Rovástábla avatás – Martonvásár

nol2

Novák Előd  képviselőként utolsó közéleti vállalása volt a Martonvásári rovástábla avatáson való részvétel. Erről csak a Népszabadság Online tudósított…

Novák Előd kegyvesztett lett, most már szórólapozik

Utcai szórólapozással vigasztalódott Novák Előd, akit Vona Gábor pártelnök előbb a Jobbik elnökségéből, majd a párt frakciójából is eltávolított. És meccseket néz.

„Jóval többet szórólapoztam életemben, mint amennyit képviselő voltam, így nem idegen tőlem a régi-új feladatom, melyet 19 éve (17 esztendős korom óta) tartó közéleti tevékenységem során amúgy is folyamatosan végzek. Nem tagadom persze, hogy ezen a héten olyan csalódás ért, ami miatt már nem tudom ugyanakkora hittel végezni aktivista feladataimat, bár nagyon-nagyon sokan biztosítanak együttérzésükről, s hasonló elkeseredettségükről. Innen szép a győzelem!” – fedezte fel Novák Előd Facebook-bejegyzését a hvg.hu.

Kizárása után Novák azt mondta, nem vállal több médiaszereplést. Ennek megfelelően szombati posztjában megerősítette, hogy ezentúl nem vesz részt az országjárásban, és nem tart előadásokat, még ha hívják sem. Most is hozzátette azonban, hogy a párt tagsága szerint ott lenne a helye a Jobbik elnökségében. Valaki meg is jegyezte: „Értékesebb ember vagy, semmint hogy szórólap-osztogatással töltsd az időd.”

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A korábban vállalt kötelezettségeinek Novák még eleget tesz, így vasárnap délután (2016.06.12) elmegy Martonvásárra is a rovástábla-avatásra. „De aztán ne mondhassa senki, hogy én vagyok a kerékkötője az ígért, 2018-as választási győzelemnek!” – írja a politikus a Facebookon.

Amúgy az is kiderül, hogy Novák Előd figyelemmel kíséri a labdarúgó-Eb-t. Szerinte „pikáns volt a francia–román meccs, de ma sem volt semmi az »országrészek találkozója« (Wales-Szlovákia)”. S hogy értsük, mire gondol, egy szélsőjobb portál cikkét is belinkeli.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint Novák inkább mozgalmár, mint politikus, ami nem elég, ha a párt valóban kormányozni akar 2018-ban. A kizárás okairól azt állította, nem neki, hanem a frakciónak volt konfliktusa Novákkal, de tiszteli a kizárt politikust, amiért önként lemondott a képviselői mandátumáról.

(nol.hu – eredeti cikk)

 

Kapcsolódó cikkek:

Share