Saul fiától a rovásig

Ismét előkerült a rovás, mint fasiszta jelkép. Dániel Péter bejegyzésében az Aranyglóbusztól hamar eljutott a rovásig.

Dániel Péter ismét a magyarokat fasisztázza

A pár éve Izraelbe költözött szélsőségesen magyargyűlölő ügyvéd, Dániel Péter a tegnapi napon az alábbi képen is látható bejegyzést tette közzé Facebook oldalán. Ezzel a bejegyzésével nyíltan elismerte, hogy gyűlöli annak az országnak a polgárait, ahová ő is született. Szerinte Magyarország fasiszta feléhez tartoznak azok a magyarok akik tisztelik Wass Albertet, Horthy Miklóst – ezt már megszokhattuk, hogy még mindig ők akarják eldönteni, kit szabad tisztelni. dp16112

De kapaszkodjunk meg, szerinte a rovásírás, sőt még a magyar népdalok és a matyóbabák is a fasizmust testesítik meg! A gyűlölködő fröcsögéséből azt is megtudhatjuk, hogy Magyarországon a két legnépszerűbb magyar párt szavazói – tehát a szavazók 76%-a – szalonfasiszták és operettnyilasok.

Dániel Péter egyébként most jó messziról csak kimondta, amihez a bukott balliberális oldalnak mersze sincs, mégha ugyanezt is gondolják – ők ma sokkal árnyaltabban, ravaszabban fogalmaznak, a magyar emberek számára fontos dolgokból gúnyt űzve mocskolják a történelmünket, hőseinket, hagyományainkat.

Dániel Péter nem kerülgeti a forró kását,  írogatásának lényege az, hogy azok a magyarok, akik szeretik a hazájukat, tisztelik történelmüket, féltik népüket és őrzik hagyományaikat, nácik és fasiszták. Ugyanezt gondolja az Erdélyi magyarságot pocskondiázó Porászka Boróka is, balliberális társaival együtt, csak ott helyben nem mernek ekkora mellényt ölteni. De a lényeg, hogy Dániel és társai zsigerből gyűlölik a Kárpátmedencében élő 13 millió magyar túlnyomó, csendes többségét kitevő nemzeti érzelmű embereket, akik azokat a “fasiszta magyar népdalokat” is őrzik ezredéve!

2014-ben a határon túli magyarok 95,49 százaléka a Fidesz-KDNP-re szavazott, a Jobbikra 2,28 százalék, a baloldali összefogásra 1,16 százalék, a LMP-re pedig 0,45 százalék voksolt. Tehát a balliberális oldal összesen kapott kemény 1,61%-ot az erdélyi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai magyaroktól, ezek szerint 97,77%-a fasiszta az elszakított magyaroknak. Feltehetjük a kérdést, akkor, hogy ki nem “fasiszta” Magyarországon? Hát a liberális kisebbség, akik jelenleg Európa muszlim elárasztásával foglalatoskodnak, az idegenek, a bevándorló muszlimok, Gyurcsány Ferenc és elvtársai,a hungarofób Kertész Ákos, Kertész Imre, Dániel Péter ők a jó “demokrata magyarok”, mert ők nem szeretik Magyarországot, a magyar népet, hagyományainkat, történelmünket, vagyis nem “fasiszták”.

Ezek után felmerül a kérdés, hogy Magyarországon kik az igazi gyűlölködők? A hazájukat féltő, népüket szerető, hagyományőrző, keresztény magyar többség, vagy a balliberális kisebbség akik gyűlölik és megbélyegzik a többséget?! A magyargyűlölő balliberálisoknak, példaképüktől, Gyurcsány Ferenctől idéznék: “El lehet menni Magyarországról, itt lehet bennünket hagyni.”

(www.magyarellenesseg.com – eredeti cikk)

Kapcsolódó cikkek:

Share