Aknay János – Emlék

Aknay János, a rovást is használó festő Emlék című képe lett a hónap műtárgya.

A HÓNAP MŰTÁRGYA – Március
Aknay János Nyíregyházán született 1949-ben, majd a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban végezte tanulmányait. Szentendére 1971-ben költözött, majd ezt követően egyik alapítója a szentendrei Vajda Lajos Stúdiónak.

Művészete szervesen illeszkedik a szentendrei hagyományokba, a Vajda Lajos Stúdió Vajda Lajos, Korniss Dezső, Bálint Endre, Barcsay Jenő, Deim Pál nevével fémjelzett konstruktív-szürrealista irányzatba. Motívumai: ház, angyal, bábu, kereszt, ablak, végül teljesen egyéni stílust a magyar és székely rovásírás motívumainak alkalmazásával teremtett.

1985–1993 között a zebegényi Szőnyi István Művészeti Szabadiskola rajz-, majd festőtanáraként működött. 1986-ban az Art-éria Galéria, 1994-ben pedig a Patak képzőművészeti csoport egyik alapítója. 1987–1993 között a Képzőművészeti Szövetség Pest megyei művezető titkári teendőit látta el. 1992–től a Szentendrei művésztelep, 1995–től a nagycenki Horváth&Lukács Galéria, 1994–től pedig a németországi zella-mehlisi Mythen képzőművészeti csoport tagja. A Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának 2011 óta rendes tagja.

Díjai:

  • 1996 – Pro urbe Szentendre
  • 2000 – Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (polgári tagozat)
  • 2002 – Munkács Mihály-díj
  • 2010 – Kossuth-díj

(vigado.hu – eredeti cikk)

Kapcsolódó cikkek:

Share