A nyelvészeti kérdésekben kevéssé jártas Friedrich Klára a latin jelkészletről alkotott állásfoglalását vettük górcső alá. Dr. Zelliger Erzsébet válaszol.
Egy sajtóközlemény margójára
A ma már csak nyomaiban fellelhető ún. Magyarok Világszövetsége “sajtószolgálata” – jobb elfoglaltsága és komolyabban vehető megszólalója valószínűleg nem nagyon lévén – legutóbbi politikai-ideológiai nyilatkozatsorozatában mások mellett közzé tette Friedrich Klára, nyugdíjas pedagógus (továbbiakban FK) írását is (Rovásírásról a Magyar Nyelv Napja ürügyén) – állítólag a rovásbetűk (kihalt magyar rúna?) “ősisége” védelmében.
A politikai-ideológiai szlogeneket és személyeskedéseket leválasztva FK írásáról megvizsgáljuk szakmailag azon néhány megállapítását, amelyek a székely-magyar rovás fejlődését és jelenkori rovás jelkészletet illetően a latin betűs írásrendszerünk bírálatából indulnak ki.
Tekintettel arra, hogy sajnos manapság az internet bugyraiban akár laikusok rög- és téveszméi is gyorsan gyökeret verhetnek, hozzáértő nyelvészt kértünk meg a felvetett kérdések szakmailag alátámasztott véleményezésre.
(Rovás Infó)
Miért hiányos a latin ábécé?
FK: ?Még igen művelt emberek is elcsodálkoznak az előadásokon, ha elmondom, hogy a latin betűs írásra való áttérés időszakában, a X-XI. században, a latin ábécében magyar nyelvünk 11 vagy 13 hangjára nem volt jel. (TY, GY, NY, LY, SZ, ZS, CS, K, J, Ö, Ü, *Á, É*)?
Latin betűs írásunk kialakulásával kapcsolatban két dolgot kell figyelembe venni:
- A korabeli magyar nyelv beszédhangjainak rendszere nem volt azonos a mai magyar nyelv hangállományával. Ennek megfelelően egykor a ty, gy, zs, ö betűkre nem volt szükség. A k-ra éppen a latin ábécé alapján két betű (k, c) is volt;
- A latin és a magyar nyelv hangrendszere mind a fonémák számát mind egyes hangok jellegzetességeit illetően eltért egymástól. Ennek megfelelően az egy hang : több betű és az egy betű : több hang viszonnyal egyaránt találkozhatunk. Hogy miként is történt ez, az első eredetiben fennmaradt hiteles oklevelünk, a Tihanyi alapítólevél esetén tudjuk bemutatni.
-
- Magánhangzók. – Mind a mély, mind a magas hangrendű magánhangzók sorában a magyarban több hang (fonéma) volt, mint a latinban.
- Mássalhangzók. – Az ómagyar kor elejének mássalhangzó-rendszere több ponton is eltért a maitól. Egyes elemei hiányoztak (pl.: c, zs, ty), mások pedig hangzásukban különböztek mai megfelelőiktől (pl.: v, h, gy). Némelyik mássalhangzónak a jelölésére a latin hangrendszernek a magyartól való különbözése okán kellett megoldást találni (pl.: s, ny). A mássalhangzók nagyobb részének leírása azonban kezdettől fogva nem jelentett gondot.
FK: ?Történelmi, hiteles rovásemlékeinkben ezek a latin ábécéből hiányzó betűk megtalálhatók? – írja a cikk szerzője. Nos, az elmondottakból következik, ezek a betűk (ty, gy, zs, ö) történelmi rovásábécénkben sem lehettek meg, ugyanis minden írásrendszer annak a nyelvnek a hangjait adja vissza, amelyiken használják.
Csakhogy ne felejtsük el: igen sok korai (IX-X. századtól a XV. század közepéig keletkezett) rovásemlékünk csak az utóbbi 30-40 évben került elő, első rovásábécénk, a Nikolsburgi ábécé a XV. század végének nyelvállapotát tükrözi, amikorra a magyar nyelv hangváltozásainak nagy része már lezajlott. Ezeknek a korai emlékeknek az elolvasásához a Nikolsburgi ábécé csak korlátozott mértékben ad segítséget. Az elődírások, a magyar hangtörténet, írástörténeti, történelmi, földrajzi, művelődéstörténeti ismeretek együttese szükséges a korai emlékeknek az elolvasásához. És azt is tudomásul kell vennünk, hogy ezekben a rövid szövegekben nem szerepel az összes korai ómagyar kori beszédhangot jelölő betű, mivel nem minden beszédhang fordul elő bennük. Forrai Sándor megjegyzése mind a latin betűs mind a rovásírásra igaz: együtt fejlődött nyelvünkkel. Már a korai századokban is!
A következő megállapítás így szól: ?A betű a hang lejegyzett formája. Tehát rovásbetűink egyúttal bizonyítékok arra is, hogy mely hangok voltak használatosak a magyar nyelvben.?
Ez a megállapítás is a fentiek tükrében értelmezhető.
DZ és DZS fonémáról
FK: ?A DZ, DZS nem egy, hanem két hangot tartalmaz, tehát a latin betűs ábécében is hiba így szerepeltetni őket, mert már van benne külön D, Z, és ZS? – írja a szerző.
