Gyerektábor Gellértegyházán

Népi hagyományokkal és népi kultúrával ismerkedtek a gyerekek egy héten keresztül.

Gyerektábor Gellértegyházán: hatodszor is képesek voltak rá!

Képes vagy rá! Ezzel a címmel és üzenettel tartotta meg szokásos hagyományőrző táborát a Történelmi Gellértegyházáért Alapítvány. Július 13-a és 17-e között több mint húsz gyerek ismerkedett népi hagyományokkal és mesterségekkel. Megtanulták a rovásírás rejtelmeit, íjászkodtak és kézműveskedtek. A korongozó gép mögött sok szép alkotás készült.

– Mezőtúrról jöttem, hatodik éve táboroztatunk Virgáné Rózsika szőnyegszövővel együtt. Az a tapasztalatom, hogy azok a gyerekek, akik évről évre jönnek, egyre nagyobb kedvvel és egyre ügyesebben készítik a feladatokat, illetve korongoznak – tudtuk meg Hornyákné Sila Katalin népi iparművésztől, aki a kezdetek óta lelkes oktatója a kisdiákoknak.

A lányok karkötőket fűztek gyöngyből, a szövéshez már a fiúk is szívesen csatlakoztak, mobiltartókat szőttek, babákat varrtak. Volt fafaragás is, de a legnépszerűbbnek az íjászkodás bizonyult. A gyerekek megtapasztalhatták a koncentrációt, és azt, hogy napról napra ügyesebbek lesznek.

– Minden program tetszett. A korongozást most próbáltam ki először, a gyöngyfűzésben is sokat tanultam. Az íjászkodásban pedig a pontosságot sikerült megtapasztalnom – sorolta Mikulás Kata, aki most lesz ötödikes, és a táborban sok barátot szerzett.

Van aki évről évre visszajáró táborozó. Bársony Balázs például kint is sátorozott, nagy kaland volt számára az éjszakai táborozás.
– Negyedik éve vagyok a táborban, most inkább az íjászat felé hajlottam. Többször találok már pontosabban a közepébe, mint az első táborozás alkalmával. Biztos, hogy jövőre is jövök – mesélte lelkesen Balázs.

A tábor játékos vetélkedővel zárult, amit nagyon vártak a gyerekek. A sok meglepetés mellett egy emléklapot is kaptak, közös fényképpel, ezzel bizonyítva, képesek voltak rá!

(Szerző Zavada Andrea, Fotó: Kecskeméti Krisztina)

(oroscafe.hu – eredeti cikk)

Share