Rovástábla avatás beszámoló – Nemti

Egy hete adták át Nemti rovástábláját, remélhetőleg más Nógrád megyei települések is kedvet kapnak a táblaállításhoz.

Nemti – rovástábla avatás története

ladeckianitaHosszas készülődés előzte meg a Nemti Rovás táblaállítást, és ennek alkalmából megrendezésre kerülő ünnepséget. A főiskolai tanulmányaim hatására kezdtem el foglalkozni az ősi írásunkkal. Tavaly nyáron a családommal elhatároztuk, hogy Nemti településünk bevezető útjai mentén rovásos emléket állítunk.

Mindannyiunk örömére, Nemti immáron a 279. egységes rovástáblás település. Büszkék vagyunk rá, hogy a tábla állítás a nemti lakosok összefogásból valósult meg. Szívből köszönöm, ezeknek az embereknek, akik bíztak bennem és a családomban, és a kezdeményezésünkben anyagilag, és munkájukkal támogattak.

Nagyon vártam a napot, hogy professzor doktor Papp Lajos Urat körünkben üdvözölhessem. Az embert, akinek élete a szolgálat. Szolgálni az embert és szolgálni a betegeket. Igazi Ünnep volt számomra ez a nap. A Professzor Úr előadása ráébresztett minket arra, hogy a magyar ember szeret, és nem gyűlölködik.

A Rovás Alapítvány által kerültem kapcsolatba Sólyom Ferenc Úrral, aki Miskolcról érkezett hozzánk, hogy a rovásírásunkról, minél többet átadjon nekünk. A rovásírás kutató és alkotó Tanár Úr, a „Miskóci Ráró” személyében egy nagyszerű embert ismerhettünk meg. Köszönöm a tiszta szívű és jóakaratú embereknek a részvételt.

Isten áldása kísérje utunkat.

Ládecki Anita

nemti1

Ládecki Anita és Sólyom Ferenc Nemti rovástáblájával
A háttérben szintén rovásfelirat: Nemti

Nemti_emlek 2

Falapra égetett rovásfeliratos ajándék – Nemti

Részlet Orosz Viktor beszédéből

Láthatjuk, hogy milyen erő lakozik abban, ha a magyar ember szomjazza igaz történelmének és hagyományainak megismerését, hiszen most ősi írásunk csupán öt betűjét tartalmazó tábla állítása érdekében fogtunk össze. Ünnep ez a nap, amikor is a magyarságunkat ünnepeljük emléket állítva kultúránk egy részének.

Ahogyan nagyapám rácsodálkozott a rovás nagyszerűségére, mint ahogyan esetleg önök is és minél többet akarnak, majd megtudni róla annál inkább magával ragadja az embert. Mintha a magyarok génjeinken lenne elraktározva, hiszen ez az az írás, ami a szintén csodálatos magyar nép nyelvével együtt fejlődött és hozzá igazodott és a magyar nyelv része. Úgy gondolom a kezdeményezés már elérte célját, hiszen a falu lakosai megismerték és beszélnek róla, talán már utána is néztek rovásírásunknak, talán már próbálták legalább a nevüket leírni az ősi írásunkkal. Bárhogyan is van Önök már tettek valamit azért, hogy nyelvünk ezen része ne vesszen homályba, mert a hogy Forrai Sándor mondta „amely nép elveszíti nyelvét az elvész…”

Kérek mindenkit, hogy ezt az összefogást, ami most elkezdődött tartsuk meg, mert, ahogy szokták mondani a szalmaszál is egyedül gyenge, de együtt nagyon nehéz megtörni. A kihelyezett rovásírásos helységnévtábla hirdetni fogja mindenkinek hogy Nemtiben olyan emberek élnek, akik összetartóak, akik nem felejtik el hagyományaikat, kultúrájukat, és legfőképp büszkék arra, hogy magyarok.

nemtirovastablaszereles

(…) A rendezvény fő szervezője Ládecki Anita, aki a nehézségek árán is keresztül vitte elképzeléseit, és akinek áldozatos munkáját dicséri az, hogy létrejöhetett ez az esemény.

Széll Istvánné Polgármester Asszony beszédének kivonata
Nagy tisztelettel és szeretettel köszöntök minden jelenlévőt. Nagy pillanatnak vagyunk most tanúi, emlékezvén az ősi múltunkra ma rovásos helységnévtáblát avatunk. Én úgy érzem, hogy történelmi pillanatnak vagyunk tanúi. Civil kezdeményezés, a székely-magyar rovás helységnévtábla állítása a településünk ki és bevezető útjain. A helyi közösség és a nemzet összetartozásának pozitív üzenetét közvetíti az ott élő -és át haladó- magyar emberek számára.
Nem szabad elfelejtenünk az ősi magyarjaink írását, ezzel emlékezünk múltunkra, a múltat a hagyományt meg kell őrizni, ápolni kell, és tovább adni gyermekeinknek, unokáinknak.

Ezt az írást a magyarok több csoportja alkalmazta, de a székelyek őrizték meg mindennapi használatra. Örülök, hogy részese lehetek e nemes pillanatnak, megtisztelve érzem magam, hogy neves személyiségek megtisztelték Nemti települést e nemes alkalomból.

A múltunk nélkül nincs jelen,
a jelen nélkül nincs jövő…

Köszönöm a lakosok nevében is.

nemti civil

(Rovás Infó)

 

Kapcsolódó cikkek:

Share