Kalendárium – A magyar rovásírás jelei – 1944

A Nemzeti Kalendárium 1944-es kiadása négy oldalt szentelt a rovás bemutatásának. ABC-k és betűformák tára.

A rovás XX. század első felében

A Nemzeti Kalendárium-ban fellelt oldalak csak példái annak, hogy a XX. század első felében milyen élénk volt nemzeti írásunk újjászületése utáni fejlődés. Fontos feladat ennek a korszaknak a feldolgozása, adatolása, hiszen a II. Világháborút követő szélsőbaloldali diktatúrák a rováskultúra emlékét is üldözték, pusztították.

(Rovás Info)

A magyar  rovásírás  

A Nemzeti Kalendárium 1944-es kiadásában szereplő ismertető forrása a Magyar Cserkész 1938. március 1-jei száma. Egy-két helyen javított, újraszerkesztett szöveg tehát már ismert volt, a fényképek azonban ezúttal nem fértek bele. A négy kísérő példaábra továbbra is megmaradt. Viszont a rovás abc újraközlésre került, amely a kor tudományos állása szerint ismert volt. Ezért többször is szerepel egy-egy rovásbetű – különféle variánsokban.  Ugyanez az abc volt a forrása a később közkedvelt Fiúk Évkönyvének is, ahol Györffy György egyszerűsített rovás abc táblázata kapott helyet.

Az 1944-es Nemzeti Kalendárium rovásírásról szóló cikkét M.B. monogrammal látták el, amely egyezik a Magyar Cserkész 1938-as kiadványában szereplő szerző nevének első betűivel: Mindszenti Szvoboda Béla. Nem mellesleg, nemcsak a rovásírás cikket, hanem az impresszum szerint a teljes kiadványt is ő szerkesztette.

1944 Mindszenti Bela rovas abc

Nemzeti Kalendárium 1944 – A magyar rovásírás jelei

alt

Magyar Cserkész 1938.03.01-ei kiadása ugyanezt az abc-t tartalmazza

alt

Fiúk Évkönyve 1971 – Györffy György által kivonatolt rovás abc 

(Rovás Infó)

Kapcsolódó cikkek:

Share