Rovástábla – Tábladöntők arcképcsarnoka

alt

Rovásműveltségünk újjáéledésében fontos szerepe volt és van a rovástábláknak. Ezért szentelünk külön cikket e táblák ellen rontó közéleti személyeknek.

Élő, élőbb, még élőbb rovás

Nemzeti íráskultúránk a történelem folyamán nem egyszer a tényleges kihalás szélére került. A rovásműveltség azonban magyar nyelvterület egy-egy szegletében a viharos időket átvészelve mindig újjáéledt, sőt meg is újult, és követte az írás használóinak fokozatosan változó igényeit. Ennek köszönhető, hogy a rovás máig élő írásunk maradt.

A rovásműveltség legújabbkori fejlődése abból a szempontból egyedülálló, hogy a hagyományápoláson túl a hétköznapi élet területein egyre erősebben jelenik meg a korszerű, funkcionális használat. Ennek egyik legkorábbi példája volt a köztéri feliratok, s azon belül is a közúti helynévtáblák alkalmazása. Az első ismert közúti rovástáblát Székelykeresztúr bejáratánál állították fel (s szedették le) 1991-ben. Ma pedig a Kárpát-medencei egységes székely-magyar rovásos helynévtáblák a legelterjedtebbek, de sajnos továbbra is vannak olyanok, akik fizikailag vagy – most még csak – szóban törekednek pusztításukra. A tábladöntők arcképcsarnokában megőrizzük a közéleti szereplők szavait és tetteit.

Kovács Gergely – a Magyar Kétfarkú Kutyapárt elnöke – 2017

“Haha, valóban az volt a cél, hogy teszteljük, észreveszik-e valaha, hogy lecseréltük a táblát. Észrevették, még ha egy hónap alatt is. Ezek szerint páran mégis tudnak rovásul Magyarországon.” Írta a Kutyapárt a FB oldalán, miután kiderült, hogy SZIA rovásfelirattal hekkelték meg az Érd rovástábláját. Aztán az is kiderült, hogy több táblát is átragasztottak.

Gyurcsány Ferenc – volt miniszterelnök – 2014

“Nem nyúlnék hozzá a koronához, de jó sok szörnyűséghez, amit ezek itt hagynak nekünk, hozzányúlnék. Beleértve a rovásírásos várostáblákat szerte az országban” (link)

– Gyurcsány a rovástábla ellen

– Gyurcsány rázza a pofonfát

Szakács Gábor – újság(?)író (Demokrata)  &  Androsovics József – rovásír(t)ó (MSZ) – 2012 

alt

alt

 

 

Patrubány Miklós – MVSZ elnök (volt RMDSZ elnökségi tag) – 1991

alt

“… 1991-ben az asztalunkra került az a szörnyűség, hogy Székelykeresztúron egy Borbély Levente nevével fémjelzett ifjúsági csoport kiírta a város szélére Székelykeresztúr helységnévtábláját rovásírással is.

Az RMDSZ elnöksége, benne Szőcs Gézával … egyhangúlag arra jutottunk, hogy hát ez azért olyan múltbatekintés és olyan gyerekes dolog, hogy semmiképp sem támogatásra méltó.”

És még sokan mások…

A fenti közéleti szereplőkön túl is vannak a rovástáblák pusztításában örömüket lelők ideológiai alapon, politikai meggyőződésből, vagy csak pusztán az ember alatti létszint iránt vezérelve. Az építésben és alkotómunkában önmagukat megtaláló többség feladata, hogy a kidöntött és leszedetett rovástáblákat újból felállítsa… és a rombolókat kordában tartsa.

(Rovás Infó)

Kapcsolódó cikkek:

 

Share