Kárpátaljai rovásverseny

alt

Azok a kárpátaljai fiatalok is jeleskedtek rovásversenyen, akik rovástáblás településről jöttek. Beszámoló a kárpátaljai rovásversenyről.

IV. Forrai Sándor Rovásírásverseny

A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség által szervezett IV. Forrai Sándor Rovásírásversenyt március 29-én a Munkácsi Szent István Líceumban tartottuk. Popovics Pál, a KáMCSSZ elnöke röviden köszöntötte a megjelenteket, majd a három korosztályos csoportban a 9 településről jött 33 fiatal nekilátott a megmérettetésnek. Három írásbeli feladatot kellett megoldaniuk a versenyzőknek 45 perc alatt, illetve hangos felolvasásból is próbát kellett tenniük. Amíg a zsűri javított, addig a fiatal résztvevők Jakab Anna regös szakági vezető felügyelete alatt íjászkodtak, ostort csattogtattak, métáztak illetve népi játékokat tanultak.

Az eredményhirdetéskor a dobogós helyen végzettek illetve az A és B kategória 4. helyezettjei tárgyjutalmat és oklevelet, minden résztvevő pedig emléklapot kapott.

Köszönjük a felkészítő tanárok egész éves munkáját illetve a kísérőtanárok és Zselicky Zoltán Árpád segítségét! Reméljük, jövőre az ideinél is többen vesznek részt a Munkács szülöttéről, a székely-magyar rovásírás legnevesebb kutatójáról, Forrai Sándorról elnevezett versenyen.

A zsűri által elkészített pontozás alapján a következő sorrend alakult ki:

(zölddel kiemelve, akik rovástáblás településről jöttek – a szerk.)

A. kategória (1-5. osztályosok)

1. Baráth Réka (Beregszász)

2. Gajdos Dzsenifer (Déda)

3. Zsoldos Erika (Déda)

4. Gábor Flóra (Nagydobrony)

5. Grimut Fanni (Déda)

6. Gazdag Zsuzsanna (Déda)

7. Molnár Mónika (Gát)

8. Végh Bence-Dezső (Gát)

 

B. kategória (6-8. osztályosok)

1. Popovics Bence (Munkács)

2. Zékán Zsófia (Asztély)

3. Tóth Antónia (Bene)

4. Szeles Evelin (Visk)

5. Belovics Alexandra (Beregszász)

6. Ferku Johanna (Bene)

7. Szántó Viola (Nagydobrony)

8. Bara Gabriella (Nagydobrony)

9. Popovics Réka (Munkács)

10. Varga Zoltán (Bene)

11. Popovics Emese (Munkács)

12. Bálint Alexandra (Nagydobrony)

13. Szűcs Gellért Péter (Beregszász)

14. Vakarova Gyöngyi (Visk)

15. Szász Bence (Déda)

16. Lengyel Vanessza (Déda)

17. Kosztyó Kamilla (Déda)

18. Kosztyó Barbara (Déda)

C. kategória (9-11. osztályosok)

1. Szűcs Vanda Zsófia (Beregszász)

2. Komári Csaba (Déda)

3. Popovics Kinga (Munkács)

4. Ruszin József (Déda)

5. Nagy László (Déda)

6. László Valéria Fruzsina (Beregszász)

7. Vovkánics Laura (Aknaszlatina)

(Kárpátaljai magyar cserkésszövetség – eredeti cikk)

 

Programajánló:

  • Sólyom Ferenc, tanár és rováskutató előadása Sajóbábonyban. 2014. április 4. 17 óra (Művelődési ház)

 

Kapcsolódó cikkek:

Share