Rovás és székely zászló az óvodában

Egyelőre csak a szülők jóvoltából, de legalább ők cselekednek. A kultúrpolitika továbbra is értéksemleges …

Nemzetiségi Nap a Pesterzsébeti Baross Német Nemzetiségű Óvodában

A Nemzetiségi nap megrendezését a szülők, és az óvodapedagógusok közös érdeklődése hívta életre. A szervezést a szülők vállalták családjukkal, annak érdekében, hogy a gyerekek betekintést kapjanak a Kárpátmedencében élő magyar és más nemzetiségek életéből, hagyományaiból, kultúrájából.

Kárpátaljáról és Székelyföldről származó identitásukat ápoló szülők, gyermekeikkel, egy kis műsorral készültek, amelybe a csoportba járó többi gyerekeket is tevékenyen bevonták. Sok érdekes dologgal ismerkedtünk meg ezen a délelőttön, ahol közös célunk volt, hogy:

Ismerjük meg jobban egymás kultúráját, tiszteljük értékeiket, éltessük hagyományaikat, a meséken, verseken, és a népdalokon keresztül. Mutassuk be a népviseleti ruhák színeit, formáit, jelképeit a gyerekeknek. Erősítsük az identitás fontosságát, a hagyományok megőrzését gyermek közelben.

Először az Erdélyből származó anyuka mutatta be a gyerekeknek Erdély zászlaját, és a zászlón megjelenő Nap és Hold székely szimbólumokat. Elmesélte a Nap és Hold jelentését. Megtudhattuk, hogy a nyolcágú Nap-csillag a nyolc székely szék egységének a jelképe, elmondta a nyolc széket. A Hold a székelyek hitének, reményének, bizakodásának a szimbóluma. Az anyuka elmesélte a zászló jelképéhez fűződő Csaba királyfi legendáját. Megmutatta a többi székely szimbólumot, képről a faragott kopjafát, és a rovásírás betűit. Megcsodálhattuk a fából faragott székely kaput makettjét, a horgolt asztalterítőt, a híres kék fehér korondi gyertyatartót, kiscsuprot. Megfigyelhették a jellegzetes díszítéseket, a levelek, virágok, tulipánok formáját.

A csoportba járó kislány székely népviseletben érkezett, melynek piros és fekete szín világa, mint megtudhattuk a vér és bánat jelképei. Látványos volt a népviselet, melyben az alsószoknyát, a szoknya csipkéit, kötényt, kismellényt és ezek mintázatait figyelhettük meg.

Az anyuka gyermekével két népdalt mutatott be: „Csillagok, csillagok…” és az „Erdő, erdő, erdő, marosszéki kerek erdő”, a felcsendülő a dallamokba a csoportban helyet foglaló felnőttek is bekapcsolódtak.

Végül két jellegzetes erdélyi étellel is kedveskedett a csoportnak, padlizsánkrémet „vinettát” és paprikakrémet „zakuszkát” készített a gyerekek számára.

(Baross Ovi – eredeti cikk)

Kapcsolódó cikkek:

Share