Figyelemre méltó kortörténeti dokumentum 100 évvel ezelőttről. Az Esti újság cikke a székelyekről, rovásról az Index.hu-n.
Kazározás egy évszázaddal ezelőtt
Több szempontból is érdekes az 1914-es cikk egyes részeinek mai újraközlése. Egyrészt képet kapunk a székelyekkel kapcsolatos közgondolkodás egyik szeletéből, amely úgy tűnik, hogy sokkal prózaibb volt, mint manapság. Másrészt pedig megtapasztalhatjuk egyes szavaink közéleti másodjelentésének változásait is.
Ugyanis míg mára a “kazározás” egy arogáns politikai szubkultúra nyelvhasználata miatt sajnos többnyire zsidózást jelent, addig száz éve a kazár még egy történelmi népnév volt. Azoké a türköké, melyekkel akkor többek között a székelyeket, palócokat is rokonították. Ezt az elméletet még pl. Magyar Adorjánnál is megtaláljuk, aki a székelyek legközelebbi rokonának a kazárokat tartotta.
A székely eredetmítosz taglalásán túl bepillanthatunk a rovás száz évvel ezelőtti megítélésébe is, miután felszínre került néhány középkori rováslelet. Már akkor nyilvánvaló volt, hogy a rovásnak semmi köze nincs a rúnákhoz. Ennek tudatában rendkívül szánalmas, hogy tarsolylemezbe bújt szemfényvesztők ma mégis a rovás germánosításán ügyködnek.
(Rovás Info)
Nagyon mások a székelyek (Index.hu)
Müller és Babinger fölfedezése
Szenzációs fölfedezésről ad számot a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával megjelenő Keleti Szemle, melyet oly kiváló tudósok szerkesztenek, mint Kunos Ignác és Munkácsi Bernát. Müller Konrád germanista és Babinger Ferenc würzburgi egyetemi tanár kiderítette, hogy a székelyek, kiknek eredete egy évezredig vitás volt, azonosak a kazárokkal.
Az ősszel megemlékeztünk arról, hogy Németországban egy régi kéziratban XVI. századi magyar rovásírást találtak. Ez a fölfedezés a legélénkebben azokat a tudósokat foglalkoztatta, akik a germán népeknek a rovásíráshoz hasonló, úgynevezett rundírását tanulmányozzák. Így jutott Babinger és Müller a székely-magyar rovásírás tanulmányozása közben a székely nép eredetének megfejtéséhez.
Évezredes hagyomány, hogy a székelyek hun eredetűek. Ők maguk azt híresztelték magukról, hogy Attila népének maradványai. Régi mondáinknak ezt az állítását a történetírók már régen megcáfolták.
Már a XVIII. században hirdette Pray György, hogy a székely szó nem is népet, hanem foglalkozást jelent, annyit tesz, őr. Hunfalvy Pál bebizonyította, hogy a székelység annyi, mint határőrség, melyet csak Szent László telepített le véglegesen az ország keleti határán.
Csak az maradt nyitott kérdés, hogy milyen nemzetiségű volt a székelység?
Magyar eredetű, de gyülevész nép volt, mint a XVII. században a hajdúság vagy talán leigázott, zsoldba fogadott nép adta hozzá az emberanyagot? A mi magyar tudósaink is észerevették, hogy a magyar rovásírás emlékei szerfölött hasonlítanak ahhoz az ótörök íráshoz, amelyet az ujgur nyelvemlékekből ismerünk, és amelyek állítólag valahonnan a Tigris és az Eufrát völgyéből kerültek Nyugat-Ázsiába. Az ujgur emlékek a Jenyiszej és az Orkhon folyó mentén vannak. A rovásírás csak itt és Magyarországon a székelyek között maradt meg. A két nép sok rokonvonást mutat, így valószínű a föltevés, hogy írásuk is közös eredetű.
Müller szerint a középkor elején az ural-altáji eredetű gyülevész nép a török nép szomszédságában lakott, s a régi török írásjeleket használta. Mikor a magyarok Levédiában éltek, a kazárok voltak a szomszédaik. Mikor a varég-oroszok megsemmisítették a kazár birodalmat, a pacsenegek pedig a magyarokat nyugat felé szorították, a kazár nép egy töredékét a magyarok leigázták és a IX. század elején magukkal vitték. A kazár nép töredéke azonos a székelyekkel. Ez magyarázza, hogy a magyarságtól antropológiai tekintetben nagyon eltér a székelység. De ez érthető, ha Müllerrel és Babingerrel együtt arra az alapra helyezkedünk, hogy a székelység nem finnugor eredetű, mint a magyarság, hanem ótörök-kazár eredetű.
A faji eltérésen kívül sok szokásbeli eltérés is van a magyarok és a székelyek között. Ez is érthető, ha a székely más népek származéka és nem a magyaré. Azt mondhatnók, hogy a székelységnek az ágyútöltelék szerepét juttatta a magyarság. Ez is csak úgy magyarázható meg, ha a székelység idegen, leigázott faj volt. A rovásírást Ázsiából hozták magukkal, mint általában minden ősi hagyományukat. Az írást egy fél évezrednél is tovább megőrizték. Titkos írás volt ez uraikkal, a magyarokkal szemben.
Babinger és Müller felfedezése teljes pontossággal megegyezik azzal, amit a magyar honfoglalás legjobb kútfeje, Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár a kazárok egy törzsének meghódításáról ír, és amit Ibu Fadhlan, 921-ben elhalt arab írónál a harcias basgurd népről olvashatunk.
Megkérdeztük Nagy Géza, jeles régészt, aki elmondta: Az én meggyőződésem szerint a székelység két részre osztható. Akik e-vel beszélnek, kiejtésük palócos, csakugyan a kabaroknak, a kazárok elszakadt törzsének származékai. Viszont az udvarhelyi székelyek, kik ő-vel beszélnek avarkori maradványnép, amely Pannóniából költözött mostani szálláshelyére.
(Index.hu – eredeti cikk)
Kapcsolódó cikkek:
