ELTE – Rovás előadás 5.

alt

A tavaszi félévben minden héten van nyílt előadás a rovásról az ELTE-n. Március 26-án Vásáry István következik.

A székely írás helye

A tavaszi félévben “Rovásírásos emlékeink mint nyelvemlékek” címmel tudományos előadássorozatot szervez az ELTE Magyar Nyelvtörténeti, Szociolingvisztikai, Dialektológiai Tanszéke, valamint az ELTE Benkő Loránd Magyar Nyelvtörténeti Műhelye és Diákműhelye. Az előadások szerdán délutánonként vannak a bölcsészkaron, minden érdeklődőt várnak.

A magyar nyelv története során többször feledésbe merült, majd újjáéledt rovásírás, illetőleg az ezzel az írástípussal lejegyzett (különösen korai) nyelvemlékeink diszciplináris tekintetben a magyar nyelvtörténet, általánosságban véve pedig a magyar örökség részét képezik. Az előadássorozat a hazai kutatók eredményeit, véleményét, megfontolásait kívánja az egyetemi hallgatóság, illetve a téma iránt érdeklő szélesebb közönség elé tárni. A 13 előadásból álló sorozat előadói olyan szakemberek, akik tudományos módszertannal közelítve érdemben foglalkoztak a rovásírásos emlékek nyelvi, néprajzi, régészeti és történelmi összefüggéseivel.

A sorozat ötödik előadását 2014. március 26-án Vásáry István egyetemi tanár, az Orientalisztikai Intézet professzora, az MTA levelező tagja tartja “A székely írás helye és kapcsolatai az eurázsiai ‘rovás’ írások között” címmel. Az előadás azt kívánja bemutatni, hogy a székely írás eredetére csak akkor lehet valószínűsíthető választ adni, ha nem elszigetelten, önmagában vizsgálják, hanem az eurázsiai ?rovás? írások egészének rendszerében próbálják értelmezni. Keleten az 552-ben birodalmat alapító keleti türkök írásával kezdik, bemutatják annak különböző változatait (orhoni, jenyiszeji, altáji és talaszi), majd lehetséges eredetét vizsgálják meg. Az előadó a nyugati türkökhöz több szállal kapcsolódó kelet-európai kazár birodalom írását is szemügyre veszi, végül a Kárpát-medence két különálló ?rovás? írás rendszerét, a későavar kori írást (nagyszentmiklósi és szarvasi feliratok), és a székely írást nézi meg. Végül a négy írásrendszer keletkezésének és 7?10. századi elterjedésének magyarázatára tesz kísérletet, előrebocsátva, hogy míg a türk és székely írást nagy biztonsággal tudják azonosítani és törökül illetve magyarul olvasni, addig a kazáriai és későavar kori írások értelmezése nem lépett túl a hol megalapozott, hol megalapozatlan hipotézisek világán.

Vásáry Istvánnal korábban készített interjúnk itt olvasható.

Időpont: 2014. március 26. 16.00?17.30
Helyszín: ELTE BTK (1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A 336.)

(ELTE BTK – eredeti cikk)

 

Kapcsolódó cikkek:

Share