Rovásellenes szubkultúra

Az elmúlt évtized alatt fordult a kocka. A rovást nem ismerők és a rovásgyűlölők lesznek az új “szubkultúra” kisebbsége.

Törpe kisebbség, nagy hanggal

Akár még egy évtizeddel ezelőtt is – a rovásműveltség évszázados üldözése és pusztítása eredményeképp – viszonylag kevesen ismerték, vagy ismerték egyáltalán fel nemzeti írásunkat. Addig a rovásműveltség kutatása, megtartása és fejlesztése valóban nem volt általános – bizonyos értelemben jogos volt a “szubkultúra” megnevezés. Az elmúlt 5 év azonban mindent megváltoztatott és hála a rohamléptekkel haladó rováskutatásnak, illetve a korszerű rováshasználat terjedésének (pl. egységes helynévtáblák, könyvek, digitális tartalmak) ma már azok vannak kisebbségben, akik nem tudnak semmit nemzeti írásunkról.

Mindezzel párhuzamosan viszont kialakult egy – szerencsére egyre inkább eljelentéktelenedő – réteg, amelynek világképében, gondolkodásában a “rovás” mindannak egyik szimbóluma lett, ami ellen (nemzeti értékek, jobboldaliság, magyar kultúra, etc)  totális harcot folytatnak. Ebben az úgynevezett “rovásellenes” szubkultúrában nemzeti írásunk bármely említése, megjelenítése kizárólag negatív – lekicsinylő, gyűlölködő, gyalázkodó – szövegösszefüggésben történhet, valahogy úgy, mint a viccek Mórickája esetében: mindenről a rovás jut eszükbe.

A rovás betűtészta immár több éve tartó érdekes – szellemi hozzáadott értékkel bíró – gazdasági, gasztronómiai próbálkozás, kisebb-nagyobb javítanivalókkal. A Magyar Narancs-nak viszont csak most jutott eszébe, hogy belerúgjon egy nem “Soros”-féle szellemiségű oktatási intézménybe, meg úgy általában minden “turbó”-magyarba.

(Rovás Info)

Nemzet a gyerek levesében

A turbómagyar szubkultúra már eddig is sok csodával örvendeztetett meg minket, de most tényleg űrrakétaként száguldhatunk a hülyeség galaxisának lüktető szíve felé.

betuteszta2

A Pécsely Báró Wesselényi Miklós Alapítványi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola félelmetes hely lehet: a konyhán ugyanis rendszeresen rovásírásos betűtésztával bolondítják meg a leveseket (és a nebulókat).

Méghozzá nevelési célzattal. A suli honlapja ugyanis az iskolai konyhaművészet sajátos megreformálásának szellemi alapjairól is beszámol – ennek nívóját jól érzékelteti ez a mondat: „A Kárpát-medencét folyamatosan megszállók saját nyelvükkel romboló hatást gyakoroltak.”

Az a filozófiai magasságokig ívelő probléma pedig, hogy a neveletlen növendékek a saját nyelvükkel és fogazatukkal úgyszintén romboló hatást fognak kifejteni a rovástésztára az ún. rágás során, már legyen az iskolai vezetés gondja.

(Magyar Narancs – eredeti cikk)

Kapcsolódó cikkek:

Share