Friss

Ómagyar írás? 2.

2014-12-05 Szabványosítás

A rovás szabványosítási paródia új fejleménye: hogyan szabadul Szakács Gábor az Ómagyar írástól?

Minek is nevezzük írásunkat?

A szabványosítási paródia során az írásunk neve is terítékre került. A szakemberek és az önjelölt rovásszakértők vitája során a semmiből föltűnt az “Ómagyar írás” megnevezés, mint a külföldi szabványlobbisták által ránk tuszkolt “Old Hungarian” erőltetett magyarítási kísérlete, s amely egyébként is a latinbetűs középkori nyelvi korszakot jelöli, így foglalt nyelvészeti szakkifejezés.

Sokszor megírtuk már a szabványosítási szakmában használt szakkifejezések kapcsán, hogy a holt írásokat látják el Old előtaggal. Íme a holt írások társasága (egyiket sem használják), amelybe most írásunk került:

Old Italic (Etruscan, Oscan, etc.) – kihalt itáliai (Etruszk, oszkán stb.)
Old North Arabian (Ancient North Arabian) – kihalt észak arab (Ősi észak arab)
Old Permic – kihalt permi
Old Persian – kihalt perzsa
Old South Arabian – kihalt dél arab
Old Turkic, Orkhon Runic – kihalt türk, kihalt orkhon rúna(???)
Old Uighur – kihalt ujgur

Ennek ellenére Szakács Gábor véleménye szerint nagyszerű dolog, hogy írásunkat Old Hungariannak nevezik, s ez ügyben több propagandacikket írt a Demokratába. Sőt, egyenesen Forrai Sándorhoz kötötte az Ómagyar írás fogalmát, melyet ugyan Forrai Sándor soha, sehol nem említ munkáiban.

Kép forrása: Demokrata, 2012. október 10.
A cikket Friedrich Klára és Szakács Gábor közösen jegyzik

Kép forrása: Demokrata, 2013. február 20.
A cikket Friedrich Klára és Szakács Gábor közösen jegyzik

Természetesen mindenki úgy nevezi írásunkat, ahogy akarja – ha már egységes névhasználat kialakítására képtelen. Azonban Szakács Gábor is érezheti a helyzet tarthatatlanságát, mert a legújabb Demokrata cikkről szólva (Az ómagyar írás győzött) az egyik blogbejegyzésben már ezt írja:

“az angol kifejezéssel egyet értünk (sic), de a magyar változatát, az ómagyar írás-t nem kötelező használni, mi magunk, ahogy eddig tettük Forrai Sándort követve, továbbra is magyar rovásírásnak fogjuk nevezni (Sz. G. – F.K.)”

(SZ.G – Szakács Gábor monogramja, F.K – Friedrich Klára monogramja)

A költői kérdés az, hogy Szakács Gábornak miért kellett ebbe Forrai Sándort belekeverni, hiszen ő Ómagyar írásnak soha nem nevezte írásunkat? (Ismételten idézve: “rovás- más néven ómagyar írás, melynek terjesztésében, felélesztésében vállalt szerepet … Forrai Sándor”)

Ha pedig Szakács szerint nem kötelező használni az “Ómagyar írást”, akkor joggal merül fel a kérdés, hogy a foglalt nyelvészeti szakszó helytelen összekapcsolása a rovás(írás)sal talán nem volt-e pusztán egy ideiglenes marketingeszköz az Old Hungarian (valójában egyébként sem “Ómagyar”, hanem “Kihalt magyar”) letuszkolásához a szabványosítási analfabéták torkán?

Ugyanis pontosan a “dísz-magyar” dilettánsok révén (illetve biodíszletként való felhasználásukkal) veszett el a lehetőség, hogy mi magyarok nevezzük el saját írásunkat a technikai szabványban angolul is “rovás”-nak, vagy ahogy Forrai Sándor is használta: “rovásírás”-nak. De még a volt SZDSZ-es Sándor Klára által propagált “Székely írás” is jobb lett volna, mint az Ómagyar bőrbe bújtatott Kihalt magyar rúna.

Minden élő írásnak általában az a nemzetközileg is elismert neve, amelyet azt a használó nép meghatároz – kivéve a magyarokat. Ugyanis a magyarok (?) odadobták (eladták) a lehetőséget egy idegen szabványlobbistának, hogy a még Mongólia területéről származó ősi írásokat is elrúnásító amerikai (…???) Everson (baloldali kép) szándéka szerint “Old Hungarian – Hungarian runic” (helyes szakfordításban: Kihalt magyar – magyar rúna) legyen az angol neve nemzeti írásunknak, a székely-magyar rovásnak.