Sámándob a keresztvízben

nol2

Sok minden nem változik a nol.hu szerkesztőségében, továbbra is a mucsaiság jelképe a rovás. Sámándob a balos rémálomban.

Nol és a rovásírás

A cikk egyetlen, felvezető mondatára reagálva: “Akárhogy is, e jelképes (de igen drága) tárgy, miként a terjedő rovásírásos feliratok, szépen mutatják azt a totális kulturális katyvaszt, ahogy egyszerre szeretné a kormány keresztényként keretezni a kurzust, miközben az „ősmagyar” turul maszlaggal is bekacsint a világunkba.”

Nos, a székely-magyar rovás a magyarság saját szellemi kincse, tehát már eleve nem lehet kulturális katyvaszról beszélni, hiszen ez a mi kultúránk része. A rovás éppenséggel a keresztény(nek mondott) kurzus legjobb jelképe lehetne, hiszen a rovásemlékeink zöme templomokban maradt fenn, magas rangú egyházi személyek foglalkoztak vele (pl. Bél Mátyás, Kájoni János, stb.). Ugyanakkor sajnos az is téves ismeretekre vall, hogy a kormány kulturális területen kifejtett tevékenységének részének véli a szerző a rovásfeliratok terjedését, hiszen a jelenlegi kurzus inkább tiltja ma már a hivatalos rováshasználatot. Az iskolákban is csak szakköri szinten foglalkozhatnak vele, a Nemzeti Alaptantervbe nem került bele, nem része a Hungarikumoknak sem.

A cikkben emlegetett “sámándob”-szerű épületben sajnos szintén nem volt rovásfelirat kiállítva, pedig az expón mi mással, mint a saját írásunkkal lehetett volna Magyarországot bemutatni. A balos fantázia ismét vakvágányon halad, de ez nem újdonság a nol.hu szerkesztőitől.

(Rovás Infó)

Sámándob a keresztvízben (nol.hu)

A legújabb hírek szerint mégsem szállítják több mint egymilliárdért a sámándobot Karcagra. Arról a műtárgyról van szó, amivel a magyar kultúrát szégyenítették meg kormánybiztosi mentorálással a milánói expón, eltapsolva több mint ötmilliárd forintot. Ha igaz, a sajátos műtárgy – amelynek kiállítása ellen számos építész tiltakozott – Olaszországban maradhat. Hogy igaz-e, még bizonyosan nem tudhatjuk, a kormánybiztos állítja csak, az olasz sajtó eddig az ellenkezőjéről írt. Akárhogy is, e jelképes (de igen drága) tárgy, miként a terjedő rovásírásos feliratok, szépen mutatják azt a totális kulturális katyvaszt, ahogy egyszerre szeretné a kormány keresztényként keretezni a kurzust, miközben az „ősmagyar” turul maszlaggal is bekacsint a világunkba. A bulvárszínvonalú keresztényi hablattyal leöntött Kádár-korszakban élünk, ez Orbán országlásának fél évtizedes mérlege, amelynek egyre visszataszítóbb minden részlete.

Az omnipotens állam kiépítése éppúgy, mint a Putyinnak való kitettség és vele való kooperáció, az egészségügy lerohasztása odáig, hogy ma már – lám, lám! – a polgárok kétharmada támogatná a vizitdíjat. De legalább ilyen elkeserítő a szegénység tartósítása és kádárista módon való eltagadása, a köz- és felsőoktatás folyamatos lezüllesztése, az összeszerelő ország fiataljainak a versenyképes tudástól való megfosztása.

E rövid írásban most csak a képmutatás egyik fontos mozzanatával foglalkoznék, amely Orbán szövegeinek visszatérő eleme, sarkköve, miszerint Magyarország keresztény ország, s benne ők a keresztény értékrend és kultúra képviselői.

Először is Magyarországon a vallásgyakorlók összesen nem teszik ki a társadalom egyharmadát. Ezzel nincsen semmi baj, csak nem kell az ellenkezőjét hazudni.

A legnagyobb áldozatok ebben is – mint e kurzus alatt a legtöbb tekintetben – a gyermekeink. A közoktatásnak – az elavult szemléletek érvényesítése és az oktatási műhelyek autonómiájának megsemmisítése után – két lépésben adtak mattot. Első lépésben elzabrálták a helyiektől, ami a helyieké – az iskolái­kat, és egy (mint azóta látjuk, elemi funkcióinak is megfelelni képtelen) központi mamutszerv alá gyűrték őket.

Második lépésben folyamatosan arra késztetik az egyházakat, hogy vegyék át azokat az iskolákat, amelyek még az önkormányzatoknál maradtak. Ebben nem csupán az a fals, hogy az egyházak sincsenek erre felkészülve (miként azt Erdő Péter érsektől is tudjuk), nem csupán az, hogy ez élesen ellentmond az állam és egyház szétválasztásának, hanem az is, hogy az egyházi iskolák extra finanszírozásban részesülnek. Márpedig arra semmilyen erkölcsi magyarázat nincs és nem is lehet, hogy miért járna az egyháznak ugyanazért több közpénz, mint más fenntartónak. Azonban ez az extra pénz magyarázza, hogy Orbán miért tud örvendezni a mind több egyházi iskolának.

Ez merőben álszent örvendezés, hiszen ezek az oktatási műhelyek kizárólag a pluszdotáció termékei és nem valamilyen természetes, versenyelvű kiválasztódásé. Tegyük hozzá: a hittanoktatást évről évre kevesebben választják, helyette – ha már az egyik kötelező – inkább az erkölcstant. Ezeknek az óráknak a megléte önmagában is minősíti a kurzust: egy tanár minden pillanatban, amelyet a diákjaival tölt, erkölcsi mintát ad. Ha tetszik: folyamatosan „erkölcsóra” van. Ezt az alapvető tudást tették most semmissé.

A miniszterelnök nemrégiben azt mondta, hogy „amikor az Európai Tanácsban a keresztény Európáról beszélek, a többiek úgy néznek rám, mintha most jöttem volna a középkorból”. Nos ennek történetesen nincs köze a kereszténységhez – számos olyan ország képviselője ül ott, amelyben a protestáns etikát a mindennapokban alkalmazzák, s olyanok is, ahol – szemben hazánkkal – a vallásgyakorlók száma igen jelentős. Ennek leginkább a középkori sötétséghez és a valószerűtlen képmutatáshoz kapcsolható okai vannak.

Pál apostol azt tanácsolta, hogy „ha éhezik… ellenséged, adj ennie, ha szomjúhozik, adj innia; mert ha ezt műveled, eleven szenet gyűjtesz az ő fejére. Ne győzettessél meg a gonosztól, hanem a gonoszt jóval győzd meg” (Róma 12,20–21). Ez igen okos tanácsnak tűnik, de a jelenlegi kormány pont az ellenkezőjét teszi: jókat és semlegeseket gyújt gyűlöletre kollektív előítéletek alapján, enni és inni pedig nemhogy az ellennek nem ad, de a szegényeknek sem, inkább eltagadja a létezésüket.

Az orbáni fogalomkisajátítás és nyelvhasználat az épeszű beszédet is mind nehezebbé teszi. A kormány törvénnyel üldözi a hajléktalanokat. Mert így keresztényi. Tönkreteszi a kishantosi gazdák munkáját, nagy hírű gimnáziumokat lehetetlenít el, keresztes hadjáratot szervez a menedékkérők ellen. Mert így keresztényi. A hazug módra használt fogalmak elsorvadnak. Így sorvad el a „keresztényi”.

Már mindennapi ima is van a Kossuth rádióban. Várszegi Asztrik főapát tűpontosan fogalmaz, amikor azt mondja: „A hagyományaink, a tradícióink ízig-vérig keresztény gyökerűek, de ez nem jelenti, hogy cselekvésben és hozzáállásban is azok vagyunk. A keresztény Európa, keresztény Magyarország utópia, ábránd. (…) A magyar társadalom bonyolultan szekularizált: megannyi árnyalata van a valláshoz, az egyházhoz kötődésnek, és hatalmi szóval senkit sem lehet a templom felé terelni.” Az államnak pedig ez végképp nem a dolga. Viszont a dolga lenne: megállítani az oktatás leépülését, az egészségügy szétrohadását, a politikai intézményrendszer szétzüllését.

De hát ez lehetetlen: ezzel önmagukat számolnák fel. S hogy mindez mennyire keresztényietlen, mutatja az Írás: „…úgy van az Isten akarata, hogy jót cselekedvén elnémítsátok a balgatag emberek tudatlanságát” (1Péter 2,15–16). Nem rosszat, jót; nem a tudatlanságot konzerválni és fokozni, hanem mérsékelni és cselekvő példát adni. De persze volna így év elején egy keresztényi sóhajunk sokaknak: Szabadíts meg a gonosztól! Ez a közös érdeke a valódi keresztényeknek s a nem keresztényeknek. Mert őket egyetemlegesen sérti a képmutatás, az egyház és az állam összemosása, a végtelenül hazug narratíva.

Horn Gábor

(nol.hu – eredeti cikk)

Kapcsolódó cikkek:

Share