A Magyarok Világszerencsétlensége idei sikersztorija: megmentették a szittya hazát a halott kazároktól 🙂 … próbáljuk meg értelmezni Patrubány Miklóst.
Flúgos futam…
Sokszor írtuk már, hogy a székely-magyar rovás szabványosításában (germánosításában) zajló, sajnos jellemzően magyar tragikomédia hű lenyomata a beteg magyar közéletnek, közösségi életnek. Igazi állatorvosi ló…
Bár a történet ma is jól dokumentált és a róla születő könyv pár év múlva talán csak a poszt-kádári Magyarország inkább felejteni kívánt börleszkje lesz, ma még a hazaffyas maszlagba tekert agymenés inkább kapósabb, mint az értelmes szó. De hogy mégis reményt adhassunk a fiatal nemzedéknek, annyit azért elárulunk, hogy rovásműveltség igazi jövőjét nem a diliházban írják 🙂
Téveszmék fogságában?
A magát előszeretettel tanárnak, főszerkesztőnek nevező KISZ-MSzMP káder és szolgálati nyugdíjas börtönőr, Szondi Miklós tévképzeteit már korábban ízekre szedtük. Sorozatunk következő cikkében most megpróbáljuk Patrubány Miklós vallomását elemezni, melyből kiderült, hogy többek között ő is az 1991-ben Székelykeresztúron állított első rovás közlekedési rovástáblák leszedetői között volt. Pontosan azokban az órákban, amikor a székely-magyar rovás székelytelenítését, és “holt magyar rúnává” keresztelését tartalmazó nemzetközi szabványjavaslat MVSZ-es ünnepén Patrubány e vallomása elhangzott (Magyar Kultúra Napja…), egy másik rovástábla-pusztító, Gyurcsány Ferenc bejelentette, hogy a neki is szemet szúró 700 egységes rovástáblát leszedeti, ha kormányra kerül. Micsoda véletlen…
Nos, ahogy az “elnök úr” megérte azt, hogy az általa leszedetett rovás helynévtáblák ma már úgy nőnek ki a földből, mint eső után a gomba, abban is biztos lehet, hogy az idegenek által írt és a Kádár-Ceausescu időszak csontvázai által pénzen vett “félreszabványosítás”, a székely-magyar rovásból “halott magyar rúnát” gyártó paródia is hamarosan rovástörténelem szemétdombján végzi. Erre és a következő mea culpa-ra nem kell majd újabb 20 évet várni…
No, de nézzük Patrubány Miklós gondolatait a rovásról:
1. “…gyerekes, nevetséges foglalatoskodás a rovástábla állítás”
Erre mondják, hogy no comment. Bár ha rovásműveltség eme “gyermeteg” fázisát végigjárta volna Patrubány Miklós is, akkor bizonyára könnyebben vette volna az MVSZ is az akadályt, hogy az – amúgy rovásfeliratot csak a “Magyarok Világkongresszusa” cím erejéig tartalmazó – saját kiadványában esetleg ne hibáktól hemzsegő módon rójanak. És talán könnyebben talált volna olyan embert is az MVSZ-ből a rovásügyek képviseletére, aki nem úgy nyilatkozik, mint Gyetvay György az Index-ben: “Tudomásul kell venni, hogy mai szavakat vagy számokat ezzel nem lehet leírni, ezért a rovásbetűk helyett ilyenkor latin betűket érdemes alkalmazni.”
2. “Titkon, idegen elemeket tartalmazó rovás szabványtervezet készült”
Bizony ezen az alapon a falusi suszterinas is mérges lehet a tudós csillagászokra, hogy “titkon” készítik az emberiség világképét :). Jó reggelt kívánunk! A szabványosítás teljes folyamata, valamint dokumentumai a kezdetektől fogva elérhetők a világhálón, többek között az Unicode honlapján. Legalább is azok számára, akiket valóban érdekel a téma és veszik a fáradságot, hogy nyomon kövesség az eseményeket.
Az pedig pusztán szakmai kérdés – amit szorgos tanulással nem lehetetlen megérteni – hogy a székely-magyar rovás egy olyan (rovás) íráscsalád része, amelynek tagjai, elődírásai rokoníthatóak a Kárpát medencétől a Mongóliáig tartó területen előfordult széles írásműveltséggel. S mint ilyet – formájában és hangértékében megegyező jelek miatt – technikailag célszerű egy ún. írástömbben elhelyezni. Akár csak a latin vagy az cirill írás összes betűjét a Latin, illetve a Ciril írástömbökben, de ez kizárólagosan szabvány-technikai kérdés.
