Rovás és szépírás

Nemzeti írásunk lépésről lépésre hódítja vissza megérdemelt helyét a mindennapi életben és a művészetekben.

Lezárul a harmadik “Szépírás verseny”

A “Szépírás a kézírás” immár harmadszor, valamint az “Ékes rovás” idén először meghirdetett versenyének döntőjét rendezték meg a Weiss Manfréd Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégiumban április 9-én.

A korábban Kollár József igazgató kezdeményezésére elindult szépírás versenyre érkezett 217 pályaműből 41 jutott tovább, a rovásírás 62 pályamunkájából pedig 21 lett döntős. Budapest számos középiskolájából résztvevő diák- és pedagógusversenyzőknek a “Szépírás a kézírás” megmérettetésen egy óra alatt Szentesi Zöldi László: A szavak becsülete című irományának sorait vetették papírra, míg az “Ékes rovás” versengésen másfél óra állt rendelkezésre Arany János: Rege a csodaszarvasról versrészletének feldolgozására – tájékoztatta oldalunkat Keppel Gyula pedagógus.

Buzogány Dezső kalligráfus elnökletével négytagú zsűri értékelte az elkészült kézírásokat, amelyeknél elsősorban a teljes szöveg összképét, elrendezését, a szövegsorok harmóniáját, a betűk egyenletességét, tévesztést, helyesírási hibákat, valamint szöveghiány szempontokat vettek figyelembe. Mindkét kategóriában az első három helyezést díjazták, melynek ünnepélyes eredményhirdetésénél üveg emlékplakettet kaptak a dobogósok, valamint oklevelek, emléklapok, ajándékul tollak és könyvek kerültek kiosztásra.

 

(Csepel.hu – eredeti cikk – Antal Zsuzsa, Fotó: Tóth Beáta)

Kapcsolódó cikkek:

Share