Rovásoktatás Szovátán

A rovással való ismerkedés a gyerekek kedvenc programpontja. Beszámoló a Kalibáskő egyesület foglalkozásáról.

Kalibáskő gyerekvilág Szovátán

A Kalibáskő Egyesület iskolája tegnap Szovátára érkezett, a foglalkozásoknak a Teleki Oktatási Központ, Biró István terme adott helyet. A környékbeli iskolák kíváncsi gyerekhadát az oktatók három napon át várják.

“Száll a madár, száll az ének / Két fiáról szép Enéhnek” – című programmal a 2013-2014-es tanévben a Kalibáskő Egyesület iskolája körbeutazta Erdélyt. Idén januárban az iskola újra útnak eredt számos települést érintve, köztük Székelyudvarhelyt, Marosvásárhelyt, Nyárádszeredát, Korondot és most városunkat, Szovátát. A programmal főként a negyedikeseket szólítják meg, mivel ők azok, akik első lépéseiket teszik a történelem útvesztőjébe. A csoportok tegnap folyamatosan váltották egymást, a két órát tartó foglalkozás első felében a rovásírással, második felében pedig a totemizmussal ismerkedtek meg a gyerekek a felállított jurtában. A Kalibáskő iskola oktatóját, Kovács Ildikót kérdeztük.

A Teleki Oktatási Központban a rovásírás és totemizmus oktatása mellett a környékbeli előkészítő, első és második osztályos gyerekek meseországba csöppentek, erről bővebben hírmagazinunkban láthatnak felvételeket.

(sovidek.tv – eredeti cikk)

Kapcsolódó cikkek:


Share