Jelen pillanatban az osztrák-amerikai érdeket képviselő szabványtervezet azbonban (nem véletlenül) kizárja a rovásműveltségből – többek között a Nagyszentmiklósi kinccsel együtt – a Kárpát-medencei és steppei rovásokat. Sebaj, majd lesz belőle a rovás helyett ősdák, ősukrán rúna 🙂
3. Kell-e X és Y a rovás jelkészletbe?
Ez a kérdés is – mint szinte minden a szabványban – kizárólag műszaki. Ugyanis a latin betűs magyar ábécénkkel (illetve az azzal készült digitális tartalmakkal) úgy lehet árjárhatóságot biztosítani a rovásba (elsősorban informatikai okok miatt: adatbázisok, névátírások stb.), hogyha – az egyébként szabályosan képzett X (K+SZ) vagy az Y (I és J) jelnek is megvan az önálló rovás kódpontja. Azt pedig csak pedagógiai célzattal említjük, hogy Bonyhai-Moga rovásábécéje 1629-ben már ad javaslatot ezekre a jelekre. Ugyanez igaz a Dz és Dzs fonémákra is, amelynek rovásváltozata már 1933 óta létezik. A válasz tehát majd 400 éves… picit régebbi, mint a MVSZ vagy a Forrai Rovókör.
4. “… a kazárosítók … nem értesítették a változásról az MVSZ-t”
Először is félretesszük azt, hogy ugyan miért kellene bárkinek is bármiről értesíteni pont az MVSZ-t? Ami pedig a “kazár” ügyeket illeti, nem kell itt szemérmetesnek lenni és burkoltan zsidózgatni, hiszen az MVSZ már korábban is nyíltan Izrael-ezett és kampósorrúzott, megszülve hozzá a “kazárosítás” műszót és annak kapcsolódó kifejezéseit. Csak a skizofrénia mulatságos, ugyanis pont az MVSZ által kiadott Magyarságtudományi füzetek adnak a legtöbb tájékoztatást “elődnépeink egyikéről” az azóta kihalt kazárokról… (persze tudjuk, hogy a “mi kazárunk, jó kazár”)
Egyébként is nyilvánvaló, hogy egy gumicsonton megy a nyilvános rágódás, hiszen a dr. Vékony Gábor által megfejtett és “kazáriai-nak” nevezett rovás-jelkészlet a szabványosítási iratokban alig egy évig tartotta meg a kutató által adott eredeti elnevezést. Ugyanis a folyamatosan zajló kutatások legújabb eredményeinek megfelelően a szélesebb történeti területetet általánosabban megjelenítő “steppei rovás” megnevezés vette át a helyét. Így dr. Hosszú Gábor minden aktuális munkája, szabványtervezetete is már ezt a nevet tartalmazza (bővebben itt).
Természetesen midnezt pontosan tudja a “rúna-kolhoz” is, de az ideológiai harcukhoz kell valami hívólszó, ezért úgy csimpaszkodnak szegény kazárokba, mint foxi a lábtörlőbe.
5. “Szegedi Csanád a kazárosítók mentora”
Nos, bagoly mondja verébnek! Ugyanis Szegedi Csanád és Patrubány rováskérdésekben első számú “szakembere”, Szakács Gábor ugyanannak a Magyar Rovók Országos Szövetségének (MAROSZ) voltak a prominens tagja, amelyik éppen az MVSZ székházban ült? – “szert”. Ehhez elég fellapozni a taglistát pl. a “Kárpát medencei birtoklevelünk – a rovásírás” c. könyv 2003-as, első (nyomtatott) változatában. A későbbi, illetve az internetes változatban azonban ne is keressük, mert az már gondosan retusálásra került. De múltat nem lehet csak úgy eltörölni, nyomtalanul!
