Andrassew – (a) nemzetrondító

alt

Annyi jó hírünk volt az elmúlt időszakban (szerencsére), hogy az egyensúly kedvéért mutatni kell valami kiábrándítót is szélső-liberál-balról…

 

Foxi-Maxi ugatása

A Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetem egykori “növendéke” a tőről metszett komcsi, aki azért az eredeti nevét Andrasev-ről Andrassew-re bírta kutyabőrösíteni. Kb. ugyanezzel a fantáziával “alkot” – na hol másutt, mint – a Népszava lapjain, így aztán garantált a náci-fasisztazáző magyargyűlöletbe oltott megélhetési fröcsögés. Természetesen a rovás sem maradt ki Ivánunk repertoárjából, amit figyelmesen el is olvastunk. Az ötlet jó, meg ebben a ciklusban legyen rovásos bizottsági jegyzőkönyv! Ámen.

(Rovás Infó)

 

Andrassew távoli naplója: Nemzetrondítók

Már az sem volt rendben, hogy a Jobbik az előző ciklusban parlamenti alelnököt adhatott. Bár Kövér László viselt dolgai halványították ennek szégyenét, máig megmagyarázhatatlan, hogy a demokratikus frakciók miért tűrték el. Ha nincs eszköz arra, hogy ezt megakadályozzák, akkor találjanak ki egyet. A legócskább önérdekekért bármikor bármilyen törvényesített törvénytelenséget kieszelő Fidesz akár személyre szabott törvényeket is hozott, esze ágában sem volt a nácikat törvényes ügyeskedéssel a helyükön tartani.Vagyis sehol. És ezzel nem mentik a gyáva szocialisták és szabad demokraták ?elmúlt nyolc évét?, amelyben a hatályos magyar törvényekre és egyezményekre hivatkozva még be lehetett volna tiltani a Jobbikot.
 
Most már ott tartunk, hogy egy helyi érdekű szkinhedvezér annyira megjavult, hogy magas állami tisztségviselő lehet. Ne tessünk viccelni! Balczó képviselőnek, a volt alelnöknek legalább a vezetékneve hungarikum.
 
És erre jön a hír, hogy a kulturális és oktatási bizottságot a Jobbik kapja meg. Merthogy a rendészetit szeretné, de azt nem akarják nekik adni – teljes joggal: maga a párt nemzetbiztonsági veszedelem, hiszen tagadja a demokráciát és az Uniót.
 
Bár kérdés, hogy nem veszedelmesebb-e, ha a könyvégetők jogutód pártja – amelynek tagjai valódi könyvégetésekben vettek részt – felügyelik az oktatást és a kultúrát. Biztosak lehetünk abban, hogy ha ennek a Fidesz és a nyomorúságos ellenzék lehetőséget ad, hamarosan rovásírásos jegyzőkönyvek készülnek a bizottsági ülésekről, és tobzódik majd a novákelődös idétlenség és a náci sunyiskodás immár a parlamentben is.
 
Az, hogy egy közismert kurucinfo-szerkesztő kaphatja meg a bizottsági elnöki tisztét, túlmegy minden pofátlanságon. És ez nem a Jobbik arcátlansága, hanem a teljes parlamenté, amelynek tagjai elmutyizgatnak a helyekkel, ahelyett, hogy bármilyen eszközzel megakadályozzák ezt a skandalumot.
 
Ha ezek a tervek megvalósulnak, akkor sajnos azután a magyar országgyűlést nemzetbiztonsági kockázatnak, puszta létét is nemzetellenesnek, sőt nemzetrondítónak gondolom, és azonnali feloszlatását követelem.

Tudom, hogy ez nevetséges, de tekintsék sajátos állampolgári átoknak. Az nem árt, de kínos, mert mindig motoszkál. És talán az is, ha megmondom: nagy baj lesz ebből.

(Andrassew Iván – eredeti cikk)

 

Kapcsolódó cikkek:

Share