Vannak, akik mindenhol rovásírást látnak, ezúttal nem Visokóból, hanem az Óceánia vidékéről, Nauru-ból érkezett egy “lelet”…
Szele Tamás: Codex Neuricus
Nem, nem őrültem meg, legalábbis nem én. Megtette helyettem bizonyos Sikosdy Kálmán Imre, emeritus kutató. Hát, ha emeritus, ha nem, olyanokat ír, hogy mindjárt felkel a sírból Stein Aurél, és tibeti nyelven megátkozza száznyolcszor – de térjünk a tárgyra, ismertessük Sikosdy mester tételeit. Biztonsági öveket bekötni, rázós útszakasz következik.
(…)
Na, ilyenkor mondja azt az ember, hogy ne te, ne. A furfangos deák szörnyet prüsszente rá – de Háry ő beszédjét tovább is folytatá. Kicsit a Maelström örvényei felé haladunk, némely bengáli (Szvengáli?) szövegek érintésével már meg is érkeztünk Nauruba. Óceánia kellős közepébe. Vikinghajón. Drakkaron. Azt írja ugyanis az emeritus, miszerint talált egy pergament, melyen „Naurui-székely-magyar-kelta-hun rovásírás az aprócska óceániai szigetről, rajta olvasható Emese álmának legendája”.
A mi, a hol?
Nézzük meg a képet.
Hát ez bizony rúnaírás, méghozzá szép és tiszta. Ami nem túl gyakori, lát az ember olyan kéziratokat, rúnaköveket is, hogy biztos benne: ezen uzsonnázott Villásszakállú Kanut és Ölbéli Olaf. Hát hiszen pont ez a baj vele: olvasható. Egy büdös vak hang nem szól benne Emeséről, lévén, hogy ez az 1300-as évekből származó Codex Runicus egyik részlete, mely többek között az óskandináv joggal foglalkozik. Ilyenek vannak benne, miszerint: „Særær man annær man mæþæn kunung ær innæn lændæs bøtæ fore sar sum loh æræ:ok kunungi firitiuhu mark ok hinum ær sar fik firitiuhu mark fore friþbrut.” Ami annyit tészen dióhéjban, miszerint ha valaki kárt tesz a másikban, megsebesíti, azt az ország királya büntesse meg, és a negyven ezüstmárkát, amit a támadótól behajtott, adja a károsultnak.
Olvastam én már sok rúnaírást, igazság szerint jobban kedvelem, ha át van írva latin betűre, az is elég kínlódás, míg megérti az ember ezt az óskandináv nyelvet, de bizony mondom, sem Snorri Sturulssonban, sem a Völsunga-sagában, sem a Graenlendinga sagában, de még az Eiríks saga raudarban sem találtam utalást Emesére. Koppányra sem: a maximum, ami megtalálható Vörös Erik és a fia, Leif Eiricsson történetében, egy elképzelhetően közép-európai, Tyrkyr nevű úriember esete, aki arról nevezetes, hogy ő rúgott be először Amerika földjén, aztán vagy magyar volt, vagy német, de akár besenyő is lehetett: a neve csak annyit jelent, hogy „a török”.
Most már csak az érthetetlen, hogy a vikingek hogyan kerültek Polinéziába és hol találtak ott még keltákat is? Ja, vittek magukkal, másképp sehogy…
Summa summarum: ekkora szamárságot régen láttam már, igazi, huszonnégy karátos őrültség, csak azt szeretném javasolni, hogy fordítsák le sumér nyelvre is.
És adják ki agyagtáblákon.
Nem szólnék, hiszen mindenki magának őrül meg, de épp pár napja kaptam a hírt: Magyarországon egy eddig ismeretlen gótikus templom maradványait fogják megsemmisíteni Bonyhád mellett, útépítés miatt. Éspedig nem hajlandóak megváltoztatni a nyomvonalat, ugyanis a polgármester asszony október 23-án utat akar avatni.
Fog is.
Magyarok, nézzünk már magunkba, kezd kétféle történelem lenni. Van a gótikus templomrom, ami létezik, meg lehet fogni kézzel, na, azt tönkretesszük. És vannak a naurui kelta vikingek. Ez viszont hagyományőrzés.
Tisztelettel: a tények makacs dolgok.
Nauruban soha nem álmodozott Emese, főleg nem rúnaírással. Itt mindenki megőrült. És most előveszem a husasnotrát, mert várnak a keflaviki kávéházban. „Már kávéházába Bendegúz megtére…”
(Huppa.hu – eredeti cikk)
Kapcsolódó cikkek:
