Rovás a sportban – Kárpátalja

Míg 4-5 éve még drágabolgárúr és társai nácizták a rovásműveltséget, ma már az egyik legismertebb közéleti lap is elismerően ír róla. Változik a világ!

 Rovásírásos mezben fociznak Kárpátalján (Bors.online)
Rovásírásos focimezben szárnyalnak a kárpátaljai járási bajnokságban vitézkedő Mezőgecse és Csongor csapatai.

Egyre jobban terjed az ősi székely-magyar rovásírás, az országban járva-kelve mind több településtáblán látható. Legutóbb arról írtunk, hogy már hivatalos aláírásként is használhatjuk a rovást személyi iratainkon. Most újabb felfedezést tettünk: van már rovásos mezben játszó focicsapat is, mindjárt kettő. A kárpátaljai járási bajnokságban vitézkedő Mezőgecse és Csongor futballistáinak dresszén elöl egy szkíta turul látható, hátul pedig a rovásírásos felirat.

csongor 81470

Kovács Béla (jobbra) adta át Csongor csapatának a rovásírásos mezt

– Hétről hétre ebben lépnek pályára, és szárnyalnak is a csapatok. Mezőgecse tavaly első lett a járási bajnokságban – tudtuk meg Kovács Dezsőtől, akinek a fejéből kipattant a gondolat, hogy a csapatnév rovással is a fiúk hátára kerüljön. – A települések névtáblái­val kezdtük itt Kárpátalján, utána jött az ötlet, hogy lehetnének ilyen feliratú sportmezek is – magyarázza Kovács Dezső, aki mellesleg a kémügybe keveredett jobbikos Kovács Béla EP-képviselő beregszászi irodáját vezeti.

Tőle tudjuk, hogy Kovács Béla régóta szívén viseli a határon túli rovásmozgalom támogatását, a fent említett mezek is az ő anyagi támogatásával készültek. – Ez kultúrmisszió – teszi hozzá Kovács Dezső.

mezogecsepoloterv

A mezőgecsei csapatnál is rovásos mezt viselnek.

Bejött a kéziseknek is

Nem a mezőgecsei és csongori focisták mezén virított először rovásírásos felirat. A debreceni kézislányok már 2011-ben ilyet viseltek Bajnokok Ligája-meccseiken is. Vass Ádám válogatott futballista pedig a kolozsvári Cluj tagjaként került emiatt bajba. Az erdélyi légióst 2012-ben fenyegették meg román szélsőségesek egy magyar címeres tetoválása miatt. A játékoson egyébként egy rovásos testfestés is van.

(Hunyadi Áron – Bors.online – eredeti cikk)

Kapcsolódó cikkek:

Share