Százoldalas rováskönyv – 1940

Szabó Gyula hetven éve támogatókat keresett százoldalas rovásos könyvéhez. Sajnos nem valósulhatott meg.

Befejezetlen múlt

A Magyar Könyv II. kiadásában (1942) kapott helyet tetétleni Szabó Gyula felhívása, amelyben egy rovásos mintaoldal is szerepel. Tetétleni Szabó Gyula rovásos tevékenysége megérdemli az utókor figyelmét, hiszen a debreceni rovásélet egyik nevezetes alakja volt. Tetétleni Szabó Gyula, Nagy Sándor Kászon, Mátyás József Botond valamint a rovásos kiadványokat előállító nyomdák (Beke, Lehotai, Tóth Ferenc) egy kilométeres körzetben működtek.

Véreim! magyarok!

A “Magyar Könyv” szerkesztősége útján fordulok hozzátok, igaz magyarokhoz. Azokhoz, akikben él az ősi múlt tüze-hite. Támogassátok legkifejezőbb megmozdulásunkat a “Rovás írást”. Ezen legbeszédesebb ősi bizonyságunkat, melyet nem tudtak ezer év homályába sem eltüntetni. Segítsetek százoldalas rovással írott könyvem kiadásában, mely az örökké élő – turáni magyar faji gondolat tízparancsolata lesz.

Egymagam anyagilag képtelen vagyok kiadni: de közösen életre hívhatjuk büszke, dicső, keleti, őseink írásával írott hitvallásunkat. Itt közlöm a már készenlévő egyik oldalt. Csak halvány bepillantást jelent a pompás rajzokkal, metszetekkel díszített készülő füzetkébe.

Támogatásotokat ellenérték szolgáltatása mellett kérem. Továbbá kérem azokat, akik róni tudnak, pontos címeiket küldjék be hozzám, hogy az országos névjegyzékbe felvehessük. Indítványt küldjetek, felvilágosítást kérjetek, mert ezzel is különb és magyarabb magyarok leszünk. Rovásírásunkkal nem közigazgatási zűrzavart, hanem művészeti valóságot akarunk. Hiszem, kérésem nem lesz hiábavaló és rövidesen megjelenhet a 3-ik rovással írott munka.

Turáni magyar testvéri szeretettel,

Szabó Gyula, Debrecen, Hajnal-u. 66.

Mintaoldal

szabogyula_mintaoldal

tetétleni Szabó Gyula írásmutatványa a “százoldalas rováskönyvből” (Magyar Könyv II)

Forrón lüktet véremben valami ázsia lelke
százmilliók által érzett vallott fajtám nagy szerelme
oh négy folyó felett ragyogó keleti napsütés
Östen; élni itt; nekem-nyugaton- mi más mint szenvedés

És járni látni kell-tagadom, nem az enyém;
lelkemből mi idegen; kivetek mindent én
mégis parancsot teljesítek a vér parancsát;
szolgálni tízezer éves fajtám hatalmát
becsülettel; fondorlattal mindig csak előre;
emelt fővel napba nézve a felkelőre

Menni fajtám; menni; büszke öntudattal
ne gondolj soha-soha többé nyugattal
hitben és harcba örökké egyek legyetek;
Népem! Világ turánjai! egyesüljetek!

(Rovás Infó)

Kapcsolódó cikkek:


Share