Rovás ünnep – Kapuvár

alt

Talán nem túlzó az ünnep megnevezés, hiszen Kapuváron egész napos rendezvénysorozatot szerveztek az egységes székely-magyar rovás helynévtábla avatására.

Kapuvár – a követendő példa

Mindössze 4 éve indult útjára a Kárpát-medencei egységes székely-magyar rovás helynévtábla-mozgalom, de immár a 4 országban (Magyarország, Felvidék, Kárpátalja és Erdély), közel 300 településen majd 1000 db egységes külalakú tábla hirdeti az élő rovásműveltség fejlődését és egyben a nemzeti összefogást. Mivel átlagban szinte naponta “nő ki” új rovástábla a földből, már nem is kiemelt hírértékű egy-egy avatási ünnepség – mondhatjuk, szerencsére.

Természetesen a Rovás Infó beszámol az avatási eseményekről, kiváltképp akkor, ha nagyszerű és követendő példát mutathat be. A Győr-Moson-Sopron megyei Kapuvár táblaállító közössége által megvalósított rendezvény azonban minden szempontból megérdemli, hogy részletesen tudósítsunk róla, ezzel is ihletet adva és megkönnyítve a további táblaállításokat jelenlegi határainkon innen és túl.

A rovás napja – Kapuvár

2014 tavaszán indult a szervezőmunka Csákány Annamária vezetésével, a helyi közösségek tagjainak támogatásával. Az engedélyek megérkezése után méltó avatóünnepséget szerettek volna a táblaállítók, ezért elhatározták, hogy bővítik a programot, s így fejlődött az avatás nemzeti írásunk szakmai napjává Kapuváron az alábbi eseményekkel:

Táblaavatás a 85-ös főúton

Kapuvár 4 bejáratánál helyezték el a 246. sz rovás helynévtáblákat, az avatási ünnepség a Sopronba vezető 85. sz. főútnál zajlott. Az avatáson résztvettek a szervezők, az oktatási intézmények képviselői és Hámori György polgármester. Az avatóbeszédet Sípos László, a Rovás Alapítvány elnöke tartotta.

alt

Csoportkép az avatás után – 85. sz főút – Kapuvár

Rovás az oktatásban – pedagógiai módszertani előadás

Bár az új Nemzeti Alaptanterv (NAT) még név szerint sem említi a székely-magyar rovást, a növekvő érdeklődésre tekintettel egyre több oktatási intézményben igyekeznek a tanárok a diákok számára megszervezni a rovás tanítását. Ez szakköri formában, szaktantárgyak anyagába illesztve (történelem, irodalom, rajz, technika, nyelvtan, matematika), valamint versenyfelkészítés formájában történik. Jelenleg az oktatáshoz leginkább egy átfogó pedagógiai módszertan hiányzik, melyre óriási az igény.

alt

Rumi Tamás rováskutató és szakíró előadása pedagógusok számára – Művelődési Ház, Kapuvár

altRovás szakkönyvek adományozása

A Rovás Alapítvány felajánlásával a kapuvári oktatási és közművelődési intézmények kaptak rovás szakkönyveket, elősegítendő nemzeti írásunk színvonalas megismertetését és népszerűsítését. Könyvadományt és emléklapot kaptak:

  • Kapuvár Városi Könyvtár
  • Felsőbüki Nagy Pál Gimnázium
  • Berg Gusztáv Szakiskola
  • Pátzay Pál Általános Iskola
  • Széchenyi István Általános Iskola

Ezen túl a táblaállítást adományokkal támogatók között is kisorsoltak könyveket a szervezők. A szerencsés nyertesek:

  • Csiszár Árpád fafaragó művész,
  • Farkas Norbert
  • Varga Jenő

alt

Csákány Annamária átadja az Élő rovás c. szakkönyvet, valamint a táblaállítási emléklapot – Kapuvár, 2014. október 4.

A rovás jelene és jövője – előadás

A rovásműveltség korszerű alkalmazásairól, valamint a jelenleg folyó fejlesztésekről és nemzeti írásunk jövőbeli szerepéről tartott előadást Sípos László, aki kiemelte a technikai fejlesztések és az oktatás jelentőségét.

Rovástáblák állításának menete – tájékoztató

Az egységes Kárpát-medencei székely-magyar rovásos helynévtáblák sikere iránt sokan érdeklődnek. A kapuvári avatásra több környező településről is érkeztek vendégek, akik a Rovás Alapítvány képviselőitől tájékoztatást kaptak a táblaállítás ügymenetéről. Remélhetőleg hamarosan Kapuvár több szomszédos településén is viszontláthatjuk a rovás helynévtáblákat.

Rovás alkalmazások és fejlesztések – szakmai műhely

A szervezők és az előadók rövid szakmai műhelymunkát tartottak a nap végén, melynek eredményeképp olyan fejlesztési és rovás alkalmazási irányok ötleteit, megvalósítási lehetőségeit tekintették át, melyek hamarosan megjelenhetnek a hétköznapi rováshasználatban. Egyelőre azonban legyen meglepetés a kapuvári ötletbörze eredménye.

(Rovás Infó)

 

Kapcsolódó cikkek:

 

Sajtóvisszhang:

 

Share