Jubiláló délvidéki rovásverseny

alt

Immár tíz esztendeje szerveznek rovásversenyeket a Délvidéken.

Jubilált a vajdasági rovásírásverseny

Nyolcvan diák versengett Zentán

Három kategóriában összesen mintegy nyolcvan diák versengett a hétvégén a zentai Emlékiskolában megtartott X. Vajdasági rovásírásversenyen, amelyen a feladatok megoldása mellett különféle kézműves-foglalkozások sora is várta az érdeklődőket, akik a Szent Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület tagjai jóvoltából az íjászat technikájával is megismerkedhettek.

Latin betűs írással írt szöveget róttak, majd rovásbetűs szöveget ültettek át latin betűsre a X. Vajdasági rovásírásverseny résztvevői, akik a rovásírással írt szöveg hangos olvasása terén is összemérték tudásukat. A rovásírásversenyt a szervezők tíz évvel ezelőtt azzal a céllal hívták életre, hogy megkíséreljék minél több fiatallal megismertetni a rovásírást, amit azóta sikerült is megvalósítaniuk, hiszen a megmérettetésen minden évben jelentős számú általános és középiskolás diák vesz részt. Idén összesen huszonhét alsós, negyvenegy felsős és tizenegy középiskolás diák versengett, akik Vajdaság több településéről érkeztek Zentára.

? Nagyon örülünk annak, hogy az idén jóval tömegesebb volt a rovásírásverseny, mint a korábbi években, hiszen ez is azt bizonyítja, hogy a fiatalok körében mind nagyobb népszerűségnek örvend a rovásírás, és mind többen érzik szükségét annak, hogy mások előtt is megmutassák, illetve másokéval is összemérjék a tudásukat. A kezdeti időszakban sokkal több településről érkeztek versenyzők, jelenleg a Tisza menti régió az, amelynek a fiataljai a legtömegesebben vesznek részt a megmérettetésen, a jövőben azonban újra szeretnénk bekapcsolni a bácskertesi, a doroszlói és a temerini fiatalokat, hiszen korábban ők is igen eredményesen szerepeltek a versenyen – magyarázta Sárosi Gabriella, a rendezvény fő szervezője, a zentai Stevan Sremac Általános Iskola igazgatónője. – A tapasztalatok azt mutatják, hogy a rovásírás elsajátításának nagyon sokféle hozadéka lehet a gyermekek számára, hiszen amellett, hogy megismerkednek őseink hagyatékával, a különböző készségeik is fejlődnek. Az elmúlt tíz év folyamán nem mindig jelentett könnyű feladatot a verseny megszervezése: voltak olyan felkészítő pedagógusok, akiknek a kezdeti időszakban még több tanulója is részt vett a versenyen, később azonban az adott iskolából már mind kisebb számú diák jelentkezett, majd végül teljesen eltűntek a megmérettetésről. Szerencsére azonban akadnak olyan települések is, amelyeken folyamatosan nőtt az érdeklődés, és ma már akkora népszerűségnek örvend a rovásírás, hogy iskolai selejtezőket is kell szervezni, amelyeknek a legeredményesebb versenyzői a vajdasági megmérettetésen képviselhetik az iskolájukat. Innen jelenleg sajnos nem lehet továbbjutni semmilyen magasabb szintű megmérettetésre, ugyanis három évvel ezelőtt megszűnt a Kárpát-medencei verseny, amelyre korábban csoportosan vittük a vajdasági diákokat. Éppen ezért jelenleg is keressük azt a magyarországi rendezvényt, amelyre akár egyénileg, akár csoportosan be tudjuk jelenteni a legjobban teljesítő tanulóinkat – tette hozzá az igazgatónő. Elmondta: az idei rendezvény tömegessége is kiválóan bizonyítja, milyen nagy az érdeklődés a verseny iránt, a diákokat felvillanyozza az a hangulat, amelyet évről évre megtapasztalhatnak a rendezvényen, miközben a tanároknak is lehetőségük nyílik arra, hogy tapasztalatot cseréljenek.

A fiatalok közül többen is hangsúlyozták, hogy a feladatok megoldása nem okozott különösebb nehézséget számukra, hiszen valamennyien rendkívül fontosnak tartják elődeink hagyatékának ápolását és továbbéltetését. Az alsósok mezőnyében Fajka Zsóka, a felsőhegyi Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola tanulója végzett az első helyen, a második helyezést Kovács Vendel, a zentai Thurzó Lajos Általános Iskola, a harmadikat Virág Borbála, az adai Cseh Károly Általános Iskola, a negyediket pedig Fehér Emese, a Thurzó-iskola diákja szerezte meg.

A felsősök között az adai Rusák Réka bizonyult a legjobbnak, a megosztott második helyezést Pancsity Martina adai diák és Szabó Dániel, a zentai November 11. Általános Iskola tanulója szerezte meg. Harmadik lett Horváth Réka, a csantavéri Hunyadi János Általános Iskola, a negyedik pedig Miskovity Anna, a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola diákja.

A középiskolásoknál Kovács Bertina, a Zentai Gimnázium elsőse érte el a legjobb eredményt, a második helyen Major Réka, az Óbecsei Gimnázium, a harmadikon Tóth Ugyonka Krisztina, a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium, a negyediken pedig Papp Orsolya, a zentai Egészségügyi Középiskola tanulója végzett.

A X. Vajdasági rovásírásverseny ideje alatt a diákok az Emlékiskola előcsarnokában különféle kézműves-foglalkozásokon vehettek részt, amelyek során a kosárfonást, a kötélverést, a nemezelést is kipróbálhatták, valamint különféle dísztárgyakat készíthettek, az iskola udvarában pedig a Szent Longinus Középkori Hagyományőrző Egyesület tagjainak jóvoltából az íjászat technikájával ismerkedhettek.

A verseny szervezői a jövőben szeretnék még inkább kiterjeszteni rendezvényüket, valamint szeretnék mielőbb megtalálni annak lehetőségét, hogy a legeredményesebb résztvevők szélesebb körben is megmutathassák tudásukat.

Máriás Endre

(magyarszo.com – eredeti cikk)

Kapcsolódó cikkek:

Share