Solt – baljós árnyak 2.

alt

A kiskun település neve a nemzeti ügyekben rosszul cseng. A rovótársadalom bomlasztása után most a Magyarok Szövetsége van soron?

 

Turáni átok – Solt 2014

Természetesen nem a település tehet róla, hogy magyar nemzeti eszmélést aláásó történések is kapcsolódnak nevéhez. Sőt, talán még az átlagnál több, az erőszakszervezetektől még idejekorán leszerelt és azóta az adófizetők pénzéből úrizáló “szolgálati nyugdíjas” sincs Solton, mint másutt. Csak így alakult, no…

Nemzeti írásunk, a székely-magyar rovás jelenkori fejlődése megállíthatatlan, a történelemben egyedülálló léptékű. Ezen a sikeres folyamaton nem változtat az sem, hogy a nemzetközi kulturális gyarmatosítás és a szabvány-biznisz lobbistái, a korszerű rováshasználat kerékkötői kiegészítették a rovás-szabványosításának sakkjátszmájában a fekete bábukészletüket néhány magyar(országi) paraszttal és sötét lóval – a piszkos munkát elvégzendő.

altSzerencsére a Soltról indult rovás-Trianonisták 2 évnyi idő, pár millió forint és a Kádár-rendszert idéző propaganda által azonban csak annyit értek el, hogy a technikai alkalmazások egyik “megszokott” nemzetközi protokollját használhatatlanná tették. A “rovás” név, a székely népnév cenzúráztatása már csak hab a tortán, de legalább ennyivel könnyebb szívvel dobhatjuk a kukába a solti ámokfutás termékét. Furfangos székelyek és magyarok ugyanis már létrehozták az alternatívát, amivel könnyedén átléphető a néhány tengerentúli félművelt, bécsi finnugrista, MSzMP-s káder, hatodosztályú politikai kalandor és futóbolondjaik által állított akadály. Ez az epizód hamarosan csak apróbetűs rész lesz a rovástörténelem könyvében – de a szereplők neveit ne feledjük!

Magyarok Szövetsége – végjáték

Vukics Ferenc nyílt levele kapcsán a Rovás Info részletes elemző cikkben (Magyarok Szövetsége – az ámokfutás vége) tekintette át a vezetőváltás óta eltelt évek történéseit a Magyarok Szövetségének a rovásműveltség elleni hadjáratban betöltött dicstelen szerepén keresztül. Mint cseppben a tenger, az MSZ esete is bizonyítja, hogy tarsolylemezbe és pitykés mellénybe bújt bajkeverők, valamint az általuk megvezetett, önálló és kritikus gondolkodásra képtelen lelkes amatőrök milyen mértékű károkozásra képesek a nemzeti érdek ellen.

altaltEmlékezetes az egykori KISZ-káder, majd MSzMP-s börtönőr, Szondi Miklós és a kérdéses múltú Androsovics József által a 2012-es MOGY-on történt rovástábladöntő akció, amely beárnyékolta a rendezvényt, valamint a nyílt pénzgyűjtés az idegen szabványjavaslat mellett. A fenti személyek gyakran az MSZ nevében szervezték és pénzelték a Magyar Szabványügyi Testület munkájának ellehetetlenítését, amikor több tucat fantom tag (rúna-kolhoz) nevével visszaélve torpedózták meg a szabványtestület szakmai munkáját és a rovásnak a magyar érdek szerinti szabványosítását. 

A rovás nemzetközi félreszabványosításában a solti “atyafiságon” túl leginkább az MSZ baranyai önjelölt hajjakendjei jeleskedtek. Ezt tudva sok jóstehetség nem szükséges, hogy szétzüllesztett szervezet utolsó botrányba fulladt verőcei összejövetele után mi várható a mostani hévégén.

Ugyanis a helyszín Solt, a szervezők a Magyarok Szövetsége Baranyai Szervezete

(Rovás Infó)

 

Kapcsolódó cikkek:

 

Share