Rovástábla – Bükkábrány

Bükkábrány tábla avatása

Áll a faragott rovástábla Bükkábrányban. Saját nevüket is beleróhatták a résztvevők és kis rovástáblákat kaptak az adományozók.

Bükkábrány rovástábla avatás beszámoló
Megvalósult régi vágyunk, rovásírásos helységnév tábla fogadja a 3-as úton Bükkábrányba érkezőket. Sólyom Ferenc segítségével megterveztük, elkészítettük a faragott rovástáblákat. Az augusztus 28-ai foglalkozáson Sólyom Ferenc tanár úr tartott előadást a rovásírásról, majd aki akarta, beleróhatta a nevét a tábla hátuljába. Másnap, augusztus 29-én, egy családi nap keretében került a tábla a végleges helyére.

Szajlai János

Rovásírásos táblát kapott Bükkábrány

A helyi TV tartalmas mozgóképes összefoglalóját itt tekinthetik meg.

Új, rovásírásos helyiségnév táblával gazdagodott Bükkábrány augusztus 29-én szombaton. A tábla avatásának és felállításának alkalmából egy két napos rendezvény sorozatot hirdetett meg a Jobbik Magyarországért Mozgalom helyi szervezete.

This slideshow requires JavaScript.

Az esemény sorozat pénteken délután indult egy érdekes előadással a Tornácos Házban. Sólyom Ferenc kutató évtizedek munkáját szentelte ősi írásunk kutatásának, elemzésének. A 3 órakor kezdődő előadáson felelevenítette a rovás történetét, múltját, a nyelv és az írásjelek közötti különleges kapcsolatot. A kötetlen beszélgetéssel kiegészülő mintegy két óra végén minden résztvevő megtanulhatta leírni saját nevét is a régi írásjelekkel.

A két táblát, melyek elkészítésében Gyükéri László mellett maga az előadó is részt vett, este 6 órakor a római katolikus és a református egyházközségek lelkipásztorai áldották meg. A Rovás Alapítvány felajánlásának köszönhetően pedig a szervezők hat kötetet juttattak el az iskola könyvtárának “Az élő rovás” című könyvből.

Az ünnepi és szórakoztató programok másnap a sportpálya melletti területen folytatódtak egy családi nappal, ahová szintén érdemes volt kilátogatni a nagy meleg ellenére is.

A vendégeket Szajlai János a rendezvény házigazdája köszöntötte, majd számtalan lehetőség közül válogathattak az érdeklődők. A középen felállított sátor alatt lehetőség volt kézműveskedésre és mézeskalács figurák készítésére, díszítésére egyaránt, a mozogni vágyókat pedig trambulin várta.

Ez főleg a gyerekeket vonzotta, de a felnőttek is válogathattak a programok között. Dr. Varga Tibor jogtörténész az ősi és mai magyar jogrendről, az ehhez kapcsolódó szokásokról tartott előadást. Aki pedig a szomját szerette volna oltani a melegben, erre is volt lehetőség: finom borokkal és a borkultúrával kapcsolatos beszélgetéssel is tölthette idejét, akinek ehhez volt kedve.

bukkabrany6Közben becsületkasszás rendszerben mindenki vásárolhatott azokból a fa táblákból is, melyekre Bükkábrány neve volt égetve, természetesen rovás jelekkel. A bevételt egyébként a helyi óvoda javára ajánlották fel a szervezők.

17 órakor került sor a táblaavató ünnepségre. A Himnusz eléneklése után Wass Albert verse hangzott el, majd Pakusza Zoltán, a Jobbik miskolci és BAZ megyei elnöke, illetve Ádám Tamás a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom mezőnyárádi elnöke mondott ünnepi beszédet, de a Felvidékről is érkeztek előadók, akik versekkel színesítették az avató ünnepséget.

Miután a tábláról lekerült a nemzeti színű szalag és a lepel és elhangzott a Szózat, a község új díszét lovas fogattal szállítottál a felállítás helyszínére. A 3-as számú főút Mezőkövesd felőli bevezető szakaszán került elhelyezésre az egyik tábla, a másikat pedig a későbbieken a Miskolc felőli szakaszon helyezték el a szervezők.

Az esti órákban még két ígéretes szórakozási lehetőség várta a vendégeket. Előbb a Tiszacsegéről érkezett Patás Pajtás Lovasudvar tagjai tartottak csikós bemutatót, este 8 órakor pedig a Romantikus Erőszak együttes akusztikus koncertje zárta a napi eseménysorozatot.

(bvmedia.hu – eredeti cikk)

Kapcsolódó cikkek:

Share