ELTE – Rovás kurzus zárszó

alt

Történelmi pillanatról szól Szentgyörgyi Rudolf zárszava, az általa szervezett rovás kurzus utolsó előadásán. 

Megtört a jég

A rovástörténelem korszakváltó éveit éljük, hiszen a dikatúrák utáni 2 évtized útkeresését követően az elmúlt 5 évben valóban új időszak kezdődött a rovásműveltség legújabbkori történetében. Az addigi, többnyire amatőr – szakmailag és módszertanilag – rováskutatást és használatot fokozatosan felváltották a tudományosság igényével dolgozó kutatók és a korszerű, mindennapi alkalmazásokat megalkotó fejlesztők eredményei. A szimbolikus és ideológiai hátterű szemléletmódot pedig egyre inkább kiegészíti, felülírja a gyakorlatiasság és a technológia.

Ebben a közegben csak idő kérdése volt, hogy a “hivatalos tudomány” képviselői közül mikor jelennek meg azok a kutatók és oktatók, akik számára már nem perspektíva az eddigi dogmák melletti kitartás, a hallgatás és elhallgatás hagyománya. 2014 tavaszán az ELTE valóban rendhagyó rovás kurzust szervezett, amelynek jelentőségét és következményeit ma még csak sejteni lehet.

(Rovás Infó)

Zárszó egy rendhagyó egyetemi kurzus végén

Tisztelt Előadónk, kedves Kollégák, kedves Hallgatóink, tisztelt Vendégeink!

Egy 14 hetes sorozat ért véget a mai előadással. Mindenekelőtt illő, hogy megköszönjem mai előadónknak, Hosszú Gábor tanár úrnak, illetve valamennyi korábbi előadónknak: Sándor Klárának, Benkő Eleknek, Róna-Tas Andrásnak, Tóth Endrének és Vásáry Istvánnak az előadását. Külön köszönetet szeretnék mondani Zelliger Erzsébet tanárnőnek, aki ötletadója, szervezője, háziasszonya és ugyancsak előadója is volt e féléves kurzusnak. Hivatalosan felvehető egyetemi előadássorozatról lévén szó, köszönetet szeretnék mondani egyetemi hallgatóinknak, akik (annak ellenére, hogy egyetemünkön az előadások látogatása nem kötelező) hétről-hétre, nem szűnő érdeklődéssel látogatták az előadásokat. Hasonlóképpen köszönetet mondok tanszéki, intézeti kollégáimnak, illetve kedves vendégeinknek, akik hasonló érdeklődéstől vezérelve rendszeres látogatói voltak előadásainknak.

Be kell vallanom, hogy jómagam (elsősorban az előadásokon is többször felemlegetett társadalmi-politikai okok miatt, de részben a hagyományosan elzárkózó tudomány egyfajta örökségeként is) korábban meglehetős szkepszissel álltam e kérdéshez. Ez a hozzáállásom az előadás-sorozat folyamán jócskán megváltozott. Szigorú szakmai mércével szemlélve a vonatkozó kutatásokat immár úgy vélem, hogy lehet, illetőleg kell foglalkozni ezzel a tudományterülettel: rovásírásos emlékeink (bármely korszakból is származnak) forrásai anyanyelvünk történetének, ekként elemei a magyar művelődéstörténetnek. A rovásírás tehát kétségkívül közös múltunk, nemzeti örökségünk része, melyre – európai léptékkel mérve is – méltán lehetünk büszkék. (Annál sajnálatosabb, hogy a tudományon kívüli szférában részben politikai kisajátítás, más oldalról társadalmi elhatárolódás övezi.)

Az előadók fentebb említett sorát ismét felidézve kijelenthetjük, hogy előadás-sorozatunk tudománytörténeti esemény volt. Tudománytörténeti esemény volt, hiszen hétről-hétre a kutatási terület legavatottabb hazai képviselőit hallhattuk. Az volt, mert a saját tudományterületükön – hazai és nemzetközi színtéren is – elismert kutatók szakmai tudásuk legjavát osztották meg velünk. Tudománytörténeti esemény volt a sorozat interdiszciplinaritása okán is, hiszen még ma is ritkaságszámba megy, hogy egy kutatási terület ennyi oldalról (a magyar nyelvtörténet, a török nyelvészet, az írástörténet, a régészet, a történelemtudományok, a művelődéstörténet, a néprajz stb., és mindezeken túl a műszaki tudományok felől) kapjon megvilágítást. (Egyúttal a kutatás további irányát is jelzi: egy ilyen sokrétű, összetett kutatásban a különböző tudományterületek szakembereinek feltétlenül együtt kell működniük.)

Tudománytörténeti esemény volt, hiszen a hallgatóság egy igen kiváló és izgalmas tudományos diskurzus részese lehetett. A kutatók nem rejtették ugyanis véka alá, hogy egyes kérdésekben másoktól eltérő következtetésekre jutottak, illetőleg (részben) eltérő véleményt tudnak megfogalmazni. Különleges szellemi élményt jelentett, hogy az előadások olykor egymás felvetéseire is választ kívántak adni, tették mindezt a tudományos diskurzus eszményének megfelelően: a vélemények határozott (és érvekkel kellőképpen megalapozott) megfogalmazásával, ugyanakkor a legnagyobb tisztelettel, eleganciával és baráti hangnemben. Végezetül tudománytörténeti eseménynek lehettünk részesei itt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem falai között, hiszen intézményünk e kurzus meghirdetésével ékesen demonstrálta, hogy a mindenkori tudomány nem vonulhat elefántcsont-toronyba: egyfelől bármely valós tudományos kérdésre nyitott (miközben feladata szakmai érvek alapján egyértelműen elhatárolódni az áltudománytól), másfelől a társadalom igényeire és elvárásaira a tudomány érveivel felvértezve akar és mer válaszolni.

A féléves kurzust lezárandó ismételten szeretnék köszönetet mondani minden előadónak, kollégáimnak, hallgatóinknak és kedves vendégeinknek, s teszem ezt annak reményében is, hogy a közeljövőben hasonló szakmai-tudományos élményben lehet majd ismét részünk. Köszönöm! Viszontlátásra!

Budapest, 2014. május 21.

Szentgyörgyi Rudolf
egyetemi adjunktus
ELTE BTK

(Rovás Infó)

Mai rovástábla avatás meghívója (Rédics):

alt

Kapcsolódó cikkek:

Share