Nos, mindkét fonéma zár-réshang, szakmai nyelven affrikáta, a c, illetőleg a cs zöngés párja. Kétségkívül fiatal elemei a magyar hangrendszernek – bár a dzs esetleg az ómagyar kori jésített dzs folytatása is lehet a felsőőri nyelvjárásban, ahol a köznyelvi gy helyén dzs-t ejtenek (a ty helyén pedig cs-t). Újabb meghonosodása oszmán-török jövevényszavak (findzsa, lándzsa) útján történt nyelvünkben, de kifejező szavakban (bandzsa) lehetett előzménye. Egy-egy hang meghonosodása azonban lassú nyelvi folyamat eredménye, a legújabb angol eredetű jövevényszavak csak azért hangozhatnak vele, mert már előzőleg is része volt hangrendszerünknek. Enélkül hanghelyettesítéssel kerültek volna a nyelvünkbe. Az edz, pedz, bodza, madzag szavak magyar voltát meg talán nem lenne célszerű kétségbe vonni. A kérdéses mássalhangzók elválasztására a helyesírás általános szabályai érvényesek.
DZS hangjelölés: Mai nyelvünk gy hangjának előzménye az ősmagyar kor végén, a korai ómagyar korban egy jésített dzs hang (dźs) lehetett: ótörök jövevényszavaink átadó nyelvekbeli hangalakjának a mai magyar megfelelőkkel való egybevetése egyértelműen ezt tanúsítja, vö. pl.: ótör. dzsarta > m. gyertya, ótör. dzsindzsü > m. gyöngy stb. A latin ábécé betűi között ilyen hang jelölésére alkalmas jel nem akadt. A kérdéses hang : betű megfelelésének megfejtéséhez egy kissé messzebbre kell tekintenünk. A klasszikus latin g a ge, gi hangkapcsolatokban a vulgáris latinban megváltozott. Itáliai változatában például dzs hang lett belőle. A helyesírás, a hangjelölés azonban általában konzervatív: a kiejtés megváltozása esetén nem követi azt, hanem a régi formát őrzi meg. Így maradt fenn a mai olaszban is a g betűs írásmód: angelo, Genova stb. Az olaszos latin dzs és a magyar dźs hang igen közel esett egymáshoz, így adódott a lehetőség a magyarban a g betűvel való jelölésre, pl. fizeg [fizedźs, fizëdźs] (a Koppány folyó korábbi neve), gisnav [dźsiszn??] > disznó, hig [?idźs] > hegy stb. (A magyar dźs később gy-vé vált, de a helyesírás itt is megőrizte az Árpád-kor elején kialakult gyakorlatot: jelölésére a 13. századtól a gi, gy betűkapcsolatot kezdték alkalmazni, noha a gy-nek fonetikai tekintetben nincsen köze a g hanghoz.)
Q, X, Y, W
Következzék ismét egy idézet: ?Nem szabad ősi írásunkat összezagyválni a Q, X, Y, W, DZ, DZS betűkkel és új rovásjeleket alkotni ezekre, mert nem érvényes rájuk a rovásírásunkra jellemző és fejlettségét bizonyító *egy hang-egy betű* alapszabály?.
Az előbbiek alapján a dz és dzs betűket már kivonhatjuk a vitatott körből: mint a hangrendszer részei, természetesen rovásjelekre is szükség van ahhoz, hogy olyan magyar szavakat le tudjunk írni, amelyekben előfordulnak. Ha zöngétlen párjuknak van megfelelő rovásjelük, akkor ezek számára is meg kell alkotni. Természetesen a Nikolsburgi ábécében nem szerepelnek, mivel akkor még nem volt a magyarban dz és dzs hang. Forrai Sándor szavait azonban érdemes emlékezetünkbe idézni: ?Rovásírásunk együtt fejlődött nyelvünkkel.?
Szótárainkban nincs q, x, y betű (vagy csak 1-1 szó képviseli; ebben hasonlítanak az ly és a ty betűre!), mivel ezekkel a betűkkel magyar szavak általában nem kezdődnek. A családnevek körében azonban előfordulnak, gondoljunk Xantus Jánosra. – Helyesírásunk egyik alapelve a hagyományos írásmód. Ebbe tartozik az ly írása, holott ez a hang a beszélt nyelvben már csak szűk nyelvjárási körben használatos. A hagyomány irányítja a régies formában fennmaradt, sokszor történelmünk kiemelkedő személyiségei nevének írásmódját is, mint az Eötvös, Madách, Weöres, Wass, Andrássy. A hagyományos írásmód ezeknek a neveknek az esetében tisztelgés is a nevet viselők előtt. Családtörténeti és névtörténeti vizsgálatok bizonyíthatják – és például éppen a Wesselényi név esetében is bizonyítják, hogy eredetileg W-vel írták a nevet, és csak egy-egy elszórt adat fordul elő V-vel írva.
A kérdésnek van egy lélektani vetülete is: a szlovák nyelvtörvény több évvel ezelőtt előírta, hogy az idegen (végül csak a magyar) családneveket szlovák helyesírásúra kell átírni. Meg lehet nézni ennek az eredményét. Vajon a rovásírással akarjuk támogatni a szlovák nacionalizmust?
Akár a latin betűs írásunkat, akár a vele párhuzamosan fejlődő rovásírásunkat vizsgáljuk, nem nélkülözhetjük azt a nyelvi és művelődési környezetet, amelyben az írást használói köre alkalmazza. Mivel az összes érintett tényező változik, az írást, tehát a rovásírást sem konzerválhatjuk valamely korábbi állapotában, mert akkor nem tudja betölteni a neki szánt szerepet.
(Rovás Infó – Dr. Zelliger Erzsébet)
Kapcsolódó cikkek:
- Hibás hangzósítás
- Névátrovás – Friedrich
- A siménfalvi rovásbejegyzésről
- MVSZ a QXY ellen
- Ómagyar-kodás – de miért is?
