Ogham, az ír rovásírás

2015-07-29 Kultúra

Van, aki székely és ír szülőkkel megáldva a rovást és az ogham írást is ismeri.

Beszivárgó Balkán (Békési levelek)

Mikor a címet leírtam, kicsit megálltam. Első hallásra déli menekültekkel foglalkozó témának tűnik ugyanis, mit sejtet, bár egyáltalán nem annak szántam. Aztán belegondoltam eredeti mondandómba, és rájöttem, ez a felvetés is belefér.

Tíz napja van menyem, és levelezek vele. Az esti csevegést fejeztem így be: „Muratúra, vinete kész, Dónal nyilazó lovas, ősmagyar táborban cserkészik és piszkosul élvezi. Lóhátról lő íjjal. Tiszta ogamróvó székír lesz!” Na, ez magyarázatra szorul. A muratúrát azért kell elmagyaráznom, mert a „találmányomról” van szó, egy kovászos változat. Nyári káposzta, karalábé, zellerhasáb, murok, petrezselyem, karfiol rózsa, uborka, kapor, csombor, fokhagyma jár bele. Ötliteres üvegbe teszem, hozzá 2½ evőkanál só jár, a forró vízzel öntöm fel, és két napra pirítóst teszek a tetejére. Egyszer megforgatom a levét. Indirekt napfényen jó hét alatt elkészül, aztán hűtőbe vele, és fogyasztható levestől. A vinete ilyenkor a legzsengébb, legfinomabb. Gyors tűzön percek alatt kész, szenes gatya bicskával le, csöpögtetés, kicsit hűl, majd robot elő, hagyma, só, citrom, olaj, és hamarost kenyérre kenhető.

Dónal is nagyon szereti. Dónal minden nyarát Békésen tölti. Ő a sógornőm fia, így félig székely, de Dublinban él, mert az apja ír, így félig ő is az. Most a táborban, tenyeréből eszik a ló, korhű köntös rajta, íj a vállon! Lám, az írek is rovásírást használtak, mi is. Őket is nyomta és nyomja a történelem. De ők is megmaradtak, s mi is! A második „találmányom” az ogamrovó székír. Ogam az ősi ír rovásírás neve, a székely és ír keveréke pedig a székír.

Aztán a témával kapcsolatban előbukkan Lázár János miniszter úr kijelentése a magyar állam polgárai iránt érzett felelősségéről. E határozott kiállás után egész más megvilágításba kerül a némelyek által csak gesztusértékűnek tartott több mint 700 ezer magyar állampolgárság kiosztása. Ez már komoly és elgondolkodtató dolog. De előbukkan a Balkán és a padlizsán kapcsán a muszaka is, s vele együtt Görögország, az épp soros (vagy nagy S-sel írjam?) lebőrölésre váró nép, ahol a vasárnapi nyitva tartás beindítása ellen tüntettek! Meg eszembe jut a holló, a ritka fehér, amely manapság épp Erdélyben bukkant fel és szaporodgat szépen, közös, román–magyar tagokat tartva számon a rajban.

Hadd idézzek tőlük, pontosabban a botoşani-i Florina Vaipantól, aki épp a főként a fanarióta kor óta Erdélybe szivárgó – a transzszilván eszmékkel gyökeresen ellentétes – balkáni szellem ellen emel szót Oszd meg és uralkodj című írásában: „Nem tudok nem fellázadni. Nem maradhatok tétlen a képmutatással, a nyomorúsággal, az olyan tényállás meghamisításával szemben, mely tulajdonképpen az életem része, s melyet épp ezért jól ismerek. Minden jóérzésű ember rájön, hogy ez a terület a súlyos félretájékoztatás, a valóság misztifikálása, a pszichológiai harc terepe lett olyan csoportosulások között, melyeknek semmi közük az egyszerű emberekhez.” Mondatai az egész mai romániai közállapotokra, politikai közhangulatra is érvényesek. És kiemelendő belőlük, amit mindannyiunknak tenni kellene nemcsak Erdélyben, hanem minden magyarlakta területen, beleértve az anyaországot is: „Nem maradhatok tétlen!”

Végül a Balkánról. Minden tiszteletünk a balkáni népek előtt. Szeretjük őket gazdag hagyományaikkal, szokásaikkal, látogatjuk gyönyörű országaikat, és őket is szívesen látjuk hivatalosan belépő turistaként. És pont. Szivárgásmentes pont.
Pálmai Tamás

(haromszek.ro – eredeti cikk)

Korábbi cikkeink:

Share

Related Articles