Gyurcsány rázza a pofonfát

alt

A “zakkant bolsi milliárdos” Gyurcsány lehet, hogy tegnap valami hasznosat is tett. Felébresztette a nemzetet!

  

Eltakarítjuk a rovástáblákat…

A ballib összecsimpaszkodás reklámarca, az Őszödi Böszme, a magyar jelképek gyalázásakor a Szentkorona után közvetlenül a rovásírást említette. Nagy eredmény ez, ha már a bal-lib birkanyáj főpásztora is az elmúlt 3 évben felállított majd ezer egységes székely-magyar rovástáblát akarja elpusztítani mindenek előtt. Ugyanis ez azt jelenti, hogy a rovástáblákat állító közösségek valamit nagyon jól csinálnak.

S bár a posztkommunista paletta (MSZP, DK, Együtt, PM, SzDSz 2.0) hatalomra jutásának esélye a Gyurcsány féle bohócokkal alulról közelít a nullához, azért vannak melankolikus hangok, mint az alábbi kesergő. No, de eb ura fakó! mutassuk meg az ilyen Fletó-féléknek, mi a magyar virtus.

Rovástáblát minden településre!

(Rovás Infó)

 

Kígyóbűvölő! (A mi Pilvaxunk)

altÉppen a Magyar Kultúra Napján lettél olyan bátor, hogy – most még csak – szóbeli támadást intézz rovásírásos településtábláink ellen: ??arra is kitért, hogy nem nyúlna hozzá a koronához, “de jó sok szörnyűséghez, amit itt hagynak nekünk, hozzányúlnék, beleértve a rovásírásos településtáblákat”. Türelem Kígyóbűvölő, már csak hetvenegynéhány nap, tiéd lesz az oly? nagyon áhított hatalom, bevetheted a brigantik seregét – van benne gyakorlatod -, ledöntheted a szobrokat, a táblákat; újra körbekordonozhatod a Kossuth teret; hazudhatsz reggel, éjjel meg este; ha már elvettél a múltunkból nyolc évet, elvehetsz ennél is többet, mindent: jövőnket, gyermekeinkét, javainkat, hitünket, templomainkat; felemelheted elődeid, Rákosi, Kádár vörös zászlaját, 2006. október 23-án te is megfestetted vérrel trikolórunkat? Ne aggódj, közel az időd!

De vajon miért fájnak annyira azok a rovással írt táblák neked? Mert visszanyúlnak a székely-magyar őstörténetig, vagy pusztán jobban szereted a cirill betűket? Néhány, alig egy évtizedes emlékben a magyarázat: (…)

Legfelül olvashatod Csókakő nevét, csak hogy könnyeben odatalálj Vitéz Nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzójának szobrához. Vagy tán ismered az utat? Emlékszel? Megvédték tőled! Hát vésd eszedbe: ledönthetsz, meggyalázhatsz, megsemmisíthetsz bármit: másnap újra állni fog, jöhetsz vízágyúval, taposhatsz lovakkal, fújhatsz könnygázzal, üthetsz viperával, lőhetsz gumilövedékkel, vagy – szíved szerint – éleslőszerrel, bennünket elpusztíthatsz, de azok a táblák akkor is állni fognak! A Szent Koronára pedig gondolni se merj!

Visszajössz Kígyóbűvölő, mert képes vagy a plebsz alantas ösztöneihez elérni, de mikor ájtatos képpel esküt teszel, már csak a semmit fogod markolni!

Szemelvények Gyurcsány életművéből

alt

alt

(A mi Pilvaxunk – eredeti cikk)

 

Kapcsolódó cikkek:

Share