Nem lehet elégszer felhívni a figyelmet arra, hogy az élő rovás folyamatos fejlődésben és változásban van. Közel 100 éves Magyar Adorján ABC-je.
Élő rovás
A rovótársadalom és a tudományos kutatók korlátolt része még ma is hajlandó a “melyik az igazi, ősi rovás” kérdéskör gumicsontján rágódni. Az előbbiek azért mert képtelenek felfogni, az utóbbiak pedig tudománypolitikai érdekből tagadják nemzeti írásunk élő voltát és az ebből következő folyamatos fejlődés tényét. Így jutunk el oda, hogy a “hívők” egy része Forrai Sándor ABC-módosításainak 1996-os végső (?) változatát tekintik szentnek, míg mások pl. Magyar Adorján rovásújító elképzeléseinek 1970-es formáját isteníti, mint az egy és mindenek felett álló “ősrovásírást”.
Ezen ABC-k népszerűsége csupán az elmúlt 2-3 évtized naív rovás-reneszánszának mellékterméke ugyan, de a jelsorok mégis jól mutatják a XX. század korszerűsítési törekvéseinek irányát. Ugyanennek a folyamatnak jelenkori állomása az ún. “Korszerű, egységes székely-magyar rovás ABC” jelsora, amelyen egyébként a ma fizikailag létező rovásszövegek 99%-a alapul. Azonban ez a jelsor sem állandó, hanem folyamatosan finomodik a felhasználók és a technológia igényeinek hatására. Az ABC-t karban tartó Rovás Alapítvány alig 1 hónapja publikálta a jelsor frissítését, amely immár hivatalosan is tartalmazza az 5. leggyakoribb magánhangzónk, a zárt E (Ë) rovásjelét is.
Magyar Adorján ABC-je kapcsán a Nyest-en olvashatunk az ABC történetéről, amelynek alapváltozata majd 100 éve született meg. Mára azonban meghaladta a kor és lassan a történeti ABC-k múzeumába vonul. Érdekes megfigyelni, hogy a volt SzDSz-es politikus Sándor Klára miként helyezkedik egy álláspontra az naiv-ezoterikus megélhetési rovásgurukkal, akik a saját ABC-ik és íráselnevezési dogmáik felett elszálló idő helyett politikai és/vagy üzleti harcot képzelegnek. Pedig nem történik más, mint hogy a rováshasználók folyamatosan változó igényeit már nem kielégítő 20-50-100 évvel ezelőtti rovás jelsorok helyét átveszi egy korszerű ABC. A naftalinszagú elméletek hirdetői pedig ezt nehezen viselik…
(Rovás Infó)
Européer rovásírás (… ???)
A sokféle ma használt székely ábécé közül igazi klasszikusnak számít Magyar Adorján betűsora: már az 1930-as években is igen népszerű volt. Magyar nemcsak ábécét alkotott, hanem értekezést is írt a székely írásról, s mindezt a magyarság – pontosabban az emberiség – történetébe illesztette. Honnan ismerjük föl Magyar ábécéjét, és mit gondolt a székely írásról?
Aki hagyományőrzésből, hóbortból, divatból, politikai identitás jelzésére vagy egyszerűen kíváncsiságból megtanulja a székely írás modernizált ábécéjét, könnyen belefuthat abba, hogy mások másmilyen ábécét használnak – igaz, a különbségek nem olyan nagyok az egyes ábécék között, hogy lehetetlenné tennék az olvasást. Nem egyetlen modernizált székely ábécé van ugyanis forgalomban, és a kívülállónak nem könnyű eligazodni abban a belharcban, amelyet favorizálóik vívnak egymással. Ennek a háborúskodásnak részben hitbéli oka van: ki melyik ábécét tartja a ?legigazibbnak? – de bizonyos esetekben nyilván az üzleti szempontok is fontos szerepet játszanak, hiszen a helységnévtáblák gyártása, könyvek, emléktárgyak, ruhadarabok forgalmazása nyilván jövedelmező üzlet. Természetesen az sem mindegy, kié a dicsőség: ki lehet büszkélkedhet azzal, hogy a sok közül az ő ábécéje ?nyer?. A versenyben újabb és régebben készített ábécék vesznek részt, most az egyik klasszikus ábécével és előzményével ismerkedünk meg.
