Kíp Szmájling – rovás SMS

Rovás a kortárs művészetben – Leskowsky Albert és barátai egyelőre csak elképzelték a SMS rovásváltozatát…

Különös kiállítás – Leó és barátai a Civil Klubban

Egy gazdag, kalandos élet lenyomata az a kiállítás, amely stílusosan április 1-jén nyílt meg a Wesselényi utcai Civil Klubban.

Kíp Szmájling címmel Leskowsky Albert és Barátai mutatkoznak be. Bár jól ismerik a kecskemétiek Leó szellemiségét, lazaságát, amit azonban most tár a látogató elé, az sem hétköznapi. A házigazda, Király Szabolcs köszöntését követően Mák Kornél méltatta a lelkes gyűjtőt és alkotót. Az alpolgármester szerint Leó bármit is vesz a kezébe, akár hangszert, kerékpárt, vagy egy bármilyen hétköznapi eszközt, abból alkotás születik. A tárlat bizonyítja, hogy Leskowsky Albert fantáziája nem ismer határokat. Látható itt fából készült bicikli, hulladékból készült kép, rovásírásos felirat, képkeret-dob. A Kecskemét Közművelődéséért Díjjal és a Bozsó János-díjjal kitüntetett művész tárlata április 15-ig látogatható hétköznaponként 3 óra és 6 óra között a Wesselényi utcai Civil Klubban.

(Kecskeméti TV – eredeti cikk)  

Leo2

Leskowsky Albert mellett látható a falon egy hárombetűs rovásbetűs alkotás: “SMS”

Megnyílt a Kíp Szmájling! – Leskowsky Albert & BT (barátai) kiállítása a Civil Központban

(…) A Leó életével keresztbe-kasul átszőtt kép- és tárgygyűjtemény kincsei közt kifejezetten érdekes darabokat is találunk. Ilyen például az a kezdetleges, fából készült ősbicikli, melynek kormánya és pedálja sincs – ha Katona József annak idején érettségi ajándékba kapott volna egy kerékpárt, akkor az pont így nézett volna ki. De találunk hulladékból készült képeket, betűrejtvényt, rovásírásos feliratot, ready-made alkotást, vagy biciklikormány-szarvú sámánfejeket is. Az egyik legérdekesebb műtárgy a képkeret-dob, amelyben bőr feszül, és játszani is lehet rajta. E játék közben ösztönösen fáj az ember szíve, hiszen az aranyozott képkeret értékes dolgot közrefogó voltától nemigen tudunk elvonatkoztatni annak ütlegelése közben. A gondolatébresztő és játékos gyűjteményt mindenkinek érdemes megtekinteni, de különösképpen azoknak javasolt, akik a többletjelentésekkel és a továbbgondolásokkal maguk is jó barátságban állnak.

(Hírös.hu – eredeti cikk)

Kapcsolódó cikkek:

Share