapi kisemberként él. A Gusztáv koccan c. epizód 120. része volt a sorozatnak, amelynek második évadja 1975-1978 között készült (Forrás: Wikipédia)

A Digitális rováslelet 2. cikkünkben már bemutattuk Gusztáv rajzfilmhősünk autóját, melyen látszólag kriksz-krakszok vannak. Akkor csak annyit tudtunk megállapítani, hogy rovásjelek, amelyek közt bal és jobbirányú  egyaránt előfordul.

gusztav rovasrendszamtabla

Forrás: Gusztáv koccan c. rajzfilm, 1977 (DVD-n elérhető)

Érdekes megfigyelni a közeli évtizedek történelmét, ahol a nemzeti írás többnyire tiltott, vagy éppen csak tűrt jelenség volt, mégis az “írástudók” megpróbálták továbbadni a jeleket, illetve a jelek létezésének emlékét. A kádári diktatúra idején született rajzfilmben talán ennek lehetünk tanúi, bár erről bizonyosat csak a Gusztáv c. rajzfim Jankovics-Nepp-Dargay alkotó-hármas tudhatott.

Az 1977-ben rajzolt epizódban szereplő rovásemlék betűi: L M GY J Á R M Ű(?). A jobb szélen lévő jel kíván mélyebb odafigyelést, a többi elég egyértelmű. AZ M betű kétszer is szerepel, de eltérő írásíránnyal.

gusztav rovasrendszamtabla2

A rendszámtáblán látható rovásjelek: L M GY J Á R M Ű(?)

Az olvasás balról jobbra történik, ahol a hangzóugratás alkalmazása is bizonyítja a rovás mély ismeretét: csak a magas hangrendű E hiányzik, a hangrendszakadásnál már kiírta az Á hangot. Olvasata: eLMeGY JÁRMŰ. Tehát a rendszámtáblán a Gusztáv karakteréhez, rajzfilm szellemiségéhez, címéhez, a rendszámtábla funkciójához illő szöveget sikerült kiolvasni: “elmegy jármű”. Ez a műszakilag még éppen elfogadható állapotú jármű jellemzése, illetve ez a jármű elmegy mindenhova, ahova Gusztáv menni szeretne, így már kettős értelmezést is találtunk. Mivel az autó áll az epizód középpontjában, különös értékkel bír  a rendszámtábla, amit meg is néz Gusztáv, így a néző is jól megnézheti ezeket a rovásjeleket…

gusztav rovasrendszamtabla 3

Gusztáv rováírásos rendszámtáblát néz

Egyedül az utolsó betű okozza a gondot, mert ez egy kettős kereszt, melyre három megközelítést tudunk adni:

  • Ez éppen olyan helyettesítő karakternek látszik a “#” jel, mint a Tászok-tetői rovás humbugokban is használtak a magánhangzók helyettesítésére.
  • 200px-Ű_(rovásbetű).svgDe ennél egyszerűbb a megoldás, ha a # jelet a kör alakú, négylábas ű rovásjel szögletes változataként fogjuk fel.
  • Vagy a távíróstílusban leírt Ű jel, az Ü rovásjel duplázása. Ez esetben ligatúráról beszélünk, két Ü rovásjel összevonásával:

Gusztav UU

Bármi is volt az alkotó megoldása az Ű betűre, világos, hogy székely-magyar rovással írta ki az “ELMEGY JÁRM(Ű)” feliratot a hetvenes években. A minden idők egyik legsikeresebb magyar rajzfilmje számos országba eljutott, így burkoltan is, de a székely-magyar rovás felvillant külföldi képernyőkön is.

(Rovás Infó – Rumi Tamás)

 

Kapcsolódó cikkek:

Share