Portya beszámoló – Szent Anna cserkészcsapat

A cserkészek száz éve tanulják a rovást, beszámoló a Szent Anna cserkészcsapat háza tájáról.

Portya beszámoló

Az Anonymus raj sikeresen teljesítette a “téli” portyáját.  A három nap alatt intenzíven készültek a második próbájukra, játszottak és tanultak főzni is.

Pénteken indultak el Pilisszentivánra, ahol a plébánia adott szállást nekik. A rövid séta után rögtön vacsoráztak majd az este további részét játékokkal töltötték el. Másnap reggel a korai kelést egy gyors reggeli folytatta, majd pedig indulhatott a tréning, ahol a cserkészek intenzíven sajátíthatták el a térképészet és tájolás fortélyait. Megismerték és gyakorolták az elsősegély alapjait, az újraélesztést, a rovásírást, a morze jeleket, megtanulták az alapvető állampolgársági alapismereteket, majd közösen főzték meg az ebédet is.

Az ebéd után egy új cserkész társasjátékot is kipróbáltak, amely során egy tábort kellett felépíteniük izgalmas körülmények között. A hosszú napot a szabad pingpongozás és kötetlen esti program zárta. Vasárnap pedig gyalog indultak haza, egy izgalmas túra útvonalon, amely során mocsáron, patakon, meredek utakon is átküzdötték magukat a cserkészeink.

Reméljük, hogy volt kalandban bőven részük!

teli_portya_2016

(Szent Anna Cserkészcsapat – eredeti cikk)

Kapcsolódó cikkek:

Share