Viszont a MAROSZ története, tagsága és vezetősége, valamint a ma bőszen “szegedicsanádozó” hangadók pikáns kapcsolata Szegedi Csanáddal egy külön cikket is érdemel hamarosan. Mindenestre Szegedi politikai és emberi megítélésétől függetlenül azt valóban el kell ismerni, hogy 2010/2011 táján a karrierjét építendő, igen csak szorgalmasan állította a rovástáblákat. Viszont ha Patrubány székelykeresztúri, vagy Szakács bösztörpusztai tábladöntő teljesítményével összevetjük – szégyen, nem szégyen, de Chanád (újabban Dávid) viszi el a pálmát a teljes hazaffyas rúna-kolhoz elől… 🙂
(Rovás Infó)
Önnek mi a véleménye róla?
- Mi áll a rovás rúnává történő átneveztetse mögött (véleményfelmérés)
Patrubány Miklós: Aki ró, az nem ír, s aki ír, az nem ró (hír.24)
A minap különös bejelentés esett meg a dicső multú, ám az ezredforduló óta páriasorsú Magyarok Világszövetsége székházában: sikerült megakadályozni, hogy iksz és ipszilon kerüljön a székely-magyar rovásírás jelkészletébe. Rogán futásába torkolló Nagyinterjú fűtetlen szobában az elnökkel.
Mire kell nekünk a rovásírás?
Nemzeti önazonosságunk kiemelkedő eleme.
Az RMDSZ vezetése 1991-ben mások mellett az ön szavazatával minősítette határozatban gyerekesnek, nevetséges foglalatosságnak, hogy székely-magyar rovásírásos helységnévtáblák kerüljenek a magyarlakta települések határára. Mire ez a pálfordulás?
Lényegében normális folyamat zajlott le a gondolkodásomban. Idő kellett eltávolodni a kommunizmus évtizedeinek abnormális, elidegenítő, elszigetelő, minden magyar ősiséget feledő, kilúgozó állapotából.
1991-ben még bujkált önben a kommunista fertőzés?
Mindannyiunkban bujkált, hiszen az elnökség összes tagja megszavazta a határozatot, köztük Szőcs Géza alelnök, Tőkés László püspök tiszteletbeli elnök, valamint Csapó József szenátor, aki később a Székely Nemzeti Tanács első elnöke lett.
Ön egy iménti sajtótájékoztatón a nemzeti identitás hatalmas győzelmeként tálalta, hogy a Magyarok Világszövetsége elérte: a székely-magyar rovásírás jelkészletébe a szabványosítás során nem került be a “magyar nyelvtől idegen” x, y és w betű. Ez most komoly?
Jól értem? Ön kétségbe vonja, hogy legitim dolog beszélni a székely-magyar rovásírásról?
Eszembe sincs. Csak jelzem, eközben olyan témák uralják a magyar közéletet, mint Paks oroszosítása, a székelyföldi autonómia, valamint a tavaszi magyar országgyűlési választás, ahol először szavazhatnak határon túliak. Önök meg, miközben az “egyetemes magyar nemzet közképviseleti intézményének” tartják az MVSZ-t, a “róni vagy nem róni ikszet s ipszilont” kérdésen rugóznak.
A rovásírás jelkészletének szabványosítása, a különböző rovásírás iskolák gyakorlatának egységesítése a nemzet kiemelt fontosságú ügye. Elemi érdekünk az egységes jelkészlet rögzítése, melynek segítségével immár számítógépen is róhatunk. Kevés népnek adatott meg, hogy saját írása legyen, talán két kezemen meg tudom számlálni, hány ilyen van. Ragaszkodnak is hozzá. Hol az az orosz, aki feladná a cirill betűt, és hol az az örmény, aki hagyná veszni különleges írását?! Ha egy nemzet identitása megkérdőjeleződik, akkor megkérdőjeleződik a jövője is. És akkor a Paks vagy nem Paks, a háború vagy nem háború kérdések mind, mind tárgytalanná válnak.
Értem. Tehát a rovásírás ikszén, ipszilonján múlik nemzeti identitásunk, végső soron Paks is.
A szembenállásnak nem az iksz és az ipszilon volt az igazi tétje, hanem az, hogy valakik megpróbálták csalárd módon a magyar nemzeti kulturális örökség egyik legbecsesebb részét a magyar nemzettől elidegeníteni. Még 2008-ban bevonult három fiatalember a rovásírók közösségbe, majd azzal a felkiáltással, hogy értik a számítógép-használatot, jól tudnak angolul, magukhoz ragadták a kezdeményezést, és vállalták, segítenek a rovásírás jelkészletének szabványosításában. Eztán, visszaélve a közösség bizalmával, mutyiba, titkon idegen elemeket tartalmazó tervezetet nyújtottak be a szabványosító hatóságnak.
Miért?
A magyar életben a Kárpát-medencei honvisszaszerzés óta létezik politikai törekvés arra, hogy ne az ősi magyar hagyományra építsünk, inkább a világdivatnak feleljünk meg.
Világdivat az iksz meg az ipszilon?
Nézze, a korok változó kihívásai és a mindenkori modernizmus kérdése elől nem lehet kitérni. Lehet, hogy ezt az ügyet is egyszer újratárgyalják, és lehet, hogy más – az ikszet és az ipszilont is befogadó – álláspontra jutnak. A kazárosítók eljárásában az volt a megengedhetetlen, hogy változtatásaikról nem értesítették azokat, akiknek a bizalmából helyzetbe kerültek. Magyarul: visszaéltek a megbízók bizalmával. És ez súlyos.
Na de önök azt is sérelmezik, hogy a három fiatal “a halott kazár írásból kívánta származtatni az élő székely-magyar rovásírást”. Hogy jön össze a halott kazár a világdivattal?
Ennek végiggondolását önre bízom.
A sajtótájékoztatójukon elhangzott, hogy a székely-magyar rovásírás a világ legősibb írása. Egyik kollégája arról beszélt, hogy a négy-ötezer éves egyiptomi hieroglifák is a mi rovásunkkal készültek, más meg azzal büszkélkedett, hogy tizenötezer éves földrétegből is került elő rótt lelet. Ön képes komolyan venni ezeket az állításokat?
Egyiket sincs okom kétségbe vonni.
Önök székely-magyar rovásírásról beszélnek, más hagyományőrzők viszont hahotáznak e “műveletlenségen”, mondván, rovásírás nincs, csak rovás van meg írás. Sőt a sajtótájékoztatón megjelent tizenöt embert is megosztotta egy fundamentális ügy: rendezvényük végén elénekelték a Székely himnuszt, ám páran demonstratívan ferdítettek a szövegen, és “maroknyi székely, porlik, mint a szikla” helyett “maroknyi székely, helyt áll, mint a szikla” hangzott fel ajkukról. Most akkor melyik a jó?
Természetesen a “porlik”. Akármilyen jó szándékú az átírás, himnusz esetén megengedhetetlen, készülök is rá, hogy az illetőt megkérjem, többé ne tegye ezt. Ami a rovás versus rovásírás dilemmát illeti: a rovásírás valóban tautológia, sőt akár önellentmondó fogalomnak is minősíthetjük, hiszen aki ró, az nem ír, s aki ír, az nem ró. Holott mindkettő ugyanazt akarja jelenteni: rovásjeleket vetni.
Mi a követendő használat?
Ez a vita még nem dőlt el, arra a szintre egyelőre nem jutottunk el, hogy elvi kérdést csináljunk az ügyből, de egyszer ez is megtörténhet. Én a rovásírás kifejezést használom.
Minek tudja be, hogy a rovásírásra az önökhöz hasonló hagyományőrzők mellett Magyarországon a radikális jobb tette rá a kezét?
Mi emeltük fel a porból ezt a nemes ügyet, mindenki más csak a mi nyomdokainkban halad. Nem mellesleg hadd hívom fel a figyelmet, hogy a Jobbikban az a Szegedi Csanád nyomatta a rovásírás ügyét és volt a kazárosítók mentora, aki kései identitásválasztásával és annak eltussolási kísérletével híresült el.
Az a párt azóta is nyomatja a rovásírást, különösen a rovásírásos helységnévtáblákat, a “gyerekes, nevetséges foglalatosságot”.
A nemzeti értékeket azok a társadalmi csoportok képviselik, akik számára a nemzet kiemelt érték. A Magyarok Világszövetsége ilyen, és bizonyára a Jobbik is ilyen. A rovásírás nem politikai radikalizmus kérdése, hanem értékválasztás.
Nem zavarja, hogy közös gyékényre került a Jobbikkal?
Nem. Mindenkit üdvözlök, aki felkarolja ügyünket.
(…)
(hír.24 – eredeti cikk)
Kapcsolódó cikkek:
