A Néprajzi Műzeum hónap tárgyává tette a hibás rovásfeliratos öngyújtót. Aztán egy másik tárgy is bekerült a sorozatba, de ezúttal más betűkkel és hozzáállással állították ki.
Rovásos öngyújtó vs. héber feliratos konzerv a magyar Néprajzi Múzeumban
Már korábban beszámoltunk arról, hogy a Néprajzi Múzeum beégette magát a hibás rovásfeliratos öngyújtó kiállításával és annak tálalásával – a “Haza tüze” címmel. Ugyanaz, aki a rovásfeliratos (és Árpád-sávos) öngyújtót elemezte az most egy másik feliratos tárgyat is elemzett. Ha Frazon Zsófia akarná, tudna a rovásírásról is írni pozítiv kontektusban, úgy mint magyar identitáskellékről. Mert ezt ugyanis már megtette, csak más kultúrkörben – szintén a Néprajzi Múzeum hónap tárgya sorozatában. A nevezett tárgy egy héber feliratos konzervdoboz, amely ugyan nem is magyar gyártmány, nem magyar termék van benne, s itthon nem is lehet kapni. Hogy ne legyen kétségünk, a tárgy kifejezetten az identitás egyik megjelenési formája, hiszen a műleírás címe önmagáért beszél: “Identitás emlékbe“
“A koncepció csak egy elképzelt ideológiára és az érzelemre támaszkodott, tudás és ismeret nem kapcsolódott hozzá, így jelentésnélkülivé, üressé és értelmetlenné vált”
– ez az értékelés nem a fenti tárgyra vonatkozott, hanem arra, amelyen rovásfelirat van.
“Az Elit kávé fogalom volt az Izraelbe látogató fiatalok körében, és nem véletlenül. Íze a gyerekkori Maci kávénkra emlékeztet, Izraelben is felidézve az iskolai menzák és a csillebérci nyaralások emlékét. Magyarországon viszont a doboza értékelődött fel: héber betűivel, kóserságát tanúsító pecsétjével nagyon is izraeli és zsidó. Így amellett, hogy roppant praktikus kis fémdoboz, birtoklása identitáskellékké vált.” Tehát vegyük a fogyasztói kultúra egy termékét, amelynek tartós alumínium csomagolása van, így roppant praktikus és hasznos kis tárolóvá válhat, majd töltsük újra: utazással, haza utáni vággyal, vívódással és emlékezéssel. A tartós forma mellett így jelenik meg tudás, érzés és tapasztalat: a kávé ízéről, Izrael illatáról, az utazás viszontagságairól, az áttelepüléssel járó lehetőségek és kétségek közti vívódásról. Így válik egy héber betűs üres fémdobozból identitáskellék. Annak, akinek ez jelent bármit is. De miért ne jelenthetne?”
A kettős mérce áldozata: a rovásos öngyújtó
Rovásfeliratos öngyújtó a hónap tárgya – szigorúan nem lehet identitáskellék
Elképzelt értékelés a másik mintájára:
“Magyarországon viszont a doboza értékelődött fel: rovás betűivel, magyarságát tanúsító Árpád-sávjaival nagyon is magyar”.
Frazon Zsófia emígy írt korábban erről a rovásfeliratos tárgyról: “Hol veszett el a tartalom? A válasz egyszerű: a tudás hiányában. A koncepció csak egy elképzelt ideológiára és az érzelemre támaszkodott, tudás és ismeret nem kapcsolódott hozzá, így jelentésnélkülivé, üressé és értelmetlenné vált.” Ez esetben üres és értelmetlen, másik esetben identitáskellék a tárgy?
Pontosan ugyanez az ok, amiért rovásos öngyújtót kell készíteni – ugyanígy válhat egy rovásbetűs öngyújtóból identitáskellék, mint a héber feliratos kávésdobozból. Természetesen nem hibásan, de akkor soha nem került volna be a Néprajzi múzeumba ez a tárgy, ez tény. A kör ezzel bezárult.
Ismételve korábban írtakat: esetleg saját körben gondoskodni is lehetne arról, hogy helyesen használja a nép a rovást – pl. pontos rovásos műtárgyfeliratozással. Ugyanis a székely-magyar rovás a magyarság saját írása, több mint kultúrtörténeti érdekesség – élő írás, amint egyébként ezt a népiesch (vagy talán urbánusch?) rovásfeliratos öngyújtó saját létével is igazol. Magyarul, a mostani piszkálódás ebből a szempontból öngól a javából, mert éppen a kortárs műtárgy címmel ismerték el, hogy bizony élő a rovás!
(neprajz.hu – eredeti cikk)
Kapcsolódó cikkek:
