A Yarmouth kő “rovásfelirat” álhíre valóban még tartja magát – de korántsem hiszi el mindenki még a “nemzeti oldalon” sem. De valami ürügy csak kell, hogy rúgjon beléjük a Gépnarancs…
Féligazság és kettős beszéd
Az ostobaság ellen fellépni már rég trendinek kellene, hogy legyen. Sőt, politikamentesnek, ökumenikusnak, globálisnak, multi-kultinak … etc. De ABszurdisztánban nem az. A még csak távolról sem “értéksemleges” ballib Gépnarancs mindössze bele akar rúgni az általa “másik oldalnak” (értsd: nemzeti, jobboldali, etc) tartott, vélt, sejtett világszemlélethez tartozónak hitt értékekbe, emberekbe. Veszi tehát a magyar nyelvet, vagy a rovásműveltséget, keres hozzá egy kellőképp nyilvánvalóan idióta hírt és levonja a következtetést: minden gondolat és cselekedet, ami “azoktól” (tehát nem tőle) származik az katasztrófába vezet. Pont.
Nos, ez hozzávetőlegesen ugyanakkora idiotizmus, mint a rovás-kő hoax. Csak ma Magyarországon minden önjelölt megváltó a saját kreténjeit és kreténségeit babusgatja…
(Rovás Infó)
Rúnakő és hazugság (Gépnarancs)
?Adj a hazugságnak huszonnégy óra előnyt és az igazság sohasem fogja utolérni?- tartja az angol szólás. Sajnos igaza van. Ma egy több éves hazugságot veszek elő, ami valószínűleg örökéletű lesz, mivel minden eddigi cáfolata ellenére vígan terjed – terjed, mert vannak, akik szeretik olvasni, elhinni, és mert érdekes módon kedvez nekik a politikai légkör. Azt állítja ez a mendemonda, hogy előbb járt magyar ember Amerikában, mint Plymouth Rock telepesei.
A baj nem is az, hogy ez valószínűleg nincs így, a baj az, hogy senkit sem érdekelnek a valós tények és az úgynevezett bizonyíték hitelességét sem szokás kétségbe vonni. Illetve többen is megcáfolták már ezt a szamárságot, de attól még vígan terjed tovább. Azonban lássuk, miről van szó. Adott egy rosszul megfogalmazott, helyesírási hibáktól hemzsegő iromány, ami az internet minden zugát megjárta már – címe szerint 9 érdekes és kevésbé közismert tényt ismertet a magyar nyelvről. Nem könnyű a teljes írást rendesen idézni, ugyanis az azt közzétevő oldalak szinte mind lájkolástól teszik függővé a megnyitását, de minket nem is az egész érdekel most. Csak az a bizonyos, ominózus legelső ?tény?.
Tudtad-e, hogy a magyar nyelv legrégibb emlékei közül egy kőbevésett magyar rovásírás található az észak-amerikai Újfundland (Új Skócia) Yarmout öblénél? Ezt a 992-ben állított, ma 1005 éves nemrég megfejtett emléket Amerika első felfedezőiről dokumentálta Tyrkir, aki a vikingekkel együtt végrehajtott tettett magyar rovásírással, kőbe vésve örökítette meg. Samuel Laing (1844 London) állapította meg elsőként, hogy Tyrkir magyar volt. Az izlandi nyelvben a ?Tyrkir? a ?Turk? megfelelője, amelyet arab, görög és török források egyöntetűen turkok-ként a magyarok jelölésére használtak.
Ezt az 1700-as években megtalált követ (181 kilós) ma a Yarmout Country Museum-ban őrzik. A szöveget nem skandináv rúnákkal írták, hanem magyar rovásírással. Ezt a szöveget 1984-ben Budapesten fejtette meg Szilva Lajosné és így szól: Ericson járt e hejen is sok társával.
(…)
Mármost, Tyrkir akár magyar volt, akár besenyő, akár német, annál valószínűleg több esze volt, hogy rovásírásos feliratot véssen a csikorgó télben egy sziklára – arról nem is szólva, hogy egészen biztosan akadt jobb dolga is, például túl kellett élnie a viszontagságokat és a skraelingek vagyis ?gyáva, gyenge őslakosok? támadásait. Azért nevezték őket gyáváknak, mert nem bocsátkoztak közelharcba a skandinávokkal, inkább messziről támadtak, parittyákkal, íjakkal-nyilakkal. Nem voltak ők buta emberek: Leifnek és csapatának kiváló acélfegyverei voltak, nem lett volna okos dolog indián vagy inuit lándzsákkal ellenük menni. Hát az is bizonyos, hogy Tykirnek nem sok ideje lett volna farigcsálni. De mit faragott? Íme a Yarmouth-kő:
Nem tűnik éppen minuciózus munkának. Hiányzik belőle a valódi rúnakövek barokkos tobzódása a részletek kidolgozásában, és akkor még finoman fogalmaztam. Mert vegyünk egy példát arra, hogyan is néz ki egy igazi rúnakő, ezt Kékfogú Harald király állíttatta Jellingben:
Bizony, kicsit más? Ráadásul a Yarmouth-kő felirata is erősen eltér a megszokott jelektől. Talán egy ?kaunan?-rúna felismerhető, de azon kívül semmi. No, de a mi forrásunk azt állítja, ez nem is rúnaírás, hanem rovásírás! Hát, rossz hírem van: az sem, csak ha mindent rovásnak olvasok, amiről nem tudom, micsoda. A szöveg tudományos igényű megfejtésével a Nyelv és Tudomány foglalkozott, és világosan kimutatja, hogy nem az van odaírva, ami a terjengő kacsában szerepel. Magát az egész történetet is frappánsan megcáfolta már Vágó István a Szkeptikus blogon még 2010-ben és idén májusban Kovács Nándor a Humbug blogon. Mintha ez lenne a legtöbbet cáfolt magyar kacsa.
Túl azon, hogy voltak már a történelemben hamis rúnakövek, mint például a Kensington-kő és létezett rovásírásos falfelirat is, mint az 1515-ös isztambuli, azt bízvást elmondhatjuk, hogy kétségtelen: a Yarmouth-kő nem magyar, nincs rajta rovásírás, az oslói Norvég Sarkintézet hivatalos véleménye szerint nem is skandináv és semmiképpen sem rúnákkal van írva. Ha egyáltalán írás ez, és nem valamiféle indián kísérlet a kő megmunkálására, arra alkalmatlan szerszámokkal. De hogy nem a magyar rovásírás emléke, az hétszentség.
De akkor miért támad fel a kacsa, minden cáfolat ellenére, minden észérv és történelmi elemzés dacára? Annak, kérem, több oka van. Egyrészt, akik világgá röptetik, általában nem is olvassák a cáfolatokat, ugyanis abszolút nem érdekli őket az ellenvélemény. Ha ők azt mondták, rovott kő, akkor az rovott kő is lesz, ha belészakad, akkor is. Másfelől a cáfolók személye ellen van kifogásuk, hiszen az illetők többnyire nem velük azonos, népnemzeti-szélsőjobboldali platformon állnak.
Márpedig akkor igazuk sem lehet, még akkor sem, ha a szorzótáblát mondanák fel – őket elkönyvelték magyarellenesnek, egy szavukat sem hiszik. És miért könyvelték el őket a nemzet ellenségei közé? Mert cáfolják a nemzetinek beállított hazugságokat. De hát ezeknek a kacsamadaraknak semmi hasznuk nincs a nemzet szempontjából, inkább csak ártanak neki, szamárságok ezek, butítják, aki elhiszi – na jó, de jobbra, szélsőjobbra butítják, és azt szabad.
Igen, így működik ez a kis magyar bugyor a nagy, világméretű, dantei Pokolban, hiszünk, hajlamaink és neveltetésünk szerint egyik vagy másik oldalban, tagadjuk, ami nem tetszik, a tények már régen nem zavarnak minket – hosszú ideje nem az számít, mit mondunk, mit teszünk, az számít, kiről van szó és melyik tábor híve.
És aki elhitte az első nyilvánvaló hazugságot, az összes többit is könnyen elhiszi majd.
Így, kérem, sok mindent lehet, széthúzni is, háborúskodni is, pártoskodni leginkább, csak éppen egyről kettőre jutni nem. Ma egy rúnakőről volt szó, a minapában valaki más a gravitációt kapcsolta ki. Az sem volt igaz, de abban is hittek. Ahogy a végtelen energiaforrásban és az örökmozgóban is. És ezek már gazdálkodási tényezők lehettek volna rossz esetben. De hittek benne, mert kétharmaddal semmi sem lehetetlen.
Még az sem, hogy Magyarországot rövidesen átkereszteljék.
Meseországra.
Mert itt minden mesét elhisznek és minden tényt figyelmen kívül hagynak.
Ebbe fogunk egyszer belegebedni, feleim.
Ha így folytatjuk, nem is sokára.
Szele Tamás
(gepnarancs.hu – eredeti cikk)
Kapcsolódó cikkek:
