Anyanyelv – Nem találok szavakat

A saját írásunk mellett a saját nyelvünket is használni kell. Szurkos András írása az anyanyelv szerepéről.

Nem találok szavakat

Oké – ha összegyűjteném a magyar szavakat, amelyekkel helyettesíteni lehetne ezt az angol szót, szép csokrot lehetne kötni. Egy telefonbeszélgetésben tizenhatszor hangzott el, miután számolni kezdtem. Az angolokat is megelőznénk az oké­zás­ban. Miközben itt van a csodálatos magyar anyanyelvünk. Ősi, ragozó, gyökrendszeres csillagáradat, ami – Kiss Dénes szavaival – „nemcsak szókincs, hanem tudás, ismeret és közös emlékezet… Nemcsak szellemi, hanem erkölcsi teljesítmény! Anyánk, szerelmünk, hazánk áhítata…” Aligha van valami a világon, aminek a kifejezésére ne lenne alkalmas és képes – az érzelmek kivételével.

Gondoltuk volna? Ez azért van, mert az érzelmek furcsa csodabogarak, a nyelv sem tud mit kezdeni velük. Egymagában nem, de a költők segítségével tud. Ha képesek egymásba lelket lehelni, megtörténik a csoda: akármit kifejeznek. „Ne tudd meg, mit éreztem, amikor megláttam a ringyóval hentergőzni, nem találok szavakat…” Pedig vannak, csak össze kell rakni! Igenis meg kell tudnunk mindent, tanulunk mások tapasztalataiból is, nem csak a magunkéból. Az irodalomban a szavakból alkotott kép és zene teszi láthatóvá–hallhatóvá az érzékileg felfoghatatlan érzelmeket. Ami egyik embernek öröm, a másiknak szörnyűség, nem talál rá szavakat.

Őseink a mai magyar nyelv ősét a kornak megfelelően beszélték, a rovásírást „postázták”. Örülünk, nem bombázzuk le. Az indoeurópai nyelvek megszületése még jó ideig váratott magára.

A kérdésre, hogy miből lettünk, magyarul a válasz: porból és majomból. Értjük. Más kérdés, hogy tudományosan ez nem bizonyított. Több a bizonyíték arra, hogy utánozó majmokká válunk, ha idegen szavakat lopunk, holott nekünk van bőven. A „rendben” helyett azt mondjuk, hogy „oké”. Nincs ez így rendben! A szótárunkban lévő szavaink jórészét múzeumban tartjuk. Megörököltük a nagy házat, a szép szobák állnak, életünket leéljük a konyhában. Kispárnáért szomszédba megyünk, mintha nem lenne nekünk húsz.

A lóval más a helyzet. Nem lettünk lóból, de ritka, akit egyszer-kétszer lóvá ne tettek volna. „Nyelvünk pedig nemcsak közlési, hanem védelmi rendszer” – mondja Kiss Dénes, ami arra kellene késztessen, bánjunk jobban vele. Mezzofanti bíborostól kell megtudnunk (aki egyébként hatvan nyelven beszélt, Kosztolányi a nyelvek pápájaként emlegette), hogy „a magyarok, úgy látszik, még nem is tudják, micsoda kincs lakozik nyelvükben.” Még nem is tudjuk, minket a sors a valóság nyelvével ajándékozott meg, amely „olyan, mintha maga Isten tervezte volna. Melyik nyelv mondhatja el még ezt magáról? Büszkeséget kéne adjon, ne lopjunk szavakat (is). Akik mások számára írnak, kifejeznek valamit, azoknak illik tudni azt is, mi ennek a szónak a tartalma, mit fejez ki, miért van benne a fej is. Ha nem ügyelünk, a sok okézás után valaki rájön, nem elég hajlékony a „szeretet” szavunk, sok benne az r betű, s azt fogja mondani helyette: „hajolaj”. Könnyebb kiejteni. Egy bolond százat csinál alapon onnéttól már nem szerelmet vallunk, hanem hajolajozunk. Divat lesz. A kb. háromezer nyelv egyikét sem minősítem.

A „lovaglás” szavunkban benne van a ló, a németben nincs. Nem tudok „lovagolni” németül. A ló szó németben nem hasonlít a lovaglás szóhoz. Ló nélkül lehet lovagolni? A mi nyelvünk logikája szerint nem, egyes nyelvek szerint igen. Ha angolok társaságában élnék túl egy légicsapást – az amerikaiak kedvenc műfaja –, hiába mondanám nekik, „megúsztuk”, ilyen szavuk nincs. Azt hinnék, félrebeszélek az ijedtségtől.

Hej, azok a régi szép, lófogatos idők, amikor az ember addig élt, ameddig meg nem halt, nem addig, amíg el nem gázolta egy autó, rá nem esett egy bomba, vagy nem végzett vele öngyilkos terrorista. Akár ír, akár olvas valaki, ajánlom Kiss Dénes Bábel után című könyvét, főleg azoknak, akik azt mondják, merjünk kicsik lenni. Nem tartotta magát nyelvésznek, haragudott az etimológiai szótár nyelvészeire, akik olyan szavunkat minősítik szlovák eredetűnek, ami akkor megvolt már, amikor nemhogy Szlovákia, de szlovák nyelv sem létezett.

Szurkos András

(hirmondo.ro – eredeti cikk)

Kapcsolódó cikkek:

Share