Veszprém kezd elhíresülni a liberális tanerők rovás-fóbiájáról. Ezúttal egyházi főiskola oktatója süllyedt Bolgár György szintjére. Leszedjük róla a keresztvizet!
Rovás-fóbia nem középiskolás fokon…
Nemrég számoltunk be arról, hogy Zirc városában az egyik középfokú tanintézmény volt vezetőhelyettese, Kersch Mária zuhant bolgárgyörgyi mélységű hungarofóbiás dühkitörésbe nemzeti írásunk kapcsán. Most azonban egyenesen a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola megbízott oktatójától, mi több, magyar-történelem szakos végzettséget, illetve levéltárosi diplomát birtokolva a Dunántúli Református Egyházkerület Levéltárának levéltárvezetői székéből hallhatunk a szélsőbalt megszégyenítő agit-prop monológot.
Dr. Hudi József mostani politikai megnyilvánulásával gyakorlatilag mindkét pozíciójára való alkalmatlanságát tárta ország-világ felé. Mivel Schmitt “álamellnök” óta az adott a korszakban szerzett (kiérdemelt, vett, lemutyizott…) tudományos fokozatok több, mint gyanúsak, a biztonság kedvéért a továbbiakban csak Hudi Józsefként említendő szerző a Veol-ban megjelent rovásellenes cikkének alaphangját megadja sajátos szóhasználata. Hudi ugyanis a “járványos gyorsasággal” terjedő rovástábla-mozgalmat “epidémiai” jelenségnek nevezi.
Egy bekezdésben sikerült neki magyar és latin szóhasználattal is fertőző betegséghez hasonlítani egy olyan szakmai-civil szervezetnek a nemzeti kulturális örökséget ápoló és fejlesztő munkáját, melynek tevékenységére többek között XVI. Benedek Pápa adta áldását a Vatikáni Államtitkárság levelében is. Bizonyára nem a felekezeti különbség az oka a véleménykülönbségnek, Hudi József csupán saját erkölcsi bizonyítványát állította ki.
A szerző ideológiai-politikai hozzáállását félretéve, alapvető tárgyi és szakmai felkészületlenségét is hamarosan szemügyre vesszük egy részletes elemző cikkben. Bár pont az ilyen szintű a teljesítményre szokták mondani úgy általában a vizsgáztatók, hogy “Ülj le fiam, egyes!”
(Rovás Infó)
Szittyajelek az útjainkon (Veol.hu)
A népet a nép megkérdezése nélkül boldogítani akaró ?kalapos király?, II. József (1780?1790) uralkodása idején elrendelte, hogy minden település elé helyez. A felülről jött újítást jóformán még megszokni sem volt idejük a derék magyaroknak, a király ágynak esett, s halálos ágyán – kettő kivételével – az összes rendeletét visszavonta. Nem tudom, hogy a közjó érdekében felállított táblákat az uralkodó halála után lerombolták-e vagy sem, annyi azonban bizonyos, hogy jóval később minden települést táblával jeleztek. Manapság jóval bonyolultabbak a viszonyok, hiszen a helynévtáblák mellett utcanévtáblák, közlekedési táblák, reklámtáblák sokaságával találkozik a polgár a legkisebb településen is.
Néhány éve járványos gyorsasággal székely rovásírásos táblák kerültek számos magyarországi település helységnévtáblája elé. Mivel a közlekedés a jobbra hajts elvén alapul, s a helységnévtáblák a jobb oldalon vannak, talán nem véletlen, hogy az ötlet is jobbról jött. 2003-ban, amikor Csíkszeredában felállították az első rovásírásos táblát, még senki sem gondolta, hogy epidémiai jelenséggel állunk szemben. Ez csak 2010 őszén vált bizonyossá, amikor a Jobbik a nemzeti összetartozás jegyében országos, sőt Kárpát-medencei táblaállítási akciót hirdetett. A politikai színezetű ?mozgalom” jó üzletnek bizonyult. A szolnoki Rovás Alapítvány a magyar közlekedésfejlesztési hatóságokkal egyeztetve, egységes rendszert hozott létre, amely garantálja, hogy a tervezés, engedélyezés, gyártás és felállítás zökkenőmentes legyen. Elég, ha egy derék magyar akad az adott településen, aki szeretné, ha a hivatalos helységnévtábla mellett egy rovásírásos tábla is virítana, kérésének máris helyt ad a Magyar Közút Nonprofit Zrt., hiszen az egységes rendszerű táblák megfelelnek a közlekedésbiztonsági előírásoknak. A táblaállításhoz az önkormányzat engedélyét sem kell kérni. Ha a testület tiltakozik, nem kap jogorvoslatot.
Az sem gond, hogy a reklámtáblának minősülő új rovásírásos helységnévtábla megszólalásig hasonlít a meglévőhöz és szokatlan feliratával elvonja a vezető figyelmét. Lehet, hogy nem is felel meg a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (2) bekezdésének, mely előírja, hogy közút mellett nem lehet elhelyezni ?olyan jelet, jelzést vagy egyéb tárgyat”, amely a közúti jelzésekkel összetéveszthető. Bizonyára meg lehet indokolni, hogy a rovásírásos tábla formailag megfelel a KRESZ előírásainak. Funkcióját tekintve azonban ugyanúgy a tájékoztatást szolgálja (szolgálná), mint a helységnévtábla. Ha a gyártón kívül lenne valaki, aki el tudná elolvasni. (Így volt ez az 1780-as években is, amikor a lakosság túlnyomó többsége analfabéta volt.) Valószínűleg senki sem gondolkodott el azon, hogy a székely rovásírás sosem volt az ország hivatalos írásmódja; 1844-ig a latin dívott, 1844-től mostanáig a latin ábécére épülő magyar nyelv az állam hivatalos nyelve. Lehet, hogy nyelvi reform előtt állunk?
(Veol.hu – eredeti cikk)
Kapcsolódó cikkek: