Így jár a az a nemzet, aki nem foglalkozik saját örökségével – majd mások szívesen átveszik.
Azt kapjuk, amit érdemlünk
Az elmúlt években több cikket közöltünk arról a folyamatról, melyben rávilágítottunk, hogy a Ceau?escu-időszak román kultúrpolitika miként folytatódik a rovásműveltség esetében is. Azóta volt már kormányváltás, az elmúlt 8-évezést helyett elmúlt 4-évezés – de a rovással kapcsolatosan maradt Kádár korszak Aczél-i “tűrés” kategóriája: az elhallgatás és a színfalak mögött a hivatali gáncsoskodás.
A kormányokon átívelő magyar kultúrpolitika cselekvőképtelenségét jelzi, hogy a rovás hivatalosan még mindig nem része a nemzeti szimbólumoknak, nem került bele az Alaptörvénybe, nem szerepel a Hungarikum-törvényben, kihagyták a Nemzeti Alaptantervből és a rovás népszerűsítésére irányuló civil, vagy szakmai próbálkozások is “rejtélyes” módon elvéreznek – a Velencei Biennálétól kezdve a könyvvásárokon át az oktatásig és rovástáblák állításáig.
Ha ezek után bárki ellopja tőlünk ezt a kulturális értéket, ahogy az osztrákok teszik a Nagyszentmiklósi kinccsel, vagy a románok a “dák”-írással, csak a magyar kultúrpolitikát okolhatjuk. Illetve magunkat, hogy mindezt még mindig csak némán tűrjük.
(Rovás Info)
Meglopottak (Magyar Hírlap)
Nemcsak az ország határait rajzolták át a trianoni békediktátum kiagyalói, szinte életképtelenre csonkolva hazánkat, de odadobták a gyeplőt is az új országtulajdonosoknak. Ezen felbátorodva rögvest kifosztották az ott ragadt magyarságot, mindent elvéve tőlük, amit csak lehetett: földet, gyárat, iskolát, erdőt, bányát, házat s hazát, az ezeréveset. A sokaknak áldott, mások által meg átkozott Horthy-rendszer még tette, amit tehetett, a ?45 utáni azonban szemet hunyt minden magyarellenes cselekedet felett, bűnösen vétkezve évtizedeken keresztül, jóvátehetetlenül.
Mára odáig fajult a helyzet, hogy ha nem vigyázunk, szép lassan elcsórják a történelmünket, kisajátítják múltunk és kultúránk kinti maradékait is. A szlovákok például kettétörték ősi címerünket, s a jobbik felét elemelve, megtették újsütetű államuk jelévé. Királyaink koronázása idegenforgalmi attrakcióvá lett Bratislavában, himnuszuk meg egy felvidéki magyar népdalra szól – könnyen rátalálni Bartók 1908-as gyűjtésében. (Azt mondják, nem adnak engem galambomnak.) Az talán mégis abszurd okfejtés lenne (csak meg ne fogadják odaát!), hogy a szlovák nemzeti himnusz, alászállva a nép körébe, vált volna magyar népdallá? Még pár évtized, s minden felvidéki születésű történelmi személyiségünk, írónk, költőnk, tudósunk és művészünk szlovákká lesz – a ?királyaik? arcképcsarnokához hasonlatosan.
Délkeleti szomszédunk mindezt már évtizedek óta nagyüzemi módon műveli. Most is csak kábán ingatjuk a fejünket a merészebbnél merészebb ötleteléseken. Pár éve például azt olvashattuk a Libertatea napilapban (2010. 07. 27.), hogy az oly nagy becsben tartott rovásírást a székelyek a dák írásból koppintották. Az újság V. Maierean és D. Dulciu titkosírás-szakértők legújabb művére, A román titkosírás történetére hivatkozva közölte e felfedezést (munkájukban egy fejezet szól a székely rovásírásról). S a legújabb gyöngyszem: ?Bélyegsorozatban örökítették meg a román kulturális örökségnek titulált korondi kerámia jellegzetességeit. A 3,30 lejes, 3,60 lejes, 5,00 lejes és a 8,10 lejes bélyegeket decembertől lehet megvásárolni a Romfilatelia üzleteiben? – adja hírül a Mediatica.ro. S teszik mindezt a magyar és székely fazekasság említése nélkül! Meddig tehetik még? – kérdezem az MTA, a kultusztárca és a külügy illetékeseitől.
(Ozsváth Sándor – Magyar Hírlap – eredeti cikk)
Kapcsolódó cikkek:
