Belga képviselők avattak rovástáblát

Belga képviselők küldöttsége a bevándorlási krízist feltáró körútján résztvett Beremend határtelepülés rovástáblájának avatásán is.

Rovásműveltség: európai érték

Belga parlamenti képviselők küldöttsége érkezett tényfeltáró körútra Magyarországra. A hazánkat elérő és azon áthaladó bevándorlókkal kapcsolatba került hatóságokkal, szervezetekkel, önkormányzatokkal és helyi lakosokkal találkoztak Ásotthalom, Beremend, majd Muraszerdahely határtelepüléseken a belga képviselők. Szándékuk az volt, hogy a Magyarország lejáratását célul tűző EU-s intézmények, politikusok és a balliberális sajtó dezinformációi után a helyszínen győződjenek meg a valóságról.

A küldöttség véleménye szerint az Európai Unióban a közelmúltig különutasnak számító magyar válasz és megoldás egyre inkább bizonyítja, hogy helyesen gondolkodtak a hatékony választ sürgetők. A képviselők kiemelték a magyar vendégszeretet tényét és azt, hogy a létrejött krízishelyzetben a lakosság is komoly áldozatokat hozva vett részt a munkában.

A helyszínen tájékozódva a küldöttség megismerhette, hogy Beremend – a horvát határon fekvő település – önkormányzata és lakosai miként működtek közre az illegális bevándorlási hullám által okozott feladatok megoldásában. A képviselők úgy vélték, hogy Beremend példát mutat a nemzeti értékek védelme terén is, abból merítve erőt saját településük, országuk és a kultúrájuk védelméhez.

A belga parlamenti képviselők küldöttsége örömmel és érdeklődéssel fogadta el Beremend rovástáblájának ideiglenes avatására szóló meghívást, s részesei lehettek az egységes Kárpát-medencei rovástábla ünnepélyes átadásának a községházán. Az esemény érdekessége, hogy a képviselők megtekintették és fényképeket készítettek az első Magyarország rovásfeliratos táblával, amellyel szintén Beremend büszkélkedhet.

Beremend2

Az első Magyarország rovástábla – hamarosan Beremend bevezető útján

Az eseményen részt vevő belga képviselők (Vlaams Belang) névsora:

  • Ms. Anke Vandermeersch, szenátor – Belga Szenátus, Flamand Parlament
  • Mr. Filip Dewinter, képviselő, Belga Parlament
  • Mr. Jan Penris, képviselő, Belga Parlament
  • Mr. Frank Creyelman, Flamand Parlament, Külügyi Bizottság ex-elnök
  • Mr. Tim Willeckens, képviselő, Antwerpen Regionális Közgyűlés

A beremendi önkormányzat részéről a Theisz Ferenc (Fidesz-KDNP) polgármester vette át a táblákat, melyek három részből állnak, hiszen a település határa egyben megyehatár és országhatár is. Így a település abban a szerencsés helyzetben van, hogy a Beremend településnév mellett a Baranya megye és Magyarország rovástábla is megjelenik a település határában – az oszlopok végleges elhelyezése után.

A rovástábla állításának helyi szervezője, Gubicza Gábor, a Jobbik beremendi szervezetének elnöke és Szőcs Norbert, a Baranya megyei önkormányzat jobbikos képviselője. A rovástábla avatása megmutatta az európai nemzeti erők összefogásának egy lehetséges szeletét – nyilatkozta Sípos László, a Rovás Alapítvány jelen lévő elnöke.

Beremend1

Beremend rovástábla a polgármester, a belga parlamenti képviselők és a szervezők kezében. 

(Rovás Infó)

Kapcsolódó cikkek:

Share