Rovásverseny – hibás oklevéllel

Lezajlott a 19. magyar nemzeti rovásverseny – kellemetlen szépséghibával. Mi is történik, ha önjelölt rovásguruk és kontárok jelennek meg a szervezők között. Frissítve.

Magyar rovásverseny

A legrégebb óta működő rovásverseny szervezésébe immár az MSzMp-s börtönőr és csipet-csapata is beszállt a rováshoz vajmi kevéssé kapcsolható Természetesen Egyesület révén, aminek egyenes következménye a hibás rovásfeliratos gagyi oklevelek nyomtatása. Legyen ez a rovás félreszabványosításában szerepet vállalók által megvezetett rovók és érdeklődők számára intő jel.

Az Ómagyar Kultúra Baráti Társaság éppen tíz éve elhunyt alapító tagja és volt elnöke, dr. Vékony Gábor pedig foroghat a sírjában, mióta “kazárkérdést” kreáltak életművéből a szervezésbe szintén beszállt Magyarok Szövetsége és a Magyarok Világszövetsége segédletével.

Megváltozott a név is…

“Az Országos Ómagyar Kultúra Baráti Társaság Rovásírás Szakosztálya, a Rákóczi Szövetség Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium Helyi Szervezete, a Magyarok Világszövetsége, a Természetesen Egyesület és a Magyar Cserkészszövetség 15. sz. Bethlen Gábor cserkészcsapata szervezésében idén is meghirdetésre kerül a

XIX. Magyar Nemzeti Rovásverseny és az I. Magyar Adorján-Forrai Sándor Rovásverseny
2014. június 21-én 10 órától a Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégiumban
(Budapest, IX. kerület, Kinizsi u. 1-7.)”   (forrás)

A Magyar Adorján és Forrai Sándor nevének beemelése a verseny nevébe akár lehetne tiszteletadás is a rovásműveltség számtalan XX. századi művelője közül kiemelt két személy előtt, de sajnos úgy tűnik, hogy a résztvevők tudását a szervezők igyekeznek korlátozni Magyar Adorján 1961-ben és a Forrai Sándor által 1996-ban összeállított ábécéjére. Sőt, elindult a cenzúra, melyet jelez, hogy az évek óta ajánlott rovás szakirodalom kifejezetten szűkült az új “szervezők” belépésével.

A középszerűség és dilettantizmus nyomán persze kérdés, hogy a versenyzők egyáltalán észrevették-e az alábbi oklevélen szereplő hibát. Az már csak mellékesen említendő, hogy az oklevélen alkalmazott betűtípus dr. Hosszú Gábor – akit a versenyt szervező Magyarok Világszövetsége, Magyarok Szövetsége és a rúna-kolhoz szokott gyalázni – első rovásbetűkészletén alapszik. A rovásműveltség Jurassic Park-jának lakói nem észlelték, hogy azóta tipografizált és igényesebb betűtípusok is elérhetők már.

oklevelhibas1

 Rovásverseny (!) első helyezettjének hibás oklevele

Az oklevél első rovásos sorában a szavak felcserélve szerepelnek, így valószínű, hogy azt sem az oklevél szerkesztője, sem az aláírója nem olvasta el. Sőt, még az oklevél tulajdonosa is cikkünkből értesült a hibáról, majd kérte, hogy nevét takarjuk ki, végül az oklevele képét törölte a Facebook-ról. Ugyan a hibához és a tényhez képest, hogy ezt az érintettek sem vették észre (nem is olvasták el rovással) a rovás szövegben a vessző használata már mellékes kérdésnek tűnik, de minimum elvárás lehetne, hogy a vessző a szöveg irányával összhangban legyen. Nos, ezt sem sikerült összehozni.

“Sándor Rovásverseny és Magyar Adorján – Forrai”

A rovásszámokról: Olvasónk jelezte, hogy van még egy hiba: a “19.” római számjelekkel felírva valóban XIX, de a rovásos változata bizony nem így néz ki, hanem így: IIIIVX. Lehet, nem volt számrovás a versenyfeladatok között, ajánljuk nemcsak a versenyzők figyelmébe a rovásszámok 1-től 2199-ig című segédletünket. Amúgy az első sorból hiányzik a római I. amelynek rovásváltozata szerencsére pont ugyanúgy néz(ne) ki, de hát nincs… 

oklevelhibas2

Hibák az oklevél rovásfelirataiban

Költői a felvetés, de azért mondassék ki, hogy ideje lenne a rovás számítástechnikai alkalmazásának lehetőségeit megismerni és alkalmazni, ha már az újdonsült szervezők eddig mindent megtettek a rovás korszerű használatát biztosító magyar szabványjavaslat elgáncsolásáért. Bár egy magára valamit is adó rovásversenyen ilyen bakik nem fordulhatnának elő, remélhetőleg a közeljövőben a rovótársadalom megtévesztett része is ráeszmél, hogy a rovás nem csak dekoráció.

Bízzunk abban, hogy a versenyzők még elég fiatalok és kíváncsiak ahhoz, hogy minél hamarabb kiszabadulnak a versenyt szervező megélhetési nemzetmentők pókhálós közegéből.

(Rovás Infó)

 

Kapcsolódó cikkek:

Share