Rovásos emlékjel – Attila

alt

Attila hun király legendájához több rovásemlék is kapcsolódik, a mostani Attila emlékjel Székelyföldön is rovásos.

 

Székelyföldi emlékjel Attila hun királynak

Augusztus 20-án, Szent István napján 22 órakor egyszerre gyújtottak őrtüzet a Perkőn, az Óriáspince-tetőn és a Kézdialmás szomszédságában lévő Avas-tetőn. Cserei Lázár kézdialmási egyházgondnok kezdeményezésére az Avas-tetőn emlékjelt állítottak Attila hun királynak, és nagyméretű székely lobogót is avattak.

alt

A kőtömbre az alábbi szöveget vésték:

E kő őrizze emlékét a hunok nagy királyának, kinek neve Attila (395?453), ura volt ő minden földnek, a Jeges-tengertől a Fekete-tengerig, a Rajna folyótól a Keleti-Kárpátokig.

A hun király neve rovásírással került a kőre.

alt

Attila rovásfelirat – itt alulról felfelé (!) olvasandó (eredeti kép)

Este nyolc órakor több száz kézdialmási, lemhényi és csomortáni lakos gyűlt össze az Avas-tetőn, ott, ahol 2010-ben emlékkeresztet állítottak, és elhelyezték a legenda szerint Krisztus lábnyomát őrző kőtömböt. A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület ősmagyar ruhát viselő nyolc lovasa, valamint a Kelemen Didák Cserkészcsapat cserkészei álltak díszőrséget az ünnepség ideje alatt, melynek során Cserei Lázár ismertette Attila hun király életét, Molnár István kézdialmási polgármester pedig rövid ünnepi beszédet mondott. Az ünnepi szentmisét Kopácsi Ferenc és Sánta Pál kézdialmási, illetve lemhényi plébános celebrálta, ők áldották meg az új emlékjelt. A magyar és a székely himnusz közös eléneklése után Kádár László hagyományőrző huszár őrnagy Attila korára emlékeztető lovasíjász bemutatót tartott.

(Háromszék – eredeti cikk)

 

Kapcsolódó cikkek:

Share