FRISS: Be akarják tiltani a rovást!

alt

Botrány! Az okmányirodákat felügyelő KEK főosztályvezetője, Csatári László belső tájékoztatóban tiltotta meg nemzeti írásunk használatát. És a jogszabályok?

Gyurcsány álma valóra válik?

Az elszakított területeken élő magyarok már évtizedek óta megtapasztalták, hogy másodrendú állampolgárok, akik nem használhatják szabadon anyanyelvüket, sokszor még neveiket sem. Arra viszont senki nem számított, hogy 2014 Magyarországán, az ún. “nemzeti” vagy “polgári” kormányzat alatt a hatályos törvényeket önhatalmúlag átértelmezve, illetve mellőzve egy hivatali főosztályvezető (Csatári László) be meri tiltani nemzeti írásunk használatát!

elkuroA rovástáblák leszereltetéséről álmodozó “zakkant bolsi milliárdos” (Szanyi Tibort idézve) terveit is túlszárnyalta a KEK, amikor a személyi iratok aláírásánál nevesítve (bezzeg a NAT-ban, vagy a Hungarikum tv-ben nem írják le még a rovás szót sem) zárja ki a rovásírás használatát. Mindezt akkor, amikor a nyelvhasználati jogok terén a harmadik világ szintjére süllyedt Szlovákiában és Romániában is – a törvényeknek megfelelően – a polgár által hivatalosnak elismert rovásos aláírásba senki nem köt bele.

Azonnali magyarázatot várunk és addig is arra bíztatjuk a rovótársadalom tagjait, hogy éljenek állampolgári jogaikkal és a törvényeknek megfelelően használják rovásos aláírásukat.

(Rovás Info)

Hadat üzentek a rovásírásnak az okmányirodákban (Kuruc.info)

Nem mindenki fogadta őszinte lelkesedéssel az igazolványokon a rovásírást, tájékoztatójában jelezte is a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH), hogy ez az új hóbort nem járja – tudtuk meg egy kedves olvasónktól.

Ajánljuk a hivatásos ajvékolók figyelmébe az aláíró, dr. Csatári László nevét. Az arnyékra vetődés szép hagyományait folytatandó ráuszíthatnák szerencsétlenre a Simon Wiesenthal Központot névbűnözés elkövetése miatt.

Itt elolvasható a teljes tájékoztató, tanulságos olvasmány, mert kiderül, hogy a “Belügymisztériummal” is egyeztettek – nos, vagy újra van államegyházunk, vagy egyszerűen csak a Kormányzati Tanácsadó Jósda utódjáról van szó, akik talán afféle okkult jelenségekkel is foglalkoznak, mint például hogyan lehet Pintér “Két hét” Sándorból egy ország belügyminisztere.

alt

 Az alábbi képre kattintva olvasható a Pintérékkel egyeztetett tiltó határozat.

alt

(Eredeti cikk – Kuruc.info)

Kapcsolódó cikkek:

Share