Rovás a Jurtanapokon

Határokon innen és túl, a rovásműveltség egyre népszerűbb a kulturális és gyermekrendezvényeken.

Jurtanapok tizenegyedszer

A mátyusföldi Alsószeli községben három napon keresztül zajlanak a Jurtanapok, a hagyományos kulturális fesztivál és nyári szabadegyetem.

A helyi rendezvény az eltelt évek alatt komoly regionális rendezvénnyé nőtte ki magát, sőt, már messzebb régiókból is szép számmal érkeznek Alsószelibe. ?Köszönhető ez elsősorban a nagy számú önkéntes csapat lelkes munkájának” – mondta Berényi József MKP-elnök, a rendezvény védnöke. A Jurtanapokra látogatókat – Nagyszombat megye sikeres európai uniós pályázatának köszönhetően – felújított útfelület is fogadta.

A háromnapos rendezvénysorozat pénteken a Gyermekudvar megnyitásával kezdődött. A 11. Jurtanapokat Francisti Erzsébet szervező és Kovács Lajos polgármester nyitották meg. Néhány ízelítő az első két nap programjából: Az ember élete – vidám mesék gyermekeknek és felnőtteknek Sebestyén István előadásában, a kosúti Berkenye, az alsószeli Apróvarsás, az Alsószeli Magyar Dalkör, a felsőszeli Bicskás, a Jóvilágvan, a Tárkány Művek, az Anna and the Barbies és a ZSEB koncertjei, fellépései. Előadások: A magyar nyelv csodája (Renczés Andrea), Őseink harcmodora és fegyverzete (Vermes István), Testvérvárosunk Pannonhalma (Ress Anita), Švejk vagyok – Mikó István előadásában, tűzugrás, zászlófelvonulás, rovásírás, gólyalábas komédia (Varga Banda), lovagi torna (a visegrádi Szent György Lovagrend lovasai, a Vermes törzzsel, Wojciech Tomasz Osiecki, Stajnia Grom, Zele Baranta ), esti vigadalom…

Bár szombaton egy ideig az eső is fenyegetett, ez nem vette kedvét az embereknek. “Nagyon örülök ennek a nagy érdeklődésnek, mely úgy tűnik, még a tavalyi, jubileumi rendezvényt is meghaladja. Bízom abban, hogy vendégeink élményekben gazdag családi program részesei lehetnek” – mondta Varga Hajnalka, a Jurtanapok szervezőgárdájából.

A vasárnapi program 10 órakor ökumenikus istentisztelettel kezdődött. Fél kettőkor Dunai Tamás pódiumműsora következett – szaxofonnal és klarinéttal az evangélikus templomban. Délután Korpás Éva és a Ritka Magyar Folkband adtak koncertet, majd Hamzsa Viktória és a Vermes törzs lovasíjász bemutatója volt műsoron. A népzene erejét az APNOÉ koncertje hozta közelebb hozzánk. A vasárnapi előadás témája: A siker kulcsa a beszéd (Puskás Tünde előadásában). Este kilenctől a Magashegyi Underground koncertje zárta a hivatalos kulturális programsorozatot, előtte még Berényi József és Francisti László (a fesztivál főszervezője) kisorsolták a nyereményjáték fődíját, a robogót.

A Jurtanapokról részletesen a rendező Alsószeli Zele törzs, honlapján tájékozódhatunk.

(mkp.sk – eredeti cikk)

Kapcsolódó cikkek:

Share