A rovásírás és Debrecen

Egykor a városról nevezték el helyi virágzó irányzat által terjesztett rovás-ABC-t, de mégsem engedik újjáéledni a rováséletet a város mai urai. Történeti áttekintő.

A rovásírás és Debrecen

Még dörögtek 1945 februárjában az ágyúk a főváros budai kerületeiben, ezerszám estek el magyar hősök, akik a reménytelen de példamutató kitörést választották, amikor Debrecenben a szovjet bábkormány már elrendelte “a fasiszta szellemű és szovjetellenes” sajtótermékek megsemmisítését a hírhedt 530/1945 M.E törvény elfogadásával. A rendelet értelmében, olyan kiváló magyar írók művei kerültek zúzdába, mint Dövényi Nagy Lajos, akit később csak Veres Péter közbenjárása mentett meg a kötéltől, Hóman Bálint, Prohászka Ottokár, vagy éppen Tormay Cecil. A júdeobolsevik terror természetesen a rovásírásos alkotásokat sem kímélte, így pusztulásra lett ítélve a rovásírással íródott (pontosabban a rovásírásról is szóló – a szerk) Magyar Könyv, a Magyar Naptár, vagy éppen az Erdélyi Lövész Naptár. Mi volt ezekben a közös?

Valamennyit Debreceni szerzők jegyezték, és Debrecenben nyomtatták. Megjegyezném, hogy a Szovjetunióval kötött fegyverszüneti egyezményben, ez a kritérium nem is szerepelt! Nagy Imre, a kommunista párt minisztere erőltette az elvtársai által károsnak vélt írások tiltólistára helyezését, begyűjtését és megsemmisítését. Nagy Imre már ismerte a magyarságnak szánt vérvörös forgatókönyvet, tisztában volt az eljövendő totális szovjet diktatúra bevezetésével. Előre látta, amint erre a rendeletre hivatkozva fognak majd internálni és bebörtönözni magyar hazafiakat, elsősorban értelmiségieket.

Sajnos, még ma is sok honfitársunk képzeletében Nagy Imre, mint 56- os mártír jelenik meg. Ezzel szemben, Nagy Imre igazi reformkommunista volt, és soha nem akarta a kommunista rendszert megdönteni, csak annak javítását tekintette elfogadhatónak. Mártíromsága pedig nem volt más, mint a bolsevik vezérek hatalmi torzsalkodása. Arról pedig mélyen hallgatnak hívei, hogy korábban az NKVD “Vologya” fedőnevű ügynökeként, személyesen részt vett a cári család, többek között a tizenéves nagyhercegnők és a gyermek cárevics lemészárlásában.

Látható tehát, hogy a rovásellenesség és Debrecen kapcsolata nem Kósa Lajos ostoba megnyilvánulásaival kezdődött, és sajnos, nem is velük végződött! Történt ugyanis, hogy “új idők új dalaival” 2014 végén a Józsai Turul Egyesület nevében, ismét tettünk egy próbát a józsai rovástábla ügyében, Debrecen újonnan kinevezett kulturális ügyekért felelős alpolgármesterénél. Reménykedtünk benne, hogy Ő talán másképp áll majd ehhez a pártpolitikától független kérdéshez. Sajnos nincs új a Nap alatt…

Komolay alpolgármester az ügyet lazán átpasszolta annak a Bene Editnek, aki évek óta lelkes koszorúzója a bolsevik terror debreceni emlékművének. Innen már egyenes volt az út, ismét betiltották a józsai rovásírásos tábla kihelyezését. Nem tudom, hogy fér meg békésen egymás mellett a rovásellenesek táborában veres és narancsos, mi tartja a politikailag szembenállókat ennyire egybe? Az ostobaság, a zsigeri magyargyűlölet, vagy valami más? Azt viszont tudom, hogy megint a józsai emberek megkérdezése nélkül döntöttek.

(Nagy Zoltán – eredeti cikk)

magyarkonyv_rovasabc

Debreceni rovás ábécé – verpeléti Kiss Dezső betűivel.
(Magyar Könyv I és II-ben is ugyanez szerepel)

Kapcsolódó cikkek:

Share