Rovástáblák és vélemények – Szakács Gábor

Pár éve az egységes rovástáblák kidöntésétől sem riadt vissza, ma az avatási műsor meghatározására vágyik. No meg a főszerepre.

Változó világ, változó szelek és vélemények…

Sajnos a rovótársadalom kicsiben a beteg magyar közéletet mintázza megosztottsággal, gyűlölködéssel, viszályok szításával és hozzá nem értéssel. Szerencsére azonban mindig akadnak valódi szakemberek, akik csendben dolgoznak és vállukra veszik nemzeti írásunk kutatásának, megőrzésének és fejlesztésének terheit.

A “közéleti primadonnák” pedig – mint mindig – a rovás világában is bizonyítják rugalmasságukat, hiszen éltető elemük a főszerep bármi áron történő megszerzése, a taps kierőszakolása. Vannak, akik ha már az egységes és korszerű székely-magyar rovásos helynévtáblákat kidöntetni, megakadályozni, illetve az alkotókat és táblaállítókat ellehetetleníteni és befeketíteni nem tudták … most megpróbálják az általuk kiátkozott mozgalom menetrendjét meghatározni.

A “show” azonban ma már magától megy, az egységes rovástáblák állítása szinte önjáró mozgalom. A szakemberek csak biztosítják a megoldási lehetőséget, a tudnivalókat és megosztják a tapasztalatokat. A táblaállító közösségek pedig saját ötleteikkel, értékeikkel kiegészítve, egymástól is tanulva önállóan állítják az egységes rovástáblákat. Akarnok rendezők és sosem volt primadonnák nélkül.

Érdekességként ajánljuk az egységes rovástáblák elleni élharcos, Szakács Gábor-féle táblaavatási menetrendet, melynek főszereplője … Szakács Gábor.

* Az táblaállítás területén szakmai tévedésektől sem mentes írás a Felividék egyik portálján jelent meg, nem sokkal azután, hogy a hathatós viszályszítás eredményeképp létrehozott “ellenmozgalom” szakszerűtlenül felállított rovástábláit a szlovák hatalom elkezdte leszedetni.

(Rovás Info)

Szakács Gábor és Friedrich Klára a rovásfeliratos településtáblák állításáról

A Felvidéken is egyre több rovásfeliratos településtábla látható, a témáról Friedrich Klárával és Szakács Gáborral beszélgettünk, akik a napokban a Felvidéki Rovásemlékekről tartottak előadást Somorján.

„A táblaállítás az Önkormányzatoknál kezdődik, ahová a kezdeményező kérelemmel fordul területfoglalási engedélyért. Ez akkor is szükséges, ha már meglévő, latin betűs tábla alá/fölé kerül az újabb” – kezdte Szakács Gábor, majd kitért a tábla anyagára is.

„Jóváhagyás esetén szükséges a helybeliek igénye szerinti faanyag, valamint egy rovásbetűk faragásra jelentkező személy. Eddig, néhány kivétellel, mindkét „kellékhez” ingyenes felajánlással jutottak az önkormányzatok. A táblák mérete, díszítése, kidolgozása nincs megkötve, mindenhol az adott lehetőségek függvénye” – folytatta a Forrai Sándor Rovásírói Kör elnöke, aki azt ajánlja, hogy tájékoztatóul a www.rovasirasforrai.hu honlapot is igénybe lehet venni, ahol az Élő rovás fejezetben az avatásokról olvashatók beszámolók és képek.

Szakács Gábor ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy kizárólag a Forrai Sándor által kiegészített rovásírás ábécé betűi használhatók (a rovasirasforrai.hu honlapon a betűtanító menüpont alatt), ezt használják a Kárpát-medencei Rovásírásversenyek tanulói is.

„Aki úgy érzi, hogy bizonytalan a betűhasználatban, kérjük, hogy küldje el címünkre a tervezetet, mert helyesírási hibás táblát nem tudunk avatni” – mondta még a táblaavatásról Szakács.

A tervezett avatásról Szakács Gábor általában tájékoztatja a korábbi táblaavatókat és jelzi, hogy rövidesen újabb társuk küldi számukra a meghívót az újabb avatási ünnepségre. Ennek az avatásnak az összeállítása szabadon választott, az alábbi ismertetés az eddigi gyakorlatot mutatja:

  1. Lehetőség szerint olyan időpontban, amikor az érdeklődéstől függetlenül is sokan járnak arrafelé (pl. mise után, falunap keretében, stb.).
  2. A magyar Himnusz eléneklése után a kezdeményező tájékoztatja a jelenlévőket, hogy miért csatlakozott a mozgalomhoz.
  3. A polgármester a kezdeményezés elfogadását, felvállalását indokolja.
  4. Szakács Gábor általában az erdélyi kezdeményezés eddigi eredményeit vázolta (beszéde elején és végén egy-egy dalt énekelt).
  5. Friedrich Klára a rovásírás jelentőségét méltatja. Ha nem tudna jelen lenni, akkor Szakács Gábor helyettesíti.
  6. Helybeli gyermekek, szavalók, énekesek, táncosok rövid műsora, (ahol a lehetőség adott, népviseletben).
  7. A táblát a helybeliek által választott személyek leleplezik és ahol lehetséges az egyházi felekezetek képviselői megáldják a jelenlévőkkel együtt.
  8. Szakács Gábor felolvassa Borsos Géza, a Székely Nemzeti Tanács alelnökének néhány mondatos üzenetét, majd a kezdeményezőnek és a polgármesternek átadja a székely nemzeti selyemlobogót. Ezt követően a jelenlévők eléneklik a székely Himnuszt és fényképeztetik magukat a tábla előtt a zászlóval, ami ettől kezdve helyet kap az állami és települési ünnepeken a magyar nemzeti lobogó mellett.

(Felvidék.ma – eredeti cikk)

Kapcsolódó cikkek:

Share