Debreceni rovás abc

Újabb adalék az 1940-es évek debreceni rováséletéből – ma ugyanott a polgármester tiltotta be a rovástáblát. Bezúzásra ítélt könyv túlélt példányát szemlézzük.

Magyar Könyv II.

A Magyar Könyv második kiadásának (1942) címlapja is rovásfeliratos volt, ahogy az első kiadásé is. Célja szerint “a Magyar Könyv a magyar-testvéri-közösség megvalósítását akarja a feltörő új magyar erők felszínrehozásával és őrt áll az öncélú idegen szellemi áramlatokkal szemben.”

Sajnos ez a könyv is szerepelt azon a 2600 tételből álló listán, amely az Ideiglenes Nemzeti Kormány 530/1945. M.E. számú rendeletében szerepel a fasiszta szellemű és szovjetellenes sajtótermékek megsemmisítéséről. Érdekes, hogy ez a rendelet is Debrecenben íródott.

Ez az oka annak, hogy a Magyar Könyv II. kiadása ma már szinte beszerezhetetlen, éppen ezért jelentős lelet. A rovásról szóló cikket később külön is közöljük (Máté Törek Gyula: A rovásírás feltalálása).

Az alábbi másik cikk-részletből megtudhatjuk, hogy “debreceni rovás abc” a kortársak által adott elnevezés, amely verpeléti Kiss Dezső nyomán készült. Nyomdai terjesztéssel, többféle kiadványban is megjelent, amely a hivatalos elemi oktatásban is helyet kapott. Ma, 70 év elteltével, még mindig nem jutottunk el ugyanide…

A debreceni Magyar naptár és a rovásírás

(…) Az eredetében is Magyar Naptár és a magyar utó (kereszt) személynevek mellett, figyelemre és követésre méltó a már köztudatba átmenő debreceni rovás abc, melynek végleges összeállítását a rovásszakértők közös megbeszélése és elfogadása előzte meg. Ma már debreceni kezdeményezésre a rovás abc tanítását az elemi iskolai tantervbe felvették tantárgyul. Ezen elfeledett, használatból kimenő emlékünk fejlesztésére, művészi motívummal való felhasználására szintén a Debrecenben kiadott rovásfüzet és rovásújság mutat követésreméltó példát.

(A Magyar Naptár, rovás abc levelezőlap, rovásfüzet és rovásújság szerkesztőségünkben is kapható. Debreceni cím: Magyar Naptár, rovás abc levelezőlap Nagy Sándor Kászon, Csapó-utca 27., rovásfüzet és rovásújság Szabó Gyula Hajnal-utcai bérház II. em.)

(…)

magyarkonyv_rovasabc

Debreceni rovás ábécé – verpeléti Kiss Dezső betűivel.
(Magyar Könyv I és II-ben is ugyanez szerepel)

Kapcsolódó cikkek:

Share