Rovás szakkör mint mozgalom?

alt

Az LMP-s megmondóember szerint a rovásírás szakkörök baloldali mintára a mozgalomépítést szolgálják… mi mást?

 

Saját képükre a világot

Akik csak a szavazásra, géprombolásra és lázongásra terelt néptömegek “megdolgozásában” és valamiféle mozgalom általi kihasználásában képzelik az társadalom irányítását, azoknak minden más közösségi létforma is csak ilyen “eszköznek” látszik. Fel sem tudják fogni, hogy vannak olyan közösségi élmények, cselekedetek, amelyek valami egész mást szolgálnak. Olyat, amit a “mozgalmisták” soha nem ismernek …

(Rovás Infó)

Egy tekintélyelvű rendszer nem tart örökké (Népszava)

Misetics Bálint szerint ennek az országnak nem kellene ilyen rettenetesnek lennie. Hiszen mindaz, ami velünk és körülöttünk történik, emberi cselekedetek következménye, tehát emberi cselekedetekkel meg is lehet változtatni. A doktorijára készülő ifjú társadalompolitikust leginkább onnan ismerhetjük, hogy ő szokott a dózerek elé feküdni, amikor bontani akarják a hajléktalanok kunyhóit.

(…)

– De lehet tenni bármit érdemben?

– Egyetlen tekintélyelvű rendszer sem tartott örökké, ez sem fog. Akkor is fontosak a tiltakozások, ha rövid távon nem érünk el eredményt, mert ezek teremthetik meg azt a közösségi élményt, amitől legközelebb nem bonthatják le ilyen könnyen a demokratikus kultúrát. A másik dolog: sose lehet tudni, mi milyen hatással jár, nem számítható ki, melyik lesz az a szikra, amely elindít egy tömegmozgalmat. Mindenesetre mi igyekszünk szikrákat csiholni.

– A szikráitokból tíz perces hír lesz, villámgyorsan elfelejtik őket.

– Erdős Virág írja egyik versében: “borzalom és béke van”. Most ebben élünk. Azt a lépést kellene megugranunk, hogy ne egy-egy ügyre, eseti jelleggel szervezzünk tiltakozást, hanem módszeresen, folyamatos jelenléttel építsünk mozgalmat. Nem kell újra feltalálni a spanyolviaszt. A huszadik század elején sikeresen művelte ezt a baloldal és szociáldemokraták, s ugyanezt csinálja ma a szélsőjobb. A régi munkásmozgalomnak énekkarai, könyvtárai, önképző körei, sportklubjai voltak. A szélsőjobbnak íjász táborai, rovásírás szakkörei, Vass Albert felolvasó estjei vannak, továbbá könyvesboltok, lapok, könyvkiadás. Szerintem a tévesen baloldalinak nevezett baloldal óriási hibája, hogy tökéletesen elhanyagolta a terepmunkát. De talán még nincs késő. Ha most elkezdünk valamit, abból kinőhet egy valóban baloldali párt. Kérdés persze, leszünk-e elegen, akiknek fontos ez az ügy.

(…)

Sombor Judit írása a Népszavának

(nepszava.hu – eredeti cikk)

 

Kapcsolódó cikkek:

Share