(Forrás: Magyar Adorján: Ős magyar rovásírás [sic] (1970))
Magyar két ábécéje
A székely írás egyik ma is sokat látott modernizált ábécéjét Magyar Adorján készítette egy tág őstörténeti elmélet részeként. Az ábécét Magyar a székely írásról szóló, 1961-ben (s aztán 1970-ben újra) megjelent könyvében is közölte, de ennél jóval korábban ismertté vált, már a Turáni Egyistenhívők körét szervező Bencsi Zoltán is ezt népszerűsítette képeslapokon az 1930-as évek második felében.
A Magyar Adorján-féle ábécé sokkal kevésbé tér el a történeti székely ábécétől, mint a többi ma is használt betűsor. A hosszú magánhangzók közül csak az á és az é szerepel benne önálló jellel, a többinek ugyanúgy nincs külön betűje, mint a történeti ábécében. A másik eltérés az o jeléből kialakított ö, ez a jel Magyar találmánya, a történeti emlékekben nem szerepel. Az ábécé sajátossága, hogy rovásszámokat tartalmaz, összhangban azzal, hogy ezeknek Magyar kulcsszerepet tulajdonított az írás rokonságának bizonyításában. A számok azonban nem voltak részei a székely ábécének, használatuk az írástól függetlenül élt egészen a 19. század végéig, juhászok, molnárok, hivatalnokok használták (adó kirovására), és a Magyar által közölt jelek némiképpen el is térnek a Sebestyén Gyula által régi magyar számsornak tartott jelektől.
(Forrás: rovas.info)
Magyarnak volt egy korábbi ábécéje is, erre Sólyom Ferenc hívta föl a figyelmet ? a forrást azonban sajnos nem adta meg. A mutatványként föltüntetett évszám szerint 1920-ban készült korai változat betűkészlete megegyezik a későbbi Magyar-ábécével, azaz csak az á-t és é-t jelzi önálló betűvel, formailag viszont több betű is eltér a későbbi változattól. Az egyik az ü jele, ebben Magyar először Telegdi Jánost követte, ezért nála is az eredeti, a Nikolsburgi Ábécében és a Bolognai Rovásemlékben található ü tükörképét látjuk. A g, l, ny és p székely jele helyett viszont az eredeti székely betűformáknak olyan módosított változatát látjuk Magyar első ábécéjében, amelyeket minden bizonnyal a Nagyszentmiklósi Kincsen látható betűformák inspiráltak – ezeket Magyar másik forrásából, Fischer Károly Antaltól vehette, aki a nagyszentmiklósi aranylelet jeleit – Sebestyénnel ellentétben – ?ősi magyar? (azaz székely) betűknek vélte. Ezeket a betűformákat és az ö hagyományosabb alakját az ismertté vált Magyar-ábécében már nem találjuk.
?Ős magyar rovásírás?
Az ábécéken kívül igen érdekes persze, mit gondolt Magyar Adorján a ?rovásírásról?. Ős magyar rovásírás című, már említett munkájában Priszkoszra hivatkozva – nevezetesen hogy Attilának írnokai voltak – fölteszi, hogy a hunoknak saját írásbeliségük volt, mert bár Priszkosz nem árulja el, milyen írást használtak a hun hivatalnokok, a hatalmas birodalmat megszervező nép ?aligha szorult arra, hogy másoktól tanuljon írni?.
Ez után elsősorban Sebestyén Gyula 1915-ben kiadott, A magyar rovásírás hiteles emlékei című könyvének segítségével ismertette igen röviden – és egyébként többnyire a szikár valóságnál maradva – a székely írás néhány emlékét. Thuróczy krónikájának rövid említése után Szamosközy István ?firenzei könyvét? emlegeti, majd rátér néhány emlék igen rövid listázására: a Nikolsburgi Ábécét, a Csíkszentmihályi, az Énlaki és az Isztambuli Feliratot említi, valamint a Bolognai Rovásemléket mutatja be.
(Forrás: bigbandi.hu)
A székely írás szabályainak ismertetésében részben szintén Sebestyén Gyulát követi. Hosszasan ismerteti Sebestyén elméletét arról, hogy a többek között a korai görög feliratokról ismert busztrofedon-sorvezetés a korai fába rovás emlékét őrzi. Busztrofedonnak (‘ökörszántás’) nevezik, ha valamilyen szöveget nem csak balról jobbra vagy jobbról balra írnak, hanem a sorok iránya váltakozik. Sebestyén szerint a sorok azért fordulnak meg a sor végén az ökörszántáshoz hasonlóan, mert a bal kézbe vett rovásbotot a sor közepére érve megfordította a rovó, így a sor másik felét az első részhez képest fejjel lefelé írta a botra… A rovásbotok szolgai másolásából keletkezett volna Sebestyén elmélete szerint a jellegzetes busztrofedon – valójában azért jöttek létre ilyen feliratok, mert az írásirány nem azonnal vált kötötté.
Rövid szabálykönyv saját magyarázatokkal
Magyar Adorján egész életművét rendszerteremtő képzelete és vibráló művészi fantáziája hozta létre – e rendszerezővágy és magyarázókedv nyomait ebben a többinél tulajdonképpen ?szárazabb? munkájában is megtaláljuk, merthogy a székely írás szabályainak ismertetése még többnyire továbbra is Sebestyént követi, e szabályok magyarázata azonban már saját találmánya.
Szerinte a szóvégi magánhangzókat a félreértések elkerülése érdekében ki kellett írni (ez igaz), de az ?ünnepélyes? használatban minden más rövid magánhangzót is kiírtak. Hasonlóképpen: a hétköznapi életben egy szóelválasztó pontot használtak a szavak elkülönítésére, ám ha ünnepélyességre törekedtek, akkor kettőt vagy négyet. Nincs azonban semmiféle nyoma az ?ünnepélyes használatnak?, sőt az sem igaz, hogy a székely emlékekben mindig szóelválasztó pontokat találunk, szóközt sohasem.
Szintén saját maga által gyártott szabály – mert az emlékekben nincs példa ilyesmire ?, hogy a sorok végére érve megszakították a szót, és a következő sorban folytatták a betűsort. (Valójában ha látták, hogy nem fog kiférni, új sort kezdtek.) Magyar szerint a székely ábécében azért van két k, mert a magyarban volt mély és magas [k] hang – a magyarázat valójában az, hogy a székely írás kétféle k-t örökölt elődírásától. Az viszont igaz, hogy ezeket eredetileg a mély, illetve a magas hangrendű szavakban használhatták, éppen ezért furcsa, hogy – saját ötletével is szembefordulva – Magyar Adorján a ?szóvég -k? félreértésből született szabályát ismerteti. E szerint az egyik k betűt csak szóvégen, a másikat szó elején vagy a szavakon belül használták.
(Forrás: rovas.info)
Legtovább a rövid e maradt kiíratlan a székely írásban, ez igaz – az azonban nem, hogy azért, mert a magyar nyelvben sok az e és az é hang – ez Magyar föltételezése. Az sem állja meg a helyét, hogy ha nem írtak ki egy magánhangzót, akkor oda automatikusan e hangot kellett olvasni – maradhatott jelöletlenül más rövid magánhangzó is. Nagybetűk nem voltak a székely írásban ? ez igaz, de Magyar azon állítására már semmilyen jel nem utal, hogy a tulajdonnevek első betűi mindig vastagok, noha a székely emlékek csaknem mindegyike tartalmaz személynevet.
Annak magyarázatában, hogy ennek a szerinte igen ősi írásnak miért csak kevés emléke maradt, szintén érzelmeket, s nem adatokat találunk. Magyar az osztrák uralom ármánykodását hibáztatta az emlékek pusztulásáért, szerinte a pogány kor maradványának tartott írást a császári hatalom kifejezetten üldözte, emlékeit tudatosan kutatták föl, és megsemmisítették, ezért van, hogy több emlék külföldön – Nikolsburgban, Isztambulban, Bolognában – őrződött meg. A pogány írás üldözésének mítosza Csécsi Jánostól származik, és Bél Mátyás dolgozta ki alaposabban, az osztrák féltékenységet már Magyar kapcsolta hozzá mindehhez.
Rovás és rejtelem
Magyar szerint a székely írás ősiségét bizonyítja, hogy a rovás szó több európai nyelvbe is bekerült. Ebben ismét Sebestyént követi, a szomszédos területeken beszélt nyelvekbe magyar kölcsönszóként került adatokat már ő összegyűjtötte, ezek azonban nem írásra, hanem a számrovásra vonatkoztak. Magyar e vonatkozásban ismét túllépett forrásának kijelentésein. Szerinte a rovás tövét, a ró-t vehették át ?a régi germánok? ?valamelyik északi finn-ugor rokonnépünktől?, s ebből lett a rúna kifejezés, annak ellenére, hogy a rúnaírás szerinte a latin betűsorból származik. Szintén a rovásból származna szerinte a latin ?rejtelem? jelentésű rebus[rébusz] – minthogy az írni és olvasni nem tudó emberek varázslatnak gondolták, hogy kevesek mindenféle vonalakból megfejtik mások gondolatait. Szintén a rovás származéka volna a ?rovat? jelentésű rubrica.
Mindez már Magyar fantáziájának terméke: a rúna a germán ?titok? jelentésű szóból való – nem azért, mert az egyszerű ember nem tudott írni és olvasni, hanem mert a rúnajeleknek, de más írások betűinek, szövegeknek gyakran mágikus jelentést tulajdonítottak, a rúnák e funkciója közismert (az újezotéria nagy divatja a rúnajóslás). A rebus a latin ?dolog, tárgy? jelentésű res többes ablativusi alakjából szilárdult önálló szóvá, a rubrica pedig eredetileg vörössel írt címet, részletet, szakaszt jelölt, és a latin ?vörös? jelentésű szó nőnemű alakja.
Az említett latin szavakra – mint a rovás megfelelőire – azonban égető szüksége volt Magyarnak, mert így válhatott a székely jelsor őstörténeti elméletének egyik fontos bizonyítékává. Magyar szerint egyenesen történelemhamisítás a magyarokat kóborló ázsiai népnek tekinteni: a magyarok eredetileg földművelők voltak, és őshonosak Európában.
A latinba elmélete szerint nem közvetlenül a magyarból kerültek az említett szavak, hanem Európa egy másik őshonos népének, az etruszknak a nyelvéből, amely Jules Martha Magyar Adorján által is elfogadott tanai szerint a magyar és a finn rokona (Martha véleményét tudományos körökbenmár saját korában sem fogadták el). A magyar és az etruszk számrovás is ezért mutat Magyar szerint igen közeli rokonságot. Teóriájában az etruszkokkal rokon nép volt a szabin és a szikul, az utóbbiak eredeti neve szikel volt, és azonosak a Dél-Dunántúlon kialakult székely nép egy Itáliába vándorolt törzsével. A rómaiak hatalomra kerülése után még jó ideig ellenálltak a latinosításnak – ezért húzódtak a róluk elnevezett Szicíliába is ?, de aztán ők sem kerülhették el a sorsukat. Ebben is van nagyon kevés igazság, bár jócskán átrendezve: a székelyek jelentős csoportja keletre települése előtt valóban a Dunántúl déli részén élt, de természetesen nem az ősidőkben, hanem a 10. században, és Szicília tényleg a szikelekről kapta a nevét, akiknek viszont nem volt közük a székelyekhez: indoeurópai nyelvet beszéltek, és a mai Liguria vidékéről vonultak délre, s foglalták el a sziget egy részét a vaskorban.
(Forrás: vatera.hu)
Magyar Adorján e nézeteiben az az érdekes, hogy számára a székely írás éppen nem a harcos nomád múlt öröksége, hanem ennek cáfolata, s ezzel szervesen illeszkedik a magyarság európai őshonosságáról kialakított nézetrendszerébe. Az elmondottak után talán meglepő lehet, de érdemes megjegyeznünk, hogy a székely írásról írt gondolatai megfogalmazásakor Magyar kevésbé szakadt el az általa megismert tudományos eredményektől, mint akár az ősvallásról, akár az emberiség eredetéről szólva. Minthogy azonban a székely írásról kialakított véleménye is ez utóbbi nézetrendszer szerves része, monumentális őstörténeti víziójának áttekintésére mindenképp érdemes lesz visszatérnünk.
(Nyest.hu – erdeti cikk)
Kapcsolódó cikkek:
- Rovásábécék a XX. században
- Magyar Adorján rovás ábécéi
- Ősök tornya
- Rovástábla – etruszk írással
- Szenzáció – hatalmas rovásbiznic!
- Nyelvi tájkép – fehér foltok
