Önjelölt rovásguruk mindent elolvasnak, ami eléjük kerül – az autószerelő és a börtönőr esete a régészeti leletekkel.
A szatmári lelet naiv olvasata
A rovástörténet kutatásának fonalát a tudósok érdeklődésének lanyhulásakor lelkes amatőrök veszik fel. Ez így is van rendjén, azonban a valódi kutatóknak mindig kritikusan és tudományos igénnyel kell fordulniuk a leletek, források és elemzések felé, elkerülendő a rováskutatás és maga a rováskultúra lejáratását. A feladat nehézségét jelzi, hogy ismert, sőt elismert kutatók is bele-bele csúsznak népszerű, de hiteltelen elméletek csapdáiba.
Radics Géza, a jó szándékú egykori csikágói autószerelő például a tatárlakai leletek feliratait szinte kizárólag székely rovásírásként mutatja be. Pedig többen is figyelmeztették már, hogy nem célszerű önkényesen válogatni a róluk szóló könyvek közül! Harmatta János, Badiny Jós Ferenc, Makkay János, Marton Veronika, Záhonyi András stb. a tatárlakai feliratokat a mezopotámiai írásrendszerrel hozzák kapcsolatba, erről azonban Radics “nem kíván hallani” – ő csak a mai székely-magyar rovásból indul ki.
Másik példa, Radics magyarországi lelki rokona, a volt MSZMP-s börtönőr Szondi Miklós a szarvasi tűtartó bemutatásakor a sok értelmezés közül mindig annak az olvasatát közli – egyszerre mindig csak egyet: akivel éppen jóban van – csak hogy Szentes istennő témájához kapcsolódjunk, Szentesné Frigyesi Piroskáét… 🙂 (Lásd a Történelmünkhöz magyarul különböző kiadásait.)
Ezúttal Radics egy másik bakijára is felhívjuk fel a figyelmet, amikor ismét egy tetszetős, de nem védhető anyagból idéz. Az írásjelekkel ellátott szatmári régészeti lelet képét Cser Ferenc és Darai Lajos közlik “A magyar folytonosság a Kárpát-medencében” c. munkájuk borítólapján, melyet Szatmár vármegyének román oldalra eső Hosszúfalú és Kisfentős határában találtak. A leletről eredetileg Samu Pál Attila írta az alábbiakat, amelyet kritikátlanul, forrásjelölés nélkül vesz át Radics. A szerző végül saját magát cáfolja az idézett utolsó mondatában, de ez már érdektelennek tűnik?
?Az istennőt, nagyasszonyt ábrázoló töredéken írásjelek láthatók. A sátoralakú jelek megegyeznek a magyar rovásábc S betűje alaki másával. A két ?sátoralakú” jel között van egy díszítésnek tűnő jel is. Azonban, az N és T hasonló összeírását megtaláljuk a bolognai botnaptár szövegében is. Fel kell tételezni, hogy e jel ebben az esetben is az NT összeírást képviseli. Ha elolvassuk a közel 4000 éves lelet jeleit – sajnos nincs pontos kormeghatározás ?, akkor balról jobbra a SeNTeS olvasatot kapjuk. Ha e lelet Szentes vidékén került volna elő, akkor feltételezhetnénk, hogy e településnek már az újkőkor végén, bronzkor elején is megvolt a neve. Az is lehetséges, hogy e lelet Szentes vidékéről került Szatmár vármegye keleti végébe (???), bár hasonló díszítéssel ellátott leletek ezt kizárják.?
szatmári lelet három írásjellel
A SzeNTeS olvasat kiolvasása 3 különálló jelből módszertanilag megalapozatlan:
- Egyszer ?sz?-nek, a végén pedig ?s?-nek hangzósítja rovásírásunk ?S? jelét (Szentes)
- Ha mindenáron el akarjuk olvasni, akkor a szobortöredékhez jobban illik az ?isten(nő) ős? olvasat (S-TEN-S)
- Ha a “feliratot” jelképként értelmezzük: középen inkább a Kos jele (a középső szár nem ér végig a jel tetejéig!) vagy egy ?madártest? áll, a 2 ék pedig valószínűleg díszítő motívum (pl. szárny).
(rovás Infó – olvasónktól – hivatkozott cikk)
Kacsolódó cikkek:
