A magyar közélet ugarán a fű se nőhet ideológiától mentesen. Az értelmiség (?) siralmas állapotát mutatja a cikk. No comment…
Kockás inges különítmény
A mindenkori nemzeti oldalnak, amely épp ellenzékben van, azt kéne végre eldöntenie, hogy felvállalja-e olyan ügyek képviseletét, amelyek reprezentálását a 20. század szerencsétlen történelmi hagyatékából kifolyólag kisajátított magának a balliberális értelmiség.
Az utóbbi hetek legmegosztóbb állásfoglalása a pedagógusok kockás inges figyelemfelkeltő akciója, amelynek előzménye Klinghammer államtitkár híressé vált felböffenése volt a borostás tanári karról. Az akcióra természetesen rárepült a többféle pártba és civil szervezetbe reinkarnálódott Demokratikus Charta, legutóbb pedig Vona Gábor jelentette be Facebook-oldalán, hogy beszáll a buliba.
A törzsközönség hozzászólásait olvasva ez egyébként nem biztos, hogy jól átgondolt lépés volt, egymás után sorjáznak a Jobbikból kiábrándult kommentek. Az általános (?) vélekedés szerint a többé se nem nemzeti, se nem radikális párt a) felül a szélsőliberális lázításnak, b) Soros György legjobb tanítványaival fúj egy követ, c) hataloméhségből bárkivel összefog, hogy a kormányt szidhassa, d) saját program híján szánalmas pótcselekvést mímel, e) rohatt Gyúrcsány!!!
Meg egyébként is dögöljön meg az összes tanár, mennyi nyári szabadságuk van már.
A másik oldalon is szerveződik már az ellenállás, a Nem kérünk a Jobbik szolidaritásából! Kockás helyett viseljenek barna inget! címet viselő „csak Facebook tiltakozásnak” pl. már 129 virtuális résztvevője. „A Jobbik ne akarjon ránk kényszeríteni se rovásírást, se vallásos oktatást, se a nyilas példaképeik műveinek oktatását/tanulását!” Hiába, a teljes magyar társadalmat nem lehet közmunkában bevonni a hídépítésbe…
Annak eldöntése, hogy a mostani felháborodás a pedagógusok részéről mennyire alulról vagy felülről szervezett, Soros Györgyék állnak-e mögötte, ahogy azt a kormány szeretné láttatni vagy sem, arról maximum sejtéseink lehetnek, de igazából majdnem teljesen mindegy is. A mindenkori nemzeti oldalnak, amely épp ellenzékben van (így szabadon kritizálhatja a mindenkori hatalmat) azt kéne végre eldöntenie, hogy felvállalja-e olyan ügyek képviseletét, amelyek reprezentálását a 20. század szerencsétlen történelmi hagyatékából kifolyólag kisajátította magának a balliberális értelmiség.
A jelenlegi oktatási rendszer ezer sebből vérzik, és az elmúlt 25 évben ezek a sebek csak tovább fertőződnek. A mostani kormány odáig jutott el a reformokban, hogy ezt a rossz rendszert kolhozosította, indokolatlanul túlterhelve és agyonbürokratizálva egy egyébként is túlterhelt és agyonbörokratizált rendszert. Aki ezen valóban változtatni akar, azt üdvözölni, bátorítani kell, aki pedig ezt a hullámot meglovagolva akar Budapesten majdanozni, azt le kell fütyülni a színpadról.
Óriási hiba lenne a Jobbik részéről, ha ezt a jogos elégedetlenséget nem próbálná meg saját programja, értékrendje szerint (fel)használni, és ehelyett teljesen átengedné a terepet Soros György legjobb magyar tanítványainak, akiknek leghőbb vágya, hogy egyedül maradjanak ezen a terepen. Nem véletlen tehát az „újfasisztáktól” való berzenkedésük, de e hangos szakszervezeti kisebbség hozzáállásának kivetítésre a teljes magyar pedagógus társadalomra óriási aránytévesztés lenne.
Hogy mi lesz a mostani tanári ellenállás sorsa, hajlandó lesz-e a kormány érdemi tárgyalások lefolytatására, becsatornázzák-e a szakmai szervezetek javaslatait – ezek még nyitott kérdések. De van egy ennél sokkal égetőbb dilemma. Hosszú távon az a kérdés, hogy beletörődünk-e abba, hogy az oktatásban és kultúrában a balliberális oldal bástyái megingathatatlanok. Lemondunk-e végleg erről a területről? Mert le lehet ügynöközni minden ellenzéki hangadót, de ha csak a baloldali ellenzék fogékony a kritikára, és áll a reformok élére, akkor Magyarországon kétféle jövőbeni iskolarendszer közül lehet majd választani.
Az egyik egy tekintélyelvű, nemzetikommunista tervutasításos oskola értelmetlenül agyonterhelt nebulókkal, a másik egy nihilista, értéktelenséget és „mindenhez jogom van, de majd eldöntöm, mihez van kedvem” attitűdöt hirdető.
Én egyikbe sem íratnám be a gyerekeimet.
(Jobbegyenes – eredeti cikk)
Kapcsolódó cikkek:
