Beremend – Belga képviselők és a rovástábla

Újabb példa igazolja, hogy ősi írásműveltségünket azok az idegenek is nagyra becsülik, akik éppen csak megismerték a rovást. Tábla Beremenden.

Belga képviselők Beremenden

A Belga Vlaams Belang párt képviselői vettek részt egy magyarországi úton, mely során a migráns helyzetről tájékozódtak. A képviselők Ms. Anke Vandermeersch, szenátor – Belga Szenátus, Flamand Parlament, Mr. Filip Dewinter, képviselő, Mr. Jan Penris, képviselő, mindketten a Belga Parlament,   Mr. Frank Creyelman, Flamand Parlament, Külügyi Bizottság ex-elnök, és Mr. Tim Willeckens, titkár vezette delegáció a hét folyamán látogatást tett Ásotthalmon és Beremenden, ahol Torockai László (Jobbik) és Theisz Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármesterek fogadták és tájékoztatták a grémiumot.

Az út során felkeresett déli határszakaszon a képviselők aggodalmukat fejezték ki a nagyszámú és Európát elözönlő migránsokkal kapcsolatban. A Baranya megyei Beremenden tanácskozást folytattak a helyi határőr parancsnokkal, valamint a beremendi polgármesterrel. Theisz Ferenc a megbeszélésen elmondta, hogy milyen állapotok uralkodtak több, mint egy hónapon keresztül a határon és a településen. A delegációt Sipos László a Jobbik külügyi kabinetjének alelnöke kísérte végig az út során, illetve Baranyában a Jobbik megyei elnöksége fogadta. A munkaértekezleten szóba került a déli megye stratégiai helyzete, a határ megvédése és a közeli települések fontossága.

beremend k3

Szőcs Norbert a Jobbik megyei elnöke és a Belga delegáció közös ajándékkal lepte meg Theisz Ferencet, Magyarország, illetve Beremend feliratú rovástáblával. A táblák jelképezik a Jobbik misszióját, az ősi írásjel és kultúra terjesztését.

beremendk1-692x360

Anke Vandermeersch szenátorasszony Theisz Ferenc polgármesterrel a Magyarország rovástáblájával

A küldöttség az út hátralévő részében Budapesten és a magyar országházban járt.

(Baranya ma – eredeti cikk)

Kapcsolódó cikkek